__MAIN_TEXT__

Page 51

Első élményeim a tamburabrácsáról – avagy kísértet lakik a kultúrban

T

amburabrácsán 1974 és 1976 között kezdtem el tanulni és Akkor még azt hittem, a tamburabrácsán való játék nagyjából játszani a Deszki Szerb Tamburazenekarban. A dolog úgy egyenlő a fogások elsajátításával, és még meg is örültem, hogy így kezdődött, hogy furulyázni akartam, de nem volt olyan hangolá- gyorsabban szert tehetek egy kísérőre, s akkor végre furulyázhatok. sú furulyám, amit a harmonikások szívesen kísértek volna. Az én A jegyzetelésből azonban mégiscsak tanulás lett. hangszerem ugyanis esz-alaphangú volt, ők inkább az A-dúr körüli harmóniákban voltak járatosabbak, mivel a tamburások többnyire Karcsi bácsi az ilyen, ún. keresztes hangnemeket használták. Ez eléggé a kedve- Életéről annyit mesélt, hogy Horgoson nőtt fel és fiatalember komet is szegte. Közben a táncegyüttesben több más megoldani va- rában gyakran elszökött otthonról, hogy egy cigányokból álló tamló kérdés is felmerült, többek között az, hogy nem volt tambura- burazenekarban zenélhessen. Szülei a zenélést ugyan tiltották, de brácsás. Olyan kellett volna, aki munkája mellett ráér az együttes megakadályozni nem tudták. Egyszer apja különösen sikeres üzpróbáin és fellépésein részt venni. letet kötött a vásárban, minden lovát eladta, méghozzá jó áron. A táncegyüttes (Kud Banat) vezetője, Gyorgyev Milivoj lege- Nagy pénz volt nála, de nem ment haza, hanem mulatni kezdett lőször tamburabőgőre fogott, de aztán fölvetette, hogy menjek el a horgosi nagykocsmában. Jókedvében azt sem bánta, hogy fiát „a Karcsi bácsihoz” és tanuljak meg is a zenészek között találta. Másnap tamburabrácsázni, mert most erre van az apja otthon nagyokat hallgatott, szükség. Azért hozzá, mert ő nagyon még a zenélésért kijáró szidás is elmajól tudott játszani, bármilyen magyar radt, mert kiderült, hogy a sok pénzvagy szerb zenét első hallásra lekísért. ből szinte semmi sem maradt. A ciPersze tudtuk, hogy nálunk is van vagányok azonban azt a pénzt, amit a laki a faluban, aki ismeri ezt a hangpapa elszórt, még hajnalban visszaadszert. Novkov Pérónak hívták. Hangták Karcsi bácsinak, aki reggel elővetszere nem látszott réginek, de a húte és átadta az apjának. A papa örömérozása régies volt, mivel a mélytől a ben vett a fiának egy rend ruhát és egy magas hangok felé haladva Gisz-h-e’tamburabrácsát a zentai Boczán Lajos e’ húrokat használt. Kár, hogy akkor hangszerésztől. Így kapta meg a szülői nem figyeltem rá eléggé, mert a réhozzájárulást választott foglalkozásági híres deszki együttesben, mely nahoz, ami egyúttal szép indítás is volt gyobb létszámú szerb tamburazenekar felnőtt életének megkezdéséhez. volt, valószínűleg még ilyen hangoláA Jugoszláv Királyság hadseregében sú hangszeren játszottak. Ahogy emis sikerült zenésznek maradnia. Nem lékszem, ezt a hangszert is, mint megsokkal a besorozása után történt, hogy id. és ifj. Boczán Béla, Barvich Iván (1977) annyi másikat, a helybeli nyugdíjas valamilyen földmunkát – úgy emlékasztalos, Máté András készítette. szem, csatornaásást – végeztettek az újoncokkal. Jó idő volt, a tiszArra is emlékszem, hogy mikor egyszer brácsájáról az e’-e’ húr- tek asztalt állítottak ki a szabadba, ott ettek, ittak, sőt, még egy párból az egyik leszakadt, legközelebbre oktávval mélyebb húr- besorozott zenészekből álló nagyobb létszámú tamburazenekar is ral pótolta, így lett Gisz-h-E-e’ hangolású a hangszere, aminek így szórakoztatta őket, míg a többi újonc az ásót és a lapátot forgatmegnőtt a hangterjedelme és húrozási rendszerét is megtartotta, ta. Karcsi bácsi útja gyakran vezetett el a zenekar mellett és megigaz, a magas e’ húrja halkabb lett. Ezzel meg is mutatta a tambu- hallotta, hogy a bőgős nem valami jól veri. Egyszer meg is kérte, rabrácsa hangolásának azokat a módozatait, melyek megelőzték a hogy: „Te komám, én úgy szeretek ám bőgőzni, hogy nagyon, és ma is alkalmazott E-Gisz-h-e’-e’ hangolást, ami pont egy első fok- má’ olyan régen vót a kezembe. Add mán ide kicsit, hadd próbálról indított teljes E-dúr akkord. Azt mondták rá, hogy „ingyen jam ki a tiedét! Hallom, milyen jó hangja van, visszaadom minvan”, mivel a fogólapon semmit sem kellett lefogni. Ilyen hango- gyá’.” lású brácsának volt mestere a Szegeden élő „Karcsi bácsi”. Az ember örült, hogy végre pihenhet egy kicsit, mert már fájt a Nagy Károly Horgosról származott és 1944 után került Sze- keze a kemény vashúroktól. Ahogy Karcsi bácsi a bőgőt a kezébe gedre. Deszkre egy zenésztársával, az énekelni is jól tudó, mohácsi kapta, elkezdett szépen, erőteljesen játszani. Bontotta az akkordoszármazású Bakonyi (Budzsaklija) József basszprímtamburással já- kat, menetelt a fogólapon fölfelé is, meg lefelé is. A zenekar is felrogatott ki ünnepi alkalmakra zenélni. Lakása a szegedi dóm mö- pezsdült, abbahagyta a takarékos játékmódot. A fájós kezű ember gött álló szerb templom tornyával szemben álló ház földszintjén megijedt, érezte, hogy ez nem fog rá jó fényt vetni. Szólt is, hogy volt, ahol a pópa, Nikolásev Zsiván is lakott. Szent Miklós ünne- „Jól van komám, mos’ má elég vót, add vissza!”, csakhogy a zenépén, május 22-én ez jól is jött, mert a tamburazenekar már a kör- re a tisztek is felfigyeltek. Karcsi bácsiból így lett azonnali hatállyal menet alatt az ablaka előtt gyülekezett, aminek párkányát asztal- bőgős, majd nemsokára eredeti hangszerét, a brácsát is újra kezénak lehetett használni. Abrosz volt rajta, azon italok, meg sütemé- be vehette. Szívesebben „menetelt” a fogólapon, mint a laktanyanyek. Ide kerültek az ünnep kellékei, a kalács meg a cukros búza is. udvaron. Igazából nem is akartam megtanulni tamburabrácsázni, ugyanA jugoszláv hadseregben sokféle nemzetiségű ember volt együtt, is, mint már mondtam, furulyázni akartam, de annyit azért vál- s a tamburazenekar nem csak szerbeknek és horvátoknak játszott, laltam, hogy találkozom a Karcsi bácsival. Följegyzem a fogáso- hanem magyaroknak, bolgároknak, macedónoknak, sőt még albákat, aztán, ha lesz egy brácsázni szándékozó jelölt, a jegyzeteimből noknak, azaz „siftároknak” (styiptároknak) is, a durva bakatréfák gyorsan meg fog mindent tanulni. ellenére. Néha ugyanis egy-egy későn ébredő mohamedán albán

51

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

Advertisement