A FOLKLORISTA VIKÁR BÉLA – I. Képek és dokumentumok a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum kiállításából Szerkesztette: Pávai István A Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum közös fotó- és dokumentumkiállítással emlékezett 2009-ben a magyar néprajz- és népdalgyűjtés 150 éve született úttörőjére. Vikár Béla (1859–1945) az 1870-es évek végétől kezdte gyorsírással lejegyezni népmesék és népdalok szövegeit, s 1896-ban Európában elsőként rögzített fonográfra népdalokat. Egyúttal ő az, aki a magyaron kívül például az első román, az első szlovén népzenei hangfelvételt is készítette, s gyűjtőkörét az akkori többi magyarországi nemzetiségre is kiterjesztette. Gyűjtései során mintegy hétezer dalt jegyzett föl füzeteiben. A kiállítás szakmai tervét Pávai István és Sebő Ferenc készítette, a kivitelezésben közreműködött: Bene Krisztina, Hadas Gyöngyvér, Hetényi Milán, Molnár Péter, Nagy Krisztina, Péczeli Barbara, Szabó Zoltán, Vasváry-Tóth Tibor, Vitányi Iván (Hagyományok Háza); Kerék Eszter, Szalados Béla, Wittmann Viktória (Néprajzi Múzeum), továbbá Olosz Katalin marosvásárhelyi folklorista. A tárlatot 2009. szeptember 29-én Voigt Vilmos folklórkutató nyitotta meg. A Vikár Béla gyűjtéseiben megtalálható dallamok előadásával közreműködtek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói: Takács Éva (ének), Ökrös Csaba, Erdélyi Klára (hegedű), Szabó András (brácsa), Szabó Dániel (cimbalom), Cserta Balázs (klarinét), valamint Molnár Péter (bőgő). A kiállítást 2010 januárjáig tekinthették meg az érdeklődők a Hagyományok Házában, s újra kiállítják a következő Táncháztalálkozó helyszínén is. A folkMAGazin az idei számaiban folytatásban közöl részleteket a Vikár-kiállítás anyagából. A fényképek a Néprajzi Múzeum Fotógyűjteményéből származnak. „Somogy népének gazdag költi ere” „Édesanyám csinált belőlem folkloristát. Amíg én a budapesti egyetemre jártam, az 1877–83-as években, édesanyám, aki különben is dalos természetű volt, szorgalmasan gyűjtögette a somogymegyei népdalokat, én pedig később – amikor fonográfhoz jutottam – felkerestem anyám dalgyűjtő helyeit.” (Schelken P. – Volly I.: Vikár Béla élete és munkássága. Kézirat, 1960) „Kedves Bélám! [...] A »kedves feleségem« nótárul írtam Tinkának. Van ott egy Eddéről való asszony, remélem, hogy tudni fogja, mert én is daloltam Eddén. Egész éjjel töröm a fejem rajta, de nem jövök rá, csak az utojjára emlékezem, hogy mogyorópálcát vitt számára és ugy »mondta urának«. [...] Itt küldök néhány dalt, amit a kislányok utánam küldtek. De a könyvbe nem írom bele,
hátha már megküldtük. Szerettem volna lemenni Csoknáig, most nincs hideg, de pénz szükiben van az emberfia. Mozdulni nem lehet. Iparkodom azért a gyüjtést folytatni, minél többet szedhessek össze. [...] Ha lehet elmegyek még Zalafőre is. Ott van Vikár János pap, unoka hozzád: onnét is lehet gyüjteni. De sokkal jobb volna, ha magad jönnél a danoló gépeddel, mert biz’ ha a szövegét meg is tanulom, de dalolni nem tudom.” (Részletek Szomju Veronika fiához írt leveleiből) „Az 1889. szeptember és október hónapokban öt hetet töltöttem Somogymegyének azon a tájékán, mely a megye székhelyétől – Kaposvártól északnyugotra és délnyugotra esik. Tizenkét falut látogattam meg itt, névszerint a megjelölt északnyugoti részen Hetes, Bodrog és Juta községeket, a délnyugati részen pedig Csököly, Zs.-Kisfalud, Szt.-Márton, Pacca, Szenna, Hedrahely, Visnye, Magyar-Lad és Német-Lad községeket. Célom volt a Dunántúlnak e sok tekintetben igen érdekes pontjain főleg népköltési gyüjteményeinket gyarapitani, s evvel kapcsolatban a nyelvjárások tanulmánya számára lehetőleg bő és hiteles anyagot gyüjteni; egyszersmind [...] a néprajzi viszonyok vizsgálatára és némely anthropologiai adatok gyüjtésére is kiterjeszkedtem. [...] Gyüjtöttem népmesét és mondát 100on felül; népdalt, balladát és más költői maradványt még többet; találós mesét mintegy 200-at; továbbá gyermekversikéket, adomákat, néprajzi leirásokat, a népéletre, lakásra, ruházatra s több effélére vonatkozó adatokat szép számmal. A felsorolt helységek nagyobb részében nőm fényképfölvételeket eszközölt, szám szerint 50-en felül; e fényképek a lakosság viseletét férfiaknál és nőknél, házasoknál és házasulandóknál korkülönbség szerint, és részben a házakat, a használati tárgyakat és a népet munkája mellett tüntetik föl Anthropologiai adatgyüjteményem 108 felnőtt egyénre és 374 gyermekre vonatkozik. Igen természetes, hogy a népköltés anyagának ilyen sommás fölgyűjtése, egyáltalán a folklorisztikai gyűjtés nem lehet el azon eszköz nélkül, mely a legrövidebb idő alatt a legtöbb szöveg lejegyzésére képesít és egyszersmind lehetővé teszi, hogy a közlőt előadásában meg ne állítsuk, értem a gyorsírást, még pedig ennek nem mindennapi mértékét. Csakis ennek az eszköznek köszönhetem, hogy már első gyűjtésem során magából Somogyból 60 mesét írhattam le szó szerint, köztük nem egyet, melynek tárgya ugyanaz, csak közlője más.” (Vikár B.: Somogyi tanulmányutamról, 1891) Vikár Béla finnországi útja után, az 1900-as évek elején
14