LAJTHA LÁSZLÓ, A NÉPZENEKUTATÓ – IV. Fotó- és dokumentumkiállítás a Hagyományok Házában Szakmai terv: Pávai István Városi és falusi cigányzenekarok „A cigány előadóművész és programja, valamint előadásmódja ama társadalmi osztály ízlésétől függ, amelynek játszik. Nagyon távol állnak a nagyvárosok éttermeiben játszó, legtöbbször kottát is ismerő cigányok azoktól a kis falusi együttesektől, akik még kótát sem ismernek, és akik a városoktól távol fekvő falvakban nemrég még írni-olvasni is alig tudó parasztoknak játszottak. Ezért külön kell választani a mai városi cigánybandákat a falusiaktól. Az előbbiek jó része dilettáns nótaszerzők vizenyős szentimentalizmusú, legtöbbször egy kaptafára készült műveit játssza. [...] Az a »népies műzene«, amelyet ma általában magyar nótának hívnak, a múlt század derekán kezdett az úri osztály között általánosan népszerűvé válni.” (Lajtha L.: Cigánybandák és a magyar népzene, 1962) „Nógrádban van egy híres cigánytelep; ezen a telepen csak magyar nótát énekelnek, s amikor cigánynótát kértem, oláht fújtak. A cigányok igazán született muzsikusok és hegedűsök. Egy jó cigányprímásnak nemcsak a tónusa, hanem előadása és kifogástalan intonációja és technikája is felette áll nem egy okleveles hegedűművészének. Ezek a cigányok mindig annak a társadalmi osztálynak a muzsikáját muzsikálják, amelyik náluk a nótát megrendeli. Cigány-repertoár annyi van, mint muzsikáltató; ne felejtsük el, hogy a cigány mellett ott kell lenni a magyar úr temperamentumának is. [...] Cserépváralján hallottam egy olyan magyar parasztokból álló bandát, amilyen a cigány. A hegedűs a prímás, akit nem lehet
hallani, mert a klarinétos mindent elsöpör. Itt se piánót, se decrescendót nem játszottak, minden éles, hasító forte. A cimbalom keményen üti ki ugyanazt a melódiát, amelyet a klarinét rikolt. Az utóbbi évek legerősebb művészeti impressziója volt ez számomra, olyan őserő csapott meg, hogy két napig sem tudtam betelni ezzel a muzsikával. Meghallgattam Cserépváralján a cigányokat is; ugyanúgy játszottak, mint a magyar parasztok és bizonyos, hogy egy budapesti cigány megtagadná őket.” (Lajtha L.: A népzenéről, 1933) „Az év utolsó gyűjtőútja, december elején, Balassagyarmatra vezetett, ahol a környék aratócsoportjait és a pataki cigányokat hallgattam meg. Itt felhívom a társaság figyelmét arra, hogy milyen alaptalanok azok a támadások, amelyeket a cigányok elhanyagolásáért érték az újabb gyűjtőket. Bartók Béla, Kodály Zoltán és most én is, úgy a múltban, mint a jelenben is iparkodtunk minden értéket tradicionális előadásukból megmenteni. A nógrádi cigányok nemzedékek óta Patakon laknak és sok érdekes etnografikumot őriztek meg. Potkány Misa, 49 éves prímásuk, városban nem muzsikál; apja, nagyapja mind a parasztok műsorát játszotta, és ebből néhány jó darabot tudott ő is. [...] Igen érdekesek a hegedű kettős fogásai, amelyekből egész más harmonizálási mód látszik, mint amit azok hirdetnek, akik csak a nagyvárosi, éttermi cigány, legtöbbször hivatásos (s nem is mindig jó) muzsikus által készített letétjét tartják egyedül magyarnak és hitelesnek.” (Lajtha L.: Az 1930. évi népzenei gyűjtések, 1931)
Német István, 51 éves prímás magyar bandája palóc táncmulatságon muzsikál. Cserépváralja (Borsod vm.), 1929. Fotó: Gönyei Sándor (Néprajzi Múzeum)
16