Page 36

„ AMIKOR Prológus „Cind inimile au bătut la unison” „Als die Herzen Synkron schlugen” „Amikor egyszerre vertek a szívek” 1989. december. A nápolyi partok mellett a tengeren egy amerikai csatahajó küszködik a hullámokkal, lehorgonyozva. Fedélzetén a világ akkori két „ásza”: az idősebb Bush és Gorbacsov. A világ sorsáról tanácskoznak. És most dől el Románia és a diktatúra sorsa is. Az ég szürke, a tenger szürke, a csatahajó is szürke. December van. Lassan karácsony. És Romániában, Erdélyben az élet, a gondolat is szürke. Kommunizmus van; gomolygó ködgalacsin. Szürke. Ez most az élet szinonimája. A világ urai döntöttek. A Kondukátor és társa már nem szalonképes... És karácsony lesz: gyertyafény, csillagszóró, „angyalszárny”. A Kisdedet várjuk, nem? Napforduló... Az. Ez a karácsony, az a Kisded itt Romániában füstben és vérben születik. Egy hétig azt se tudni, megél-e? S bölcsője vajon nem koporsója lesz? Temesváron egy református pap mindennek ellenében kitart. A Secu elvinné, az egyháza kiközösíti, de ő nem megy. Így lesz gyutacs. Tőkés László. Temesvár román többségű város, mégis a parókiát –

EGYSZERRE VERTEK A SZÍVEK ” védelméül – románok állják körbe, nemcsak magyarok. Százával. Ezren. Egyre többen... Aztán három napig már csak lőnek. Emberre lő a Secu, a katonaság. Míg aztán megmozdul Bukarest is. Húsz éve történt mindez, évfordulója van. Írással adóznék érte, tisztelettel. Amit én tudok róla, elmondanám. És akik szülőföldjükön élték át ezt, ők is segítenek. Magyarok, románok, Temesvár, Brassó, Gyimes népe... A régmúlttal kezdem, egy erdélyi kislány útját követem, aki tizenkilencben menekült Magyarországra. Asszonykorában egy pisztoly itt is megtalálta. Az ÁVH-é volt. Aztán a pisztoly párjával Udvarhelyen találkozunk újra, de ez a fegyver itt egy családot szakít széjjel. A férfit a Secu viszi el. Találkozhatunk Anna nénivel Gyimesből, és azzal: fáj a szíve egy kis malackára... A „malacát” bennem találja meg, a malacot én csempészem át. Egyszer elkapnak úgyis! Elkapnak a határon; nem lehet mindig szerencsém, ez már régen jár nekem. Tehát a forradalmat megelőző életviszonyokból egy csokorral, aztán megérkezik, amit vártunk, a forradalom. Akkor átadom a szót a helyieknek, ők autentikusabbak... Beszél a mérnök Temesvárról, a kórházban egy meglőtt forradalmár, román katonatiszt vall a vonaton, menet közben, és Brassóban, a fő-

téren a gyalogos katona. Gyimesben egy festőtanár. A forradalom után a márciusi „pogromba” keveredünk, de élve megússzuk azt is, hogy aztán tiszta szívből ünnepeljük meg a forradalom első évfordulóját Temesváron, kilencven decemberében... Az ajándékot egy budapesti iskola adja. Az iskola neve: Kőrösi Csoma Sándor. Emlékszem én is. Endrődi Péter

A pisztoly – Egy rendőri eljárás anatómiája Hazalátok. A kislányt látom az udvarház kertjében, hátul, az almafa alatt. A lecke után ide óvakodott ki, egy Ady-kötettel, azóta olvas... 1913 májusa, hűvösödik, sötét lesz lassan. A kislányt nem zavarja, észre sem veszi, békességes a világ az erdélyi ég alatt... Sietve lapoz. Sok van még hátra – felfalná egyszerre. – Ilkaaa...! – Hallja a kiáltást, valaki, lehet, már vacsorázni hívja. „Hagyjanak”, ránt egyet a vállán, bár tudja, hogy ezt nem illik, s magában mindjárt bocsánatot is kér ezért. – Mindjárt, csak még egy lap... Csak egyet! – válaszolja. Úgy képzeli, hogy hallották... – Kicsikém, Ilka...! Na, most már ideje van... Gyerünk! – ez már a Mama. – Kicsikém? Kicsi? De hiszen Adyval is elbánik már – olvasva! Megy már. Este van, május, a négy testvér az asztaltól fölkel, fogmosás, pancsolás, ki-ki szétrajzik a maga szobájába. A két fiú, két lány. A vacsora nem sok, nem illik bőségesen; imádkozni a Mamával imádkozol, már a szobádban, ahol lefekszel, s ott kapod az utolsó puszit... Még a cseléd jön: – Ilka, egy pohár vizet? – Aztán a puha talpán kimegy. Elnyugszik minden, el. Az ablaknál lombok suhognak. A kezed, – tudod, mint illik –, kiteszed a takaró fölé, hanyatt fekszel, ezt másképpen nem is lehet. Nem lehet, csak így, hanyatt. Sóhajtasz a sötétben, jólesőt sóhajtasz – szép élni! Na majd, holnap újra! Tervezel... Princ, a farkaskutyád, benn alszik nálad – nem is a tiéd, Apádé, csak eloroztad. Elcsaltad sok simogatással, sok szeretettel. Apuka néha... A hangja, ahogy Princhez szól: – Lábhoz! Ide! Fogd

36

meg! – Te nem ilyen vagy. Princ az ágyad lábánál fekszik, őriz. És a két tacskó, azok is, szépen megférnek nálad. Most tavasz van, jó beleszagolni a mindenségbe, és milyen csiklandó érzés, hogy te már... Maholnap nagylány vagy, és bál lesz, bálok! És akkor téged is visznek... Brrr. Csodálkozol. – Visznek? Hm... Hogy? – Aztán felderülsz: élet, nem? Nem ez az? Ezt szokták... Mennyi minden, ami csodálatos... Holnap... Szorongás. Miért? Jaj... Imádkozol, és boldog tavasz van, mégis, a homlokod ráncos. Mi baj van? Nem tudod. Néha úgy gondolsz az egészre, az életedre és a többiekére, mintha nem lenne igaz. De te szeretnéd tudni, hogy mi igaz! Igen, igen, és: nem, nem! A Bibliában is benne van. Kérdezel. A homlokod ráncos. – Nem illik – simítja a Mama. – Nem illik! – szisszen a nörsz. – Ilka? Lágyabban, ne vegyen mindent annyira komolyan! Szép kislány, nézzen a jövőbe! Rajzol, szépen fest. Művésznő, az lesz! És majd elveszi... – Ki mit? Ki kit? És: el-ve-szi? Szép elvenni? Szép? – Megannyi ránc... Éjfél előtt apád, a minden és mindenes, körbejár a házon. Mikor lerakta mindennapi dolgát, – uradalmi intéző –, s ő maga több száz hold föld ura, körbejár a házon, eligazít cselédet, nőt, gyermeket és kutyát. Csak egy kis légvonat: érzed, hogy itt van... De nincs baj, a kezeid a takaró felett. A szemed lehunyva. Most csalsz. Nem alszol. A homlokodon a csókja. És megsimogatja a fejed. Tényleg szeret! Tudod. Hogy te, vagy Isten sóhajtott, nem tudod eldönteni. Elalszol. Mert a kéz számít, azzal követnek el minden rosszat. Az

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

folkMAGazin 2009/2  

A TARTALOMBÓL: Szabó Zsolt: Az üveghegyen is túl; Egyszer volt, hogy is volt? – Kóka Rozália gyermekrovata; Záhonyi András: „Táncba fordulva...

Advertisement