Page 39

ből, táncosok, azaz parasztok, azokat Tinka szegény elkapta, és lefilmeztük őket. Így vettük fel a marosszéki forgatóst is. Egyszer Makkfalváról is jöttek férfiak, velük fel tudtuk venni a marosszéki páros táncot. Persze, csak úgy, hogy nekem kellett velük táncolni, mert ugye pár nélkül nem lehet párost táncolni. Tinka mindig mondta nekem, hogy: – Ne befolyásold! – Mintha a páros táncban nem a férfi vezetné a nőt!? – Úgy igazodj hozzá, hogy ne befolyásold! Ha elkezd figurázni, akkor hagyd, hogy figurázzon, akkorára pörögj vissza neki, amikor már el akar kapni párba! Nekem ezeknek az utasításoknak mind eleget kellett tenni. Azok is nagyon szép esetek voltak, amikor az egy-két itt élő, általunk ismert székely rokonságát ily módon sikerült filmvégre kapni. Persze, ilyenkor nálunk aludtak a vendégek, néha annyian voltak, hogy a földön, csergéken háltak. Nekem kellett őket reggelivel, ebéddel, vacsorával ellátni. Tulajdonképpen a mi nem létező pénzünkön, a nem létező napközi-vezetői pénzemen meg a táncoktatói pénzemen gyűjtöttük ezeket a táncokat. Tinka először egy 8 mm-es filmfelvevőt vásárolt, azután Szlovákiában megjelentek a 16 mm-es filmfelvevők, abból is szerzett egyet. 1956-ban az Állami Népi Együttes nyugaton járt és hozott egy Grundig magnetofont. Szegény Tinka megvette Rábaitól úgy, hogy kölcsönkérte rá a pénzt. Abban az évben sose ebédelt, hozott hazulról egy kis gyümölcsöt, és azt ette kenyérrel. Csak akkor evett főtt ételt, ha Pesovár Mártival vettünk neki ebédjegyet. Tudtuk, hogy nem akart ebédelni, de mi úgy tettünk, mintha nem tudnánk. Akiktől kölcsönkért, azok disszidáltak ’56-ban Svédországba. Évekig úgy törlesztette az adósságát, hogy szakkönyveket küldözgetett nekik. Ha akkor nem történnek meg ezek a gyűjtések, akkor ma semmi nincs. Tinka legjobb partnere Pesovár Feri volt. Ő ment a legtöbbet vele. A későbbi időben besegítettek a székesfehérváriak közül Illyés Endre és a felesége, Tünde is. Nekik volt kocsijuk, és ők begyűjtötték a két fiút gépestől, mentek filmezni. Az itthoni gyűjtésekbe az Akadémia is be tudott szállni, de ha nem, Tinka akkor is lefilmezte az embereket. Vannak csodálatos felvételek, amelyek így készültek az Akadémia filmfelvevőjével. Az volt a nagy dolog, amikor Kodály Zoltán az UNESCO révén szerzett egy hangos, színes filmfelvevő gépet. Végre, amikor már hivatalosan is lehetett Bukarestbe és Erdélybe utazni, az utolsó periódusban Tinka gyűjthetett a románoknál. Román és magyar falvakban is gyűjtött. Akkor szervezte meg a kalotaszegi gyűjtést, filmezést. A mezőségit is megszervezte, de azt sajnos elmosta az eső. Egy nap üzent nekem, hogy küldjem ki az Akadémia filmfelvevőjét, egy nagy gépet. Hát hogy küldjem ki? Postán? Akkoriban még nem sok embernek volt kocsija. A táncosok közül Pálfi Csabának volt egyedül. Annak a Pálfi Csabának, aki néprajz szakot végzett és az „államinak” volt szólótáncosa. Tinka maga helyett küldte ki annak idején Amerikába. Őt hívták táncot tanítani, de Tinka azt mondta, hogy őneki nincs arra ideje, hogy táncot tanítson, s elküldte Csabát. Etiópiába Kodály Zoltán küldte, oda el kellett mennie, de amikor felkérték, hogy szervezze meg az ottani Állami Népi Együttest, akkor Vadasi Tibort küldte maga helyett. Ezek pénzes munkák voltak. Én soha nem küldtem Tinkát pénzt keresni! Pálfi is évekig volt kinn Amerikában, meggazdagodott, neki már volt kocsija. Mondtam neki: – Te Csaba, ki kellene vinni Tinka után a filmfelvevőt. Azt mondta: – És mit fizetsz? – Semmit nem tudok neked fizetni, de hát gyűjtőtárs leszel. Téged ez nem inspirál, hogy te gyűjtőtárs lehetsz ebben a nagyszabású filmezésben?

Nem motiválta semmi. Szerencsére a szlovákiai barátoknak már voltak Skodáik. Felhívtam Takács Andrist a Csemadokban. – Hogyha Istent ismersz, gyere át és vidd ki Tinka után Kolozsvárra, vagyis Türébe a filmfelvevőt! Türébe kellett vinni, mert ott volt a filmezés. Takács András Quittner Jancsival átjött Szlovákiából, felvették Sztanó Pált, a filmfelvevő gépet az Akadémián és kivitték. Így sikerült a filmkészítés. Az összes kalotaszegi faluból a legjobb táncosok rajta vannak ezeken a filmeken. Mikor halt meg Tinka? 1983-ban. Szívkoszorúér-szűkületben halt meg. Voltak rosszullétei, de itthon soha, csak a munkahelyen, meg amikor ment fel az Akadémiára, a várba, előfordult, hogy nem kapott levegőt, de ezt itthon soha nem mondta el. Halottak napjára a testvéremmel mi mindig hazamegyünk Szoboszlóra. Akkor is hazamentünk, este még beszéltem vele telefonon. Neki ez volt a dolgozószobája, ahol most beszélgetünk. Ha nem voltam itthon, mert elég sokat voltam vidéken, akkor ő mindig itt aludt. Különben ott benn aludtunk a hálószobában. Amikor hazaértem, láttam, hogy alszik, halkan odasúgtam neki: – Szia, megjöttünk. Nem válaszolt. Láttam, hogy itt a teáscsészéje, tehát megitta a teáját. Jól van, aludjon, pihenjen! Másnap reggelre Péterke be volt jelentve, hogy jön és hozza a diplomamunkáját, megmutatja Tinkának, mielőtt beadja. De ezt csak én tudtam, mert meglepetésnek szántuk. Tinka mindig későn kelt fel, mert éjjel mindig dolgozott. Szurkoltam is, hogy jaj, Istenem, fel ne ébredjen, mielőtt Péterkéék ideérnek. Hol vannak már ezek a gyerekek? Azt akartam, hogy Péterke lepje meg a dolgozattal. Mire végre megjöttek, a reggelit is elkészítettem, bementem Tinkához, mondtam neki: – Jó reggelt, felkelni, itt a reggeli, és nézd ki van itt! Péter meg azt mondta: – Tinka, meghoztam a diplomadolgozatomat, gyere, nézd meg, mielőtt beadom! Álltunk az ágya mellett, a kezemben a reggelije egy tálcán, beszéltünk hozzá és nem reagált. – Tinka, ébredj fel, itt vagyunk! Letettem a tálcát és gyengéden megráztam, s akkor éreztem, hogy egyben mozdult. Élt 51 évet. Nagy, tölgyfából készült csónakos fejfája van, olyan, amilyenek a szatmárcsekei temetőben vannak. Hajda Gy. Zsiga készítette. Tíz esztendőn át tanúja voltam a munkálkodásodnak, 2000-ben én nyugdíjba mentem, te meg ott maradtál az Intézetben. Időről-időre csodálattal hallottam, hogy közel nyolcvanévesen is még mindig lázasan dolgozol. Mi volt az az erő, az a lelkesedés, ami téged hajtott? Mindig úgy éreztem, hogy a nemzet napszámosa vagyok, nem ismertem fáradságot. Mégse tudtam teljesíteni mindazt, amit szerettem volna. Hogy tisztességgel elláttam a kézműves munkámat, azt a 80. születésnapomra készített emlékkönyv is bizonyítja. Mégis, valahol a lelkemben bánat maradt amiatt, hogy a másik feladatomat, amit a tánc területén szerettem volna elvégezni, nem tudtam teljesíteni. Itt főleg a Tinkával szembeni kötelességmulasztásomra gondolok. Ha én nem dolgoztam volna annyit, talán könynyebben felfedeztem volna, hogy baj van az egészségével, és talán még máig is élne... Kóka Rozália

39

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

Advertisement