Page 32

A csendszülte kiáltó ember újabb könyve Széki Soós János: Holttengeri idők

S

zép kiállítású gyűjteményes kötete jelent meg – sorrendben már a harmadik, számtalan folyóirat-publikációja mellett – Széki Soós Jánosnak Holttengeri idők címmel a Kráter kiadónál, nem sokkal 2008 karácsonya előtt. A felerészt verseket, felerészt kisprózát, elbeszéléseket tartalmazó kötetet az ugyancsak mezőségi, szamosújvári születésű, szintén Budapesten élő Juhos-Kiss Sándor széki témájú metszetei díszítik, a borítón pedig a híres széki Birtalan-napot ábrázoló festménye látható. A Makkai Sándor regényének címét idéző könyv – ahogy a fülszöveg írja – „a Holttenger, vagyis a Mezőség XX. századi mementója egy családtörténet megrázó-tanulságos históriáin keresztül”. Nem ez az első krónika a valaha városból visszafalusiasodott, gazdag népművészetéről, népviseletéről, népzenéjéről, táncházairól, lakodalmairól ismert Székről. Sokan olvasták Győri Kali néni parasztíró Kiszáradt az én örömöm zöld fája című emlékezéseit, hallottak a Kodály Zoltán útmutatására Mezőségre indult Lajtha László széki népzenegyűjtéséről, lapozgatták a széki anyagot is tartalmazó, ugyancsak mezőségi Kallós Zoltán balladáskönyvét, vagy ámultak el a néprajzkutatóknak, köztük dr. Koós Károlynak, a páratlanul gazdag, varázslatos népművészetet megismertető kiadványaitól, de alighanem Széki Soós János az első, aki szépirodalmi igénynyel látott hozzá e hagyomány feldolgozásához. Az 1960-as születésű „könyves” Soós János, a „csendből született kiáltó ember” ősei nemzedékeken át Széken éltek, amely a Mezőség talán egyetlen nem szórvány települése, ma is csaknem száz százalékban magyar lakosságú. A család felmenői zömmel földművesek voltak, bár akadt olyan köztük, aki szülei áldozatából ki tudott emelkedni a paraszti sorból: apai nagyanyjának testvére, Posta István a nagyenyedi kollégiumban tanulhatott, református lelkész lett, oktatott a teológián, és lelkészkedett Kalotaszegen, ott is halt meg. Ő volt az „első magvető” a családban, énekeket, imádságokat szerzett. Széki Soós János édesapja erdész volt, testvérei közül is többen tanultak. A fiúban korán megmutatkozott a szépirodalmi véna, bár eszmélkedése a Ceauşescu-diktatúra elvadulásának kezdeteire, a hetvenes évek végére, nyolcvanas évek elejére esett. Ennek az ő szempontjából különös jelentősége van: mint a kötet elbeszéléseiből megtudjuk, a széki parasztházaknál csak mutatóba tartottak könyvet, esténként ezért gyakran előfordult, hogy összegyűltek valamelyik háznál, és guzsalyozás mellett valaki egy magyar könyvből felolvasást tartott, így védekezve „az anyanyelvünk gerinccsigolyáit örökösen kínzó meszesedés ellen”. Egy alkalommal éppen Arany János Toldijára került volna a sor, de a felolvasó, a könyv tulajdonosa, otthon felejtette a szemüvegét. Így éppen a kisfiút, Jánost kérték meg, aki nagy izgalommal, de közmegelégedésre tett eleget a több részletben tartott, több hétig folytatódó felolvasásnak, melynek jutalma az volt, hogy végül megkapta ajándékba a könyvet. Tanulságos a Könyvlapok mérlegtányéron című elbeszélés is, mely a diktatúra egyik legotrombább gaztettéről szól: hogyan pusztították el a román kommunista titkosrendőrség, a Szekuritate emberei Kiss György nyugalmazott széki postamester gazdag könyvtárát, mivel annak nagy része a feljelentő szerint „felbujtó, államellenes irományokból” állt. A történelmi, politikai tárgyú köteteket a falu piacterén elégették, a képzőművészeti gyűjteményt elkobozták, a több száz kötetnyi szépirodalmat, jobbára magyar klasszikusokat pedig

32

lapjaira szaggatva a helyi közértbe szállították csomagolópapírnak. A ravasz székiek azonban megtalálták a módját a könyvek legalább egy része megmentésének: akár naponta többször is elmentek vásárolni a boltba, csak hogy minél több „csomagolópapírt” vihessenek haza. Ezekből aztán laponként összeállították a köteteket, és sokan ilyen „foghíjas” összeállításban olvastak Széken először Jókai- vagy Mikszáth-regényeket. A nyolcvanas évek elején magam is így ismerkedtem meg első széki utam során, egy néprajzos barátom jóvoltából Jánossal, s az ismeretségből azóta is tartó barátság született. A szocialista hiánygazdaságtól sújtott Romániában nem kapható vagy nehezen beszerezhető egyes élelmiszereket, gyógyszereket és nem utolsósorban a román vámosok által üldözött, a határon átcsempészett magyar könyveket vittem ajándékba, viszonozni próbálván vendéglátóim pazar vendégszeretetét. A könyvekért cserébe János romániai magyar írók, költők köteteivel, erdélyi magyar folyóiratokkal, saját publikációival ajándékozott meg. A szerzők egy részéről éppen tőle hallottam először. János már általános iskolás korában publikált verseket az Igazság (a fordulat óta Szabadság) című kolozsvári lap gyermekoldalain. 1984-ben az Ifjúmunkás irodalmi mellékletében jelent meg több verse, majd a publikációk sora folytatódott a marosvásárhelyi Igaz Szó, a kolozsvári Utunk és a Szamos mente hasábjain. Amint a fülszövegben olvassuk, akkoriban úgy tartották, hogy aki a három neves szerkesztő, Lázár László (Ifjúmunkás), Székely János (Igaz Szó) és K. Jakab Antal (Utunk) rostáján átmegy, „annak megmarad a kezében a toll”. A publikációk sora folytató-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/1  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Múlt, jelen és... – Néptáncosok Országos Bemutató Színpada; Farkas Sára: Miféle értékrendet közvetít?; Paluch Nor...

folkMAGazin 2009/1  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Múlt, jelen és... – Néptáncosok Országos Bemutató Színpada; Farkas Sára: Miféle értékrendet közvetít?; Paluch Nor...

Advertisement