Page 18

Rábai Miklós halálának 35. évfordulóján „Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak...” – mondja a Prédikátor az Ótestamentumban. Én protestálok, mert 53 évesen nem volt itt az ideje Rábai Miklós meghalásának. Ma is élhetne, ha a II. világháborúban nem kell hoszszú időt jéghideg pocsolyában töltenie, aminek következtében elvesztette egyik veséjét. Ezt, különösen az alkotás időszakaiban, erős dohányzással is megterhelte. Kedves Megemlékezők! Rábai Miklós olyan alkotóműhelyt hozott létre, amelyben boldogság volt dolgozni, egy olyan történelmi korszakban, amely éppen a közösségek szétverésére épült. Nagyszerű pedagógus volt. Már a gimnáziumban is, ahol tanított, vakon követték tanítványai. Az Állami Népi Együttes tánckarát azután kapta meg, hogy megnyerte az országos táncversenyt a Batsányi együttessel. Hamar, már első hivatásos műsora eredményeként kitüntették a Kossuth-díjjal is. Ars poeticáját Hevesi Sándortól vette át: „A tradíciót nem úgy kell őrizni, mint a poszt a lőportornyot, hanem mint a Vesta-szüzek a tüzet: folyton éleszteni kell, hogy ki ne aludjék.” Megalkotta saját maga számára a lépcsőfok-elméletet: először kis etüdöket kell készíteni, azután táncjátékot, majd egyfelvonásost, végül pedig többfelvonásost. Ezt a módszert művei száz százalékosan igazolták. Hát még, ha tovább élt volna...! Mint minden újítót, természetesen őt is sok tá-

madás érte. Irigyei túl vidámnak, optimistának tartották. Pedig, ha csak a Barcsai szeretőjét ismeri valaki, akkor éppen ennek az

Rábai Miklós és felesége 1940-ben Békéscsabán, Ábrahám Béla fényképész műtermében

ellenkezőjét tapasztalhatja, hiszen legnagyobb ellenségei is elismerték e táncjáték drámaiságát. De említhetném Utak című művét is. Amikor Seregi László látta, óriási ötletnek tartotta benne a Sztálin szobor ledöntését, illetve az énekkari dobogók tankokként való felhasználását. Rábai Miklós népszerűségének az egyik alapja már akkor a média, elsősorban a „Ki Mit Tud?” zsűrijében való szereplés volt.

Egy egész ország ismerte és szerette meg, de Ő nem lett „sztár”. Ebben az időben egyszer vidéki turnén voltunk. Közösen elmentünk egy közeli fürdőbe, ahol a „Rozmár” (ez volt Miklós beceneve) elkezdett az iszapban dagonyázni. Mi, minden hájjal megkent táncosok, bemondattuk a hangosbemondón, hogy Rábai Miklós Kossuth-díjas koreográfus azonnal jöjjön ki a pocsolyából. Olyan zavarban még nem láttunk embert, szinte megsajnáltuk. Egy nagy hibája volt: nem emelt szót akkor sem, ha megalázták. Így, jelleméből fakadóan a tánckar érdekeit sem tudta megvédeni. Mi, akik mellette álltunk, próbáltuk erősíteni bizonyos ügyekben. Azért tudtuk elfogadni és tisztelni Őt, mert sohasem helyezte saját magát a legutolsó táncosa, de senki más elé sem. Pedig megtehette volna, ha akarja. Hadd soroljak föl csak címszavakban néhány jellemző momentumot a számtalan közül, amelyek Rábai érdemeit mutatják és dicséretére szolgálnak! Ő volt az első olyan néptánckoreográfus, akinek műve – elsősorban az Ecseri lakodalmas – átment a köztudatba. Ez azóta sem sikerült senki másnak. Egy időben az Állami Népi Együttes műsorára csak úgy lehetett jegyet szerezni, ha az illető vett az Aidára is, az Erkel Színházba. Párizsban a színházi jegypénztárban egy darab jegyet sem lehetett kapni a műsorunkra, mert már mindet felvásárolták

„MENTÜNK UTÁNA MINDENÜVÉ” Beszélgetés Sík Ferenccel Rábai Miklósról – Ön egészen fiatalon ismerkedett meg Rábai Miklóssal. – Rábai Miklós fiatal, képesítés nélküli tanárként került – szegedi tanulmányait megszakítva – a békéscsabai evangélikus Rudolf Gimnáziumba. Természetrajz-vegytan szakos volt. Én akkor ötödikes gimnazista voltam, tizenöt év körüli. Elképzelhető, hogy közvetlenül a háború után egy fiatal, lelkes ember életet akar verni a megzavarodott diákgyerekekbe. Elképesztő energiával kezdett sportkört, röplabda- meg jéghokicsapatot szervezni. Népitánccsoportot alakított a regős cserkészet keretében. Kezdetben szinte sajnálatból csatlakoztunk, hogy ne legyen már egyedül a nagy akarásával. 1947-ben már a Párizs melletti Moissonban léptünk föl a nemzetközi cserkésztalálkozón, a dzsemborin. 1948ban a békéscsabai leánygimnáziummal szövetkezve, megalakítottuk a Batsányi-együttest. Most lesz a negyvenéves évfordulója annak, hogy Gyulán 1948-ban ez az együttes nyerte meg a centenáriumi népdal-néptánc fesztivál minden létező díját, hatalmas sikert aratva a teljes ismeretlenségből előbukkanva. Pedig olyan

18

nagynevű együttes is ott volt, mint például a Molnár István vezette Ruggyanta együttes. – Milyen következménye lett ennek a váratlan kiugrásnak? – Rábai felkerült a Testnevelési Főiskolán akkor működő néptánc főtanszakra, annak vezetője lett. És már persze Pesten megalakította a MEFESZ együttesét. A rövidítés azt jelenti: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyetemes Szervezete. Ennek lett egyenes jogutódja 1950-ben a Magyar Állami Népi Együttes. Csodálatos, elbűvölő egyéniség volt. Rajongásig szerettük, mentünk a nyomába mindenüvé, vakon hittünk benne. Akkor is, mikor becsapott. Mert egy ekkora, és egyre terebélyesülő együttest sokszor csak kegyes csalásokkal lehetett összetartani. De humorával, reneszánsz egyéniségével, a „nagy természetével” egyszerűen lenyűgöző volt. – Rábai ezek szerint nem volt hivatásos táncszakember. – Nem. Zseniális dilettáns volt. Más kérdés, hogy rengeteget magába szívott. Megtanult három nyelvet, hogy a szakirodalmat ol-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

folkMAGazin 2009/6  

A TARTALOMBÓL: Nagymarosy András: Két arcképvázlat; Rimóczi Hajnalka – Beszprémy Katalin: Levélváltás a viseletpályázatról; K. Tóth László:...

Advertisement