Page 5

III. „Mundruc” Népfocitorna

2009. október 3-án a csepeli Szabadkikötő Sporttelepen harmadik alkalommal került megrendezésre a „Mundruc” Népfocitorna. Az immár hagyományosnak számító eseményen neves táncegyüttesek és zenészek vettek részt: az idei győztes a Bihari János Táncegyüttes csapata lett. [Ünneplésük az alsó képen.] Nagy meglepetésre a második helyet a Zenész Baráti Csapat szerezte meg. A kétszeres bajnok Bartók Táncegyüttes csapata idén „csak” a dobogó harmadik fokára ért oda. További résztvevők voltak a Kobuci Kert Team, az ELTE BTK néprajz szakának csapata, vagyis a Folk Boys, az ELTE Táncegyüttes, a Bem Folklór Egyesület, valamint idei sztárvendégünk, a fiatal mérai hagyományőrzők [középső kép]. A torna a közösségteremtés új formáját hozta létre meg a táncházmozgalom résztvevői között, melyet bizonyított a nagy létszámú szurkolóközönség is. A Bárány Dániel és Korzenszky Tamás által szervezett rendezvény neve hagyományőrző elődeink előtt tiszteleg. Mátyás István „Mundruc”, aki Martin György néprajzkutató gyűjtéseiből közismert magyarvistai adatközlő táncos volt. [Martin György: Mátyás István „Mundruc” – Egy kalotaszegi táncos egyéniségvizsgálata. MTA ZTI, Planétás, Budapest, 2004.] A kupa előbuliját október 2-án a CD Fű teázóban tartották. A torna utáni mulatságnak a Kobuci Kert adott helyszínt, ahol Pál István „Szalonna” és baráti társasága gondoskodott a jókedvről. Folytatás áprilisban... (A szervezők)

Fotók: Korzenszky Anna és Gaál Márton

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/5  

A TARTALOMBÓL: Darmos István: Nem mese az, gyermek!; Mohácsy Albert: A néphagyomány hírei az MR1 Kossuth Rádióban; Bárány Dániel – Korzensz...

folkMAGazin 2009/5  

A TARTALOMBÓL: Darmos István: Nem mese az, gyermek!; Mohácsy Albert: A néphagyomány hírei az MR1 Kossuth Rádióban; Bárány Dániel – Korzensz...

Advertisement