Page 46

Az erdélyi táncfolklorisztikai filmek Keletkezéstörténet és kritikai áttekintés a kezdetektől 1963-ig

A

z erdélyi – román, magyar, cigány, szász stb. – tánckultúra, európai mértékkel is mérve hallatlan gazdagságáról, színességéről és archaikusságáról beszélni ma már közhelynek számítana. E régió sajátos társadalom- és művelődéstörténete következtében kialakult zene- és táncfolkórja olyan tánctörténeti fejlődési – bizonyos szempontból megrekedtségi – lépcsőfokot őrzött meg, mely a maga nemében páratlan módon virult ki, s mutatta meg magát a XX. században megindult zene- és táncfolklorisztikának. Arról, hogy ennek a gazdag tánckincsnek a felfedezése, megörökítése, feldolgozása és értelmezése annak idején milyen nehézségekkel járt, ma már egy „táncházas” fiatalnak lehet, hogy kevés ismerete van. E cikkemmel nem a heroisztikus-horrorisztikus-parodisztikus anekdoták számát szeretném növelni, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy milyen problémákkal kellett egy táncfolkloristának szembenéznie az erdélyi táncok felfedezésekor, mennyi minden akadályozta egy szisztematikus, minden területet felölelő táncgyűjtés megtervezésekor és filmes rögzítésének megvalósításakor a XX. század közepén. Végezetül két táncfilm sajátos utóéletének példáján keresztül illusztrálnám, hogy milyen értékes anyagok lappanghatnak még, illetve a szakmailag hiteles táncfolklorisztikai gyűjtés fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. A második világháború után megindult intézményes magyar néptánckutatás mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított az erdélyi táncfolklórnak. Korán kialakult az az elképzelés, hogy e terület néptáncainak ismerete nélkül hiányozni fog az a művelődés- és tánctörténeti láncszem, amely mind a Kárpát-medencei, mind az európai folklórtáncok fejlődéstörténetének a megértéséhez elengedhetetlenül szükséges. (Martin 1970-72. 220.) De a budapesti Néptudományi, majd Népművészeti Intézet munkatársainak nem voltak olyan erdélyi helyismerettel rendelkező jelentős tánckutató kollegáik, mint a romániai Faragó József és Jagamas János fémjelezte szöveg- és zenefolklór kutatásnak. Ráadásul ebben az időszakban a tudományos intézmények között sem volt olyan mértékű kapcsolat, amely a kutatást jelentős mértékben előremozdította volna. Így a magyar kutatók kényszerűen informális keretek között próbálták az erdélyi táncokat rögzíteni, illetve megkeresni azokat

Elhangzott a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) és Tranzit Alapítvány közös szervezésében lezajlott „Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón” című konferenciáján, 2009. április 29-én.

46

Az első 1956-os út egyik állomása. Györgyfalvi legényes. Baloldalt Pesovár Ferenc. Fotó: Pesovár Ernő.

a helyi segítőket, akik terepismeretükkel, kapcsolatrendszerükkel segíteni tudták őket. Az erdélyi hagyományos táncok filmes gyűjtése a XX. század derekán indult meg, amikor az 1940-es politikai változások következtében több erdélyi falu is csatlakozott az ún. Gyöngyösbokréta mozgalomhoz. (Pálfi 1970. 140.) Ezen csoportok budapesti bemutatói hívták fel a kutatás figyelmét a Kárpát-medencei néptáncokra, illetve azoknak filmen való rögzítésének fontosságára. Gönyey Sándor, a magyar néprajzi filmezés egyik úttörője sok esetben ezeket a falvakat kereste fel táncfilmezés céljából. (K. Kovács 1956. 324.) Ennek ellenére néprajzos-néptáncos filmes gyűjtései gyakorlatilag még nem érintették ezt a területet. Kivételként csak az 1941. augusztus 18-án Molnár Istvánnal közösen készített inaktelki filmet lehet említeni. Az erdélyi származású Molnár is leginkább a gyöngyösbokrétás falvakat kereste fel, de a kalotaszegi Nádas mentén, mondhatni, szisztematikus gyűjtőmunkát végzett. (Molnár 1947. 343-391; 399-401; 413-418; 423-435.) Ezt bizonyítják a Magyarvistán, Mérán, Türén, Jegenyén és Inaktelkén készített táncfilmjei. A kor akkori – egy civil számára is elérhető – technikai lehetőségeit szinte maradéktalanul kihasználva filmezte a helyi táncokat. A rugós meghajtású filmkamerával rögzített rövid táncrészleteket fonográfhengerre felvett zenei felvételek egészítették ki, de ezek nem tekinthetők a táncok kísérőzenéjének, mert nem a táncfelvétellel egy időben készültek, hanem a filmezés után. (Így fordulhatott elő az a hiba, hogy a magyarvistai legényes közlésénél az egyik dallam nem legényes, hanem verbunk.) A gyűjtő a táncosok nevét és a gyűjtés körülményeit is feljegyezte. (Mátyás István „Mundruc”-nál eltévesztette a keresztnevet, ami később Martin György anekdotává váló esetét is okozta. – l. jelen számunk 38. oldalán.) Molnár az 1947-ben megjelent Magyar tánchagyományok c. könyvében szöveges táncleírásban közli erdélyi táncfilmjeinek zömét. A Balogh Ferenc hegedűművész lejegyezte kísérőzene [Falvay Károly – A tánc zenéjét lejegyezte: Balogh Ferenc; folkMAGazin 2005/2, 46. o.] alapos vizsgálatának hiánya, valamint a rugós felvevőgép sebességingadozása miatt a közreadott motívumokat ritmikailag sok esetben tévesen értelmezték, de ez semmit sem von le a kötet érdemeiből. Annál is kevésbé, mert ez volt az első olyan táncfolklorisztikai mű, amely-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

Advertisement