Page 31

Savanyú Józsi – IV. rész Savanyú elfogása, elítélése és halála

M

ielőtt szó esne Savanyú utolsó rablásáról és elfogatásáról, érdemes áttekinteni a korabeli megyei sajtót, hogy érzékelhessük azt az érdeklődést és rémületet, amely a betyár működését kísérte. Mindenhol és mindenkiben „a Savanyút” látták. 1882 januárjában Mezőlakon, ott, ahol négy hónappal korábban a közelebbről meg nem határozott „nép” majdnem elfogta a híres betyárt, megjelent egy „szegénylegény”, aki nem éppen udvariasan kenyeret és szalonnát „kért” a tanítótól. A falu lakossága a hírre összesereglett és „a Savanyú” üldözésére indultak. Riasztották a pápai pandúrokat is, akik végül elfogták az éppen börtönből szabadult Pap Lajos alásonyi lakost, aki „munkát nem kapván, így »koldulva« tengődött”. Hasonló eset történt 1884 márciusában Berhidán egy erdőben eltévedt vadász-

szal, aki tüzet gyújtott éjszakára, hogy kivárja a napfelkeltét. Két arra járó falubeli először arra gondolt, „kincs veti fel magát”, de a fényben mozgó alakot meglátva az ördög után másodikként rögtön „a Savanyú” jutott az eszükbe, s rá is csődítették a falu felfegyverkezett lakóit. Búcsúszentlászlón egy parasztruhás ember a kocsmában újságot olvasott és a borivókat tubákkal kínálta. Amikor távozott, az egész falu meg volt róla győződve, hogy a híres betyár látogatta meg őket. A „Veszprém” című lap többször is írt a Savanyú körül kialakult „mondakörről”. 1884 januárjában például azt beszélték a városban, hogy a betyár éjjel bekopogtatott a helybeli csendőrlaktanya ablakán avval, hogy „itt van, fogják el, ha tudják!”. A csendőrök állítólag annyira megrémültek, hogy egy darabig ki sem mertek lépni a házból.

A „Keszthely” szerint, ha egy vagyonos ember éjjel zajra riad fel, tüstént „eszébe jutnak Savanyú és collegáinak minden hőstettei”. 1883-ban egy antalfai ember állított be Bogyay István halápi birtokoshoz, s elpanaszolta, hogy Savanyú a nyirádi erdőben elrabolta a pénzét, amivel váltót kellett volna kiegyenlítenie a bankban. A betyár levelet bízott rá, amelyben Bogyaytól 2000 forintot követel, „különben meg fogja látogatni”. A földesúr azonnal katonákat kért Tapolcáról. Közben kiderült, hogy a levélen szereplő kézírás azonos az antalfai embernek a váltón szereplő aláírásával. * 1884 elején természetesen nem csak a sajtó foglalkozott Savanyú Józsival. Január 6án a Belügyminisztérium ismét statáriumot rendelt el Veszprém megye területére. Savanyú erre reagálva szokás szerint tüstént átment Zalába. A hét éven át jól bevált taktika azonban ezúttal csődöt mondott egy új, Savanyú által nem ismerhető tényező miatt. Zalában ugyanis 1884 januárjában működésbe lépett a Magyar Királyi Csendőrség. Az 1848-49-es szabadságharcot követő évek cseh és német zsandárjait a magyar lakosság nagy része gyűlölte, ezért már csak „nemzeti” öntudatból is segítették az előlük bujdosókat. A hatvanas években halottaiból feltámasztott régi vármegyei közrendfenntartó szervezet, a pandúrság viszont teljesen alkalmatlan volt a fegyveres pásztorbanditizmus elleni harcra, így a betyárvilág tovább virágzott. Ennek tudatában Tisza Kálmán már a hetvenes évektől előkészítette a csendőrség felállítását a – francia eredetű – osztrákolasz „gendarmerie” mintájára. Ebbe a szervezetbe csak olyan önkénteseket vettek fel, akik már leszolgálták katonaidejüket, képzettek és fegyelemhez szokottak voltak. A jelentkezők között a előzőeken túl is szigorú szempontok szerint válogattak. Csak az átlagosnál erősebb fizikumú, fegyverrel jól bánó és bizonyos intelligencia-szintet elérő jelöltek jöhettek szóba. Figyelembe vették a feddhetetlen erkölcsi múltat és a politikai megbízhatóságot is. Nagy súlyt fektettek arra, hogy a legénység lehetőleg módosabb birtokos parasztok fiaiból kerüljön ki. A csendőrség tehát katonai értelemben is elit alakulat volt. Ezzel szemben a pandúrok nagy része ugyanabból a társadalmi rétegből szárma-

31

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/3  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: BALAPAN – A természet és ember évezredes egybekapaszkodott ölelkezésének helyszíne; Dreisziger Kálmán: Édeskese...

folkMAGazin 2009/3  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: BALAPAN – A természet és ember évezredes egybekapaszkodott ölelkezésének helyszíne; Dreisziger Kálmán: Édeskese...

Advertisement