__MAIN_TEXT__

Page 12

Örökölt és őrzött hagyomány Töreki Imre: Szanyi kincsestár

A

közösség emlékezetének megőrzésére számos módszert találtak. Legelfogadottabb eddig a nyomtatott könyv volt. Szany az Északnyugat-Dunántúl, a Kisalföld települése immár rendelkezik olyan dokumentumgyűjteménnyel, amely autentikus kulturális-történeti forrásnak tekinthető. Töreki Imre Szanyi kincsestár című, képekkel illusztrált kötetét a nemrég elmúlt XX. század fogantatta. Az említett száz év egyrészt erősítette, másrészt gyengítette a megöröklött néphagyományokat. A rendkívül gazdag információkat kínáló könyv felett tűnődve bárkinek eszébe juthat eme furcsa jelenség: a Rábaköz e települése megszenvedett ugyan világháborúkat, forradalmakat és diktatúrákat, de megpróbáltatásai dacára a legnemesebb szellemi energiáit képes volt mozgósítani. A dal, a tánc, a népi színjátszás révén észrevétette magát. Emiatt még nem válna egyedivé Szany. Másutt is teremtek énekesek, táncosok, műkedvelő színjátszók, munkálkodásuk, művészetük mégsem épült be olyan szervesen a hétköznapok és ünnepek rendjébe, mint Szanyban. E rábaközi falu XX. századi népessége életmódjában, viseletében, épület- és lakáskultúrájában valamint hitvilágában önképére formálta megöröklött kincseit. Töreki Imre nagyon találóan, a helyi értékeket jól ismerően úgy vélekedik, hogy a községben

12

létrejött a számos dunántúli táncdialektus közül a legjelentősebb. A szerző könyvében azokat a szálakat fejti fel, amelyek Szanyt a XX. században a legnevesebb hagyományőrzők sorába emelték elsősorban viselet- és tánckultúrája révén. A szanyi férfiakat gatyájukról, purucukról, dolmányukról asztrigán sapkájukról téveszthetetlenül felismerték, a nőket balidon blúzukról, tunikájukról, pruszlikjukról, nem utolsósorban kendőjükről és kobakjukról. A viseletet, az öltözetet a családi és közösségi szerep, a helyzet, a státusz valamint az alkalom határozta meg. Hasonló érvénnyel keltek életre a faluban elhíresült táncok: nagyverbunk, kisverbunk, kanásztánc vagy a sortánc és a csárdás. A felsoroltak sejtetni engedik, hogy Töreki Imre könyve nem lecsupaszított, száraz falutörténet, hanem eleven néprajzi és szellemtörténeti kordokumentum. A történet erejét növeli, hogy a szerző négy évtizedet meghaladó időt szentelt a Bokréta Néptáncegyüttes vezetésének. E tény dacára Töreki Imre óvakodik a legkisebb öndicsérő gesztustól is. Arra törekszik, hogy dokumentumait élő tanúkkal hitelesítse. A tények jelentésmagyarázatát igyekszik rövidre fogni. A könyv másik nagy erénye, hogy szerzője biztos kézzel kezeli összegyűjtött anyagát. Világossá teszi: a falu megöröklött hagyományait a katolikus egyház hűséges „szolgái”, és a néptanítók feledhetetlen nagy egyéniségei tartották életben. Szorgoskodásuk nyomán közkinccsé váltak a múlhatatlan értékek. A XX. század harmincas éveiben a népegyház eszméjének, a polgárosuló parasztság törekvéseinek jelentős „hátszele” támadt hazánkban. Szanyban „az intelligencia” felismerte a szerencsés csillagállást. Ennek következménye a kultúra helyi virágzása. A konzervatív hagyaték, a politikai katolicizmus és a kodályi ihletettségű közművelődés eszménye szerencsésen találkozott a községben, az ifjúsági egyletekben. A szerző mellőzi a hamis eszmékre csábító spekulációt. Ám érzékelteti a „felvirágzás” máig ható hullámait, magyarán azt, hogy a szanyiak napjainkban hogyan őrzik hagyományaikat. Újratanulják az emlegetett táncokat, újra énekelik a színpadra, pódiumra teremtett produktumokat. A Bokréta vállalja a hajdani „Gyöngyösbokréta” mozgalom továbbvihető értékeit. Mai tagjai előtt a szerző tudatosítja, hogy gyökereiket a nyolcvan évet is meghaladó Szent Imre Daloskör táplálta. E sorok írása idején a széljárás nem kedvez az elmúlt századot átszövő kulturális

Idős szanyi férfi népviseletben népmozgalomnak. A kiszámíthatatlan hullámverés miatt találgatni lehet, hogy mivé lesz a gazdag örökség. Reményünk az, hogy a szanyi hagyományok olyan erős talapzaton nyugszanak, hogy egy ideig nem lehet őket végzetesen megingatni, esetleg csak gyengíteni. A megmaradásnak távlatot adhat Töreki Imre könyve. Jókor, jó időben íródott. A csöppnyi hiányérzetet csupán az táplálja, hogy a Szanyi kincsestár című könyv nyitó és záró oldalain hiába kerestük az azonosító jeleket. A szerzőn kívül ki gondozta a kötetet? Ki nyomtatta ki? A kérdésekre majd azok keresik a választ, akik egykor továbbírják, netán árnyalják a rendkívül becses néprajzi kötetet. Nagyon valószínű, hogy a megőrzött dokumentumok új adathordozókra kerülnek. Napjainkban, amikor „minden eredmény alapja a sebesség”, a Szanyi kincsestár emlékeztet számos elhagyott erényre. A könyv dokumentumai alapján egyik ilyen az idill. Megteremtéséhez adottak voltak a személyi és tárgyi feltételek. A másik erény a szolidaritás és tolerancia, magyarán az egymás iránti megértés. Töreki Imre kerüli a hamis idillt és az illúziókat. Számos utalást tesz arra, hogy az eredmények mögött súrlódás és békétlenség, megpróbáltatás is lappangott. Ám olyan vezetőket találtak a szanyiak, akik a gondokat feloldották. Tudatosították a település földművelő, iparos és kereskedő lakóiban: a szülőfalu élhető és szerethető hely évszázadok óta. Az eredmény egyértelmű. Évről évre gyarapodott a kincsestár. Talán ez a legerőteljesebb intelem, figyelmeztetés a XXI. század generációi számára. Varga Lajos

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/3  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: BALAPAN – A természet és ember évezredes egybekapaszkodott ölelkezésének helyszíne; Dreisziger Kálmán: Édeskese...

folkMAGazin 2009/3  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: BALAPAN – A természet és ember évezredes egybekapaszkodott ölelkezésének helyszíne; Dreisziger Kálmán: Édeskese...

Advertisement