Page 39

Savanyú Józsi – III. rész Savanyú működése 1881 és 1884 között

A

csabrendeki rablási kísérlet után szorult a hurok Savanyú körül. Két héten belül bandájának hat tagja került gyors egymásutánban a hatóságok kezére. Mezőlaknál ő maga is kis híján rajtavesztett, néhány héttel később pedig a karakói erdőben tartott rá rögtönzött hajtóvadászatot az egyébként őzre indult kiscelli szolgabíró és néhány katonája. Ráadásul fél évre Veszprém megyében is kihirdették a statáriumot. Savanyú, híven a jól bevált gyakorlathoz, másik megyébe „tette át székhelyét”, Győr felé húzódott. A következetesen alkalmazott taktika egyértelműen felismerhető: Veszprém megye 1881 novemberében hat hónapra kapott rögtönítélkezési jogot; Savanyú 1882 júniusáig rendszeresen feltűnt Győrgyömörén, majd „visszaköltözött” Veszprémbe. Ebben az időszakban harmadmagával csavargott. Egyik társa Szíjj Sörös Sándor volt, a másiknak a nevét nem ismerjük. A későbbi bűntényekből visszakövetkeztethetően Hajdú Borzas István lehetett, testvére vagy közeli rokona a csabrendeki akcióban részt vett, s utána elfogott Hajdú Borzas Ferencnek. Győrgyömörén Farkas István volt a rejtegetőjük, hírszerzőjük és időnként orgazdájuk is. Büntetlen előéletű volt és nem is pásztor, hanem napszámos földműves, aki olyan nyomorúságban élt, hogy ezt utóbb a bíróság enyhítő körülménynek tudta be. 1881 őszén Savanyú többször járt Gyömörén. Farkastól elsősorban azt remélhette, hogy figyeli a község jómódú lakóit, s ha valamelyik háznál nagyobb összegű készpénz van, azt jelzi neki. Lehet, hogy már ekkor kiszemelte áldozatnak a helybéli gazdag zsidó Gersztmann családot. Farkas József 1882 január végén közölte betyár ismerőseivel, hogy Gersztmann Gáspár február 5-én férjhez adja a lányát, ezért sok pénze kell legyen otthon. Február 3-án Józsi és két nem azonosított társa megjelentek Farkaséknál, és másnap estig ott rejtőzködtek. Hét óra tájban belisztezett arccal a Gersztmann-házhoz mentek. A rablás kezdete a szokásos volt: egyikük az udvaron maradt őrnek, a többiek a folyosón talált háziakat beterelték egy szobába, és pénzt követeltek. Ekkor azonban a kocsis kiug-

rott az ablakon és elfutott. Lőttek rá, de hiába. Gersztmann Simon – valószínűleg Gáspár fia – kihasználta a rablók figyelmének elterelődését, és hátulról átölelve megragadta Savanyút. A másik betyár többször megütötte, majd amikor a gyenge testalkatú vezér így sem tudott kiszabadulni, lelőtte Gersztmann Simont. Az öreg Gersztmann ezután megkezdte pénztárcájából a bankók kiszámolását és átadását, amikor kint is lö-

vés hallatszott. A kocsis által összecsődített falusiaktól megijedt őrszem lőtt a levegőbe. Erre Savanyúék kisiettek és tüzet nyitottak. Savanyú eltalált egy bizonyos, nyilván családtag, Gersztmann Dávidot, aki halálos sebet kapott. A tömeg szétfutott, a három betyár pedig a kertek alatt távozott. A későbbi bírósági ítéletből kiderül, hogy Gersztmann Simon nem halt bele sebesülésébe A hatóságok ez alkalommal már kiemelten foglalkoztak az esettel, amely mögött azonnal és helyesen Savanyút sejtették. A bűntény és a hivatalok reakciója közötti idő az előzőkhöz képest lerövidült, egy hétre csökkent. 1882. február 19-én már ismét országosan körözték Savanyú Józsit. A betyár tisztában lehetett a helyzettel, s valami jó rejtekhelyen négy hónapra eltűnt az üldözők szeme elől. Nyilván ki akarta várni a rablógyilkosság miatt fel-

zaklatott kedélyek lecsillapodását, s ezzel a nyomozás intenzitásának csökkenését. Valószínűleg Győr megyében bujkált, mert ebben az időben Vasban, Veszprémben és Zalában újból statárium volt érvényben. A nyomozás adatai szerint egyszer megjelent Gyömörén, hogy Farkas Istvánnak átadja a Gersztmann-zsákmány egy részét. 1882 júniusában Savanyú új területet választott, a Balaton-felvidéket. Úgy tűnik, azt is elhatározta, hogy „futó”, „gyalog” betyárból „lovas” lesz. Ehhez lovakat és kocsit kellett szereznie. A kocsival közlekedő, így rendkívül mozgékony banda nem volt teljesen ismeretlen a dunántúli betyárvilágban, de általában nem rendelkeztek saját, állandó fogattal. A régebbi „kujtorgók”, például a Patkó testvérek csapatai leggyakrabban a kirabolt áldozattól ideiglenes használatra szereztek kocsit a gyors távozáshoz, s egy darabon azzal vitették magukat. Savanyú bemerészkedett a győri vásárba, ott nézte ki magának a gyömörei Szalay István lovait, amelyeket azután június 16-án éjszaka Szíjj Sörössel szerszámostul elloptak az istállóból. Egy füst alatt a szomszéd Winkler Ignác szekerét is megszerezték, majd befogtak és elhajtottak. Négy-öt napig barangoltak, míg végül Felsőzsidre érkeztek, ahol Szabó Ferenc molnárnál rejtőztek el. Nem tudni, honnan ismerhették, mivel nem volt helybéli (Tolnából származott) és pásztor sem. Valószínűleg orgazdaként működött, amit a későbbi nyomozás is feltételezett, de bizonyítani nem sikerült. A betyárok két éjszakát töltöttek nála, ezalatt három lopást követtek el: állatbőrt, pálinkát és bort szereztek a falubeli kamrákból. Június 25-én távoztak, de még a falu közelében „a nép megszorította őket”, s menekülés közben a kocsi rúdja eltörött. Gyalogosan tértek vissza Szabóhoz és nyomatékosan figyelmeztették, hogy el ne árulja ottjártukat. Savanyú ezután ismét átment Veszprémbe. Szeptemberben a vármegye összes pandúrját összpontosították az üldözésére. Szeptember-október folyamán Kajánföldén és Pórmagasiban hajtott el állatokat.

39

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

Advertisement