Page 42

Országos Szólótánc Fesztivál Békéscsabán – I. Beszélgetés Hortobágyi Gyöngyvér zsűritaggal – Hányadik fesztiválon vett részt zsűritagként? – Negyedik alkalommal. Először 1993-tól voltam zsűritag, egymás után háromszor. A fesztivál szervezői ilyenkor szünetet iktatnak be, hiszen a táncosok többször is eljönnek versenyezni. Ez egyrészt nagyon jó, mert már ismert táncosokkal találkozunk, más szempontból viszont hátrányos lehet, ha az értékelésen valamilyen sztereotípia uralkodik el. Akaratlanul felmerül az öszszehasonlítás, hogy milyen volt a táncos teljesítménye az előző versenyen, pedig az volna a lényeg, hogy mindig azt a három percet értékeld, ami itt és most a színpadon megszületik. A versenyprodukció pillanatnyi mű, hogy mennyit készülünk rá, mindenkinek a lelkiismeretén múlik. Van, aki csak rövid távban gondolkodik, s csak a versenyre készül fel; van, akinek pedig a tánc élethivatás. Az előbbi típussal nem is szoktunk a következő alkalommal találkozni. Számára csak pillanatnyi megmérettetésről van szó, hogy milyen táncos vagyok. Ez a szólótáncverseny azonban nem arról szól, hogy éppen mennyire tudok táncolni, sokkal összetettebb dolog. Ha valakinek csak annyit jelent, hogy felmegyek a színpadra és letáncolok három percet, abból valószínűleg csak üres produkció születik. Annak, akinek ez élethivatása, az meg tudja tölteni olyan tartalommal, aurával, kisugárzással, amitől számomra élmény lesz. Szeretném, hogy ezek a mini produkciók is közvetítenének valamit az emberből, aki mögöttük áll, milyen az egyénisége, hogyan értékeli a táncot, hogyan éleszti újjá, mennyire tudja újragondolni, önmagát adva bele. A fiatalok, akik erre a megmérettetésre eljönnek, át kell gondolják, azért vannak-e itt, hogy lássák, mennyire virtuózak, vagy magáért a táncért, kultúránk megőrzéséért. Ha csak virtuozitásból áll számukra a tánc, két év múlva el fog sikkadni, amikor egy újabb hatás éri őket. De ha valaki újraformálja, utánanéz annak, milyen szituációban jelent meg, milyen a háttere, milyen társadalmi rétegben, milyen alkalmakkor, miben és hogyan táncoltak, akkor egyből tartalma lesz az egésznek, amit rá tud vetíteni a saját életére, saját jellemére. Nem az a célunk, hogy lemásoljuk a 70-80 éves adatközlő bácsikat, néniket, hanem hogy tán-

42

cuk nyomán újraformáljuk, újraélesszük a néptánc hagyományát. – Milyenek voltak a régebbi versenyek? – A mostani táncosok iszonyatosan tudnak táncolni. Már nem kérdés, hogy tudja-e vagy nem tudja, de a megformálás, ami a lelke a táncnak, hiányzik. Az előző versenyeken, az előző generációknál több volt a technikai hiányosság. Itt most egy teljesen új nemzedék jelent meg, a 20-21 éveseké, akik mind fiúk és jellemzően szólóban indultak. Ha viszont már eljut valaki oda, hogy a táncot önmagában értékeli,

Mlinár-Kőrősi Katalin és Mlinár Pál

nem biztos, hogy szólóban fog indulni, hiszen a tánc kiteljesedése a páros tánc. A páros tánc, mert a zenében együtt, a partnerrel együtt érezzük jól magunkat, nem csak magamnak vagyok önzően jó, hanem megpróbálok a partneremnek is örömet okozni, ezáltal nekem is örömöm lesz. – Nyilván ők inkább magukat akarják érvényesíteni. – Nem is hányhatjuk a szemükre, hiszen még annyira fiatalok. Valószínűleg el fognak jutni oda, két-három-négy év múlva, ha ilyen intenzitással folytatják. Most már technikailag mindent meg tudnak csinálni, de ezt meg kell tölteni belső tartalommal, el kell jutni a tánc mélyebb rétegéig, nem maradva meg annál, hogy ki tudják verni a harminckettedeket, s szétrobbantják energiával a színpadot. Nem számít például, hogy a kötelező táncban van mellette egy másik táncos is, csak én vagyok. Ez a „csak én” majd átfordul „csak a tánc”-cá,

s utána következik az, hogy a „tánc és én”, ketten vagyunk egy produkció. – A régieknél nem így volt? – Nem tűnt ennyire fel, bár lehet, hogy az emlékek elhomályosodnak. Ilyen exhibicionizmus talán nem volt. A szót itt nem negatív, köznapi értelemben kell érteni, ez a magamutogatás nem teljesen öncélú, a táncos a technikai tudását, a tánc virtuozitását akarja megmutatni, s végül is ez a színpadon nem olyan negatív. El kell azonban gondolkodni azon, hogy mi a céljuk. A táncot virtuóz technikai produkciónak tartjáke, vagy pedig mélyebb, esztétikus, hatásokkal, színekkel, dinamikai fokozatokkal megtöltött jelenségnek, aminek van eleje, közepe és vége. Ami által el akarok valamit mondani, örömömet, bánatomat, pillanatnyi hangulatomat, önmagamat. – Lehet, hogy a technikai felkészültség nem társul emberi, szellemi, kulturális érettséggel? – A mestereknek, akiktől tanulnak, nagy felelősségük van, hogy csak a táncosok lábát, ritmikai tudását fejlesztik-e, vagy a szellemüket is. Nem vezet jóra, ha futószalagon járnak egyik próbateremből a másikba, vagy ha a mesterről csak a sallangokat veszem le. Elsősorban meg kell tanítani a táncot, de azzal is foglalkozni kell, hogy szellemi tartalommal töltsük meg a próbákat, hogy pallérozzuk a fiatalok szellemét, rávezetve őket arra, hogyan nézzenek utána a dolgoknak. – Milyen volt a táncanyag? – A gyimesi tánc életforma, nehéz elsajátítani ebben az urbánus közegben, ahol élünk. Sokat kell utánaolvasni, találkozni az ottani emberekkel, hogy le tudjunk nyugodni az ő szintjükre, hogy megértsük, hogyan tudnak úgy lépni, hogyan mennek fel a gyimesi hegyeken, miért úgy mennek, taposva a sarat. Nem mondanám azt, hogy sokan elvéreztek a gyimesi táncokban, mert mindenki tisztességesen megpróbálta elsajátítani, de aki nagyon városi és nem voltak élményei a tájról, az emberekről, az életmódról, nehezen boldogult. A sárközit könnyedebben vették, de a tánc lényegét, a játékosságot nem fogták meg. Beleestek abba hibába, hogy az aprózó figuráknak, ami csak dísze a táncnak, túl nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ez elvitte a táncot a technikai virtuozitás felé, hangsúlytalanná vált

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

Advertisement