Page 32

A győri tamburásokról „Dönthetünk úgy is, hogy letesszük és eladjuk a tamburáinkat, de ettől nem leszünk gazdagabbak.”

A

z alábbiakban közölt személyes visszaemlékezések a győri kisiparos réteg tamburázási hagyományairól szólnak, amelyeknek néprajzi vonatkozásai is vannak. A győri tamburásokról először dr. Války István (sz. 1929) építészmérnök 2007. február 4-én kelt jegyzeteit és 2009. augusztus 6-i szóbeli beszámolóját közlöm. Ezután következnek Szabó Béla (sz. 1929; Győr-Révfalu, Damjanich u.) emlékei, majd annak a hangszalagra vett beszélgetésnek a kivonata, melyet Války István folytatott 1987. január 21-én Szitter Mihály (1905-1995) volt tamburaprímással. A zenekarok felsorolásánál Szitter Mihály (Sz. M.) kiegészítései olvashatók. Az adatok monográfia írásához nem elegendőek, de így is kibontakozik belőlük egy magyar város színes, pezsgő, tamburás élete, miközben az eddigi néhány leírásból, valamint a leírások hiánya miatt is, eddig azt hihettük, hogy Bajától északra egyáltalán nem is létezett komolyabb magyar zenekari tamburázás. Az elbeszélésekből eddig hat jelentősebb győri tamburazenekar működésére derült fény. Huszonhét helyi tamburást név szerint is említenek, de ennél jóval többen lehettek. Győr közönsége szerette és igényelte a tamburazenét, amire abból is következtethetünk, hogy az államalapításunk ezeréves évfordulóján rendezett ünnepségeken országos hírűvé vált bajai Petrovácz-Petrőczi-féle tamburazenekar 1903 és 1914 közötti zenés országjárása során Arad, Debrecen, Fiume, Kassa, Kolozsvár, Losonc és Temesvár mellett többször is szerepelt a városban. A tamburazenekarokban bizonyosan használták a prímet és másodprímet, az A- és E-basszprímet, az A-, E- és H-dúr kontrát, valamint a tamburabőgőt, vendéghangszerként pedig néha a hegedűt. * dr. Války István visszaemlékezései Apám, Války István (1897-1973) prímása volt a lipóti tamburazenekarnak. Tőle tudom, hogy Győrött, mikor ő ide 1919-ben megérkezett, már voltak tamburazenekarok, melyek a két háború között is folyamatosan működtek. Még három további zenekarról is hallottam tőle. Mindegyik színvonalas együttes volt és azon versenyeztek, hogy melyikük jobb a másiknál. Győrben a vonós zenét a cigányzenekarok szolgáltatták, a műkedvelő helyi iparosok pedig tamburazenekarokat alakítottak és nagy társasági életet éltek. Mindenféle zenét játszottak. Csárdásokat, indulókat, katonanótákat, meg az éppen divatos táncok kísérőzenéit. A győri iparos közönség szervezetten járt színházba és megkövetelte, hogy a tamburazenekarok ismerjék a frissen bemutatott operettek népszerű dalait, áriáit is. Virtusból néhányat már a bemutató napjának estéjére megtanultak. Miután egy páholyban megbújva egyikük kihallgatta a színházi zenekar délelőtti próbáját, délután a lejegyzett dalokat a tamburások megtanulták, a vendéglőben pedig már ismerős operett-részletekkel fogadták a színházi vacsorára érkező közönséget. Sok vendéglőben hétvégeken gyakran foglalkoztatták a helyi tamburazenekarokat. Az éttermek hajnali kettőig tartottak nyitva, bőven volt idő a zenélésre, éneklésre. Ilyen volt például a Belvárosban a Korona Kávéház (a Baross utca sarkán állt, azóta lebontották), a Schuck Vendéglő a Deák Ferenc úton (ma Richter Terem), ahol egyébként Pádár Lali cigányzenekara játszott, a Gergácz Vendéglő a Baross és Szt. István út sarkán és a közelben a Fehér Hajó. Lipóton a gazdaközösség kocsmáját említhetem, melyet Sárkány János bérelt. A már csak nevében élő Kiskúton az Árnyas Vendéglő működött, arrafelé, ahol most az állatkert és a sportcsarnok van. Újvárosban a Krafter István vendéglője, Révfaluban a Kovács-kocsma, a Rajki, s a Var-

32

A lipóti zenekar 1925 körül. Balról jobbra: Vajas József grófi erdőkerülő, másodprím; Németh József kőműves, A-basszprím; Szitter Mihály bőrdíszműves, kontrán H7 akkordot fog; Péli Mihály „Tikász” baromfikereskedő, bőgős; Tiefengrábner Sándor „Tífensándor” kőműves, E-basszprím; Války István kőműves, prímás. Később Vajas József helyett Zalka Erazmus „Erázsi” kőműves lett tagja a zenekarnak.

gakőnél a (már lebontott) Piller-csárda is tamburazenekarok játszóhelyeiként szolgáltak. Kertész Béla (1886?-1943) kiemelkedő személy volt a tamburások között. Önálló iparossá 1906-ban vált mint szoba-, épület- és címfestő. Révfaluban lakott a Viczay-Hédervári út 54-ben, és az 1910-es években már saját tamburazenekarával játszott. Hangszereiket a prímtől a bőgőig mind maga készítette, sőt még megrendelésre is dolgozott. A tamburakészítéshez úgy fogott hozzá, hogy egy régi hangszert darabokra szedett és lemásolta. Apám prímje is az ő keze munkája, úgy tudom 1923-24-ből való. Méretei a következők: teljes hossza 65 cm, a test hossza 26 cm, a test szélessége 19 cm, a test mélysége 2 cm, a fej hossza 14 cm, a fej szélessége 65 mm, a nyak hossza a testig 40 cm, a nyak szélessége a szemöldöknél 33 mm, a testnél pedig 45 mm, a szemöldöktől a lábig tartó menzúra 40 cm. Vajas József prímje már régen Szitter Mihályhoz került, nemrég szereztem meg. Azt is Kertész Béla készítette ugyanabban az időben. Méretei a következők: teljes hossza 64,5 cm, a test hossza 25,5 cm, a test szélessége 18 cm, a test mélysége 43 mm, a fej hossza 133 mm, a fej szélessége 6 cm, a nyak hossza a testig 39 cm, a nyak szélessége a szemöldöknél 33 mm, a testnél pedig 44 mm. A nyak vastagsága a szemöldöknél 25 mm, a testnél 33 mm, a menzúra 40 cm. * A korabeli képekből és beszámolókból kiderül, hogy a tamburák addigi 4+1-es húrozása és kvarthangolása mellett – Kertész Béla hangszerkészítő tevékenysége nyomán, 1923 után divatszerűen – megjelent a 4x2-es húrozási mód is. Ehhez nem egyszer kvinthangolás társult, eleinte csak a prímtamburákon, majd a basszprímeken is. A Kertész-féle nyolchúros tamburák fogólapján levő pontok a 2., 5., 8. és 12. mezőben helyezkednek el. Az 5. érintőnél levő jelölés arra utal, hogy a hangszereket eredetileg tamburaszerű (kvart) hangolásúnak szánták. A 4x2-es húrozás a mandolingépek beépítésével vált lehetővé, a hegedűszerű hangolás pedig ezt követő fejlemény lehetett. * A lipóti tamburazenekar 1923 elején lehetett, hogy apám, id. Války István kőműves mester öszszebarátkozott a révfalusi szivattyútelep építése közben Kertész Béla épületfestővel, aki elvállalta az akkor öt taggal éppen alakulóban levő

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

Advertisement