Page 29

Erdős Pál és felesége, született Erőss Emerencia

es bár olvasni magyarul. Én még most megfizetem, ebbe a helybe, csak kűdje el nekem azt a könyvet. Kodály nem akarta elfogadni a pénzt, de dédöregapám azt mondta neki, hogy csak fogdaja el, me nem ér rea neki énekelni. Kűdött es Kodály könyvet, még én es abból tanultam meg a magyar ábc-t. Sajnos, hogy menekülés közben eldobálódott, pedig még Bácskában es megvót, még a küsebb tesvéreim játszódtak vele. Bukovinában nekem úgy vót az iskalába járásom, hogy egyet belől, s kettőt kűjel! Nem vótam valami jó iskalás, elég hamis lejánka vótam. Nem akartam szót fogadni a tanyítónak. Úgy tudtam olvasni, mint a vízfolyás, csak nem értettem, hogy mit olvasok, mert rományul kellett olvasni. Apámnak panaszkodott a tanár, hogy nem vagyok én jó tanoló, és a tetejibe nem es fogadok szót. Akkor apám – ugye fuvaros ember vót – vitt a tanyítónak egy nagy kocsi fát. Akkor azt mondta a tanár: – Jól van, maradjon otthon a lejánka. Úgy es rea vannak szorulva, hogy dolgozzék, hát dolgozzék! A nővérem, Anna a román igazgatónak a gyermekire vigyázott. A nővérem megbetegedett, s akkor eljött a tanár, s azt mondta apámnak: – Pali bácsi! Azt a rossz lejánkát elveszem, vigyázzon ő a gyermekre, s Anna maradjon otthon! Másfél évig vigyáztam az igazgató gyermekire. Úgy vótam bévéve, mintha mindennap iskalába jártam vóna. Az igazgató felesége

óvónő vót, mikor hazajött, ingemet sokszor olvastatott, s az embere meg elmagyarázta, hogy mit olvasok. Hát így tanolgattam egy kicsit méges. Öt osztályról kaptam bizonyítványt. Amikor levizsgáztattak, akkor ejedett meg az igazgató, hogy én, hogy tudok olvasni, de írni es, meg számolni es rományul. S értem es, amit olvasok! S még osztá apám megtanyított münköt magyarul es, olvasni es, írni es. Az egyik nővérem, aki 25-ben született, csak ő nem tudott írást egyedül. Nálunk úgy vót, hogy egymás után kilencen születtünk, s mindig a nagyobb kellett ügyeljen a küsebbre. Ez az egy nővérem nem járt iskalába, de az utánavalók mind jártunk, ki belöl, ki kűjel, de megtanultunk írni es olvasni es, úgy rományul, mint magyarul. Tizenhárom éves vótam, amikor kitelepültünk Magyarországra. 1941. január 26-án indultunk ki Hadikból. Az vót a helyzet, hogy az embereket sorba hítták bé koncsentrára (munkaszolgálatra). Édesapámot es megszólították. Akkor minnyá nagy szaladgálás ide-oda, s gyorsan hazatérő levelet csináltattunk, ami még ma es megvan, s másik hat családval együtt felfogadtunk egy teherautót, s kimenekültünk Kosnára. Akkor ott vót a magyar határ. Münk a családban akkor heten vótunk. Apám, anyám s mi ötön gyerekek. A többi testvéreim immá házasok vótak. Csak a legfontosabb felvevő ruhát tudtuk elhozni. Három hétig vótunk Kosnán, táborban. Boncos Miklós, Dálnoki Veres Lajos és a vót miniszter urunk édesapja, idős Antall József es odajött hozzánk személyesen. Akkor ingemet felöltöztettek szépen, székely ruhába és énekeltettek. Azt fúttam, hogy „Fenyő, fenyő, árva magyar fenyő”. A katonák tanyítottak ingem erre az énekre. Mintha ma es látnám azt az embert, ahogy nezett, mikor énekeltem neki. Osztá hatvanhárom esztendős koromban megértem, hogy Érden énekelhettem a fiának es, Antall József miniszterelnök úrnak. Akkor ott, Kosnán nem tudtuk, hogy kicsodák azok az urak, csak most tudtuk meg, hogy kik vótak, mik vótak. Kosnáról elvittek bennünköt Losoncra. Kilenc hétig Losoncon, egy nagy, lebombázott gőzmalomban laktunk. Jártunk templomba, ott vótam életemben először színházban. Láttam Szeleczky Zitát, Jávor Pált, Karády Katalint. Símogatták a fejünköt, sajnálgattak bennünköt, hogy elyen szegénykék, meg olyan szegény-

Bonczos Miklós belügyminisztériumi államtitkárra várva. Szőreg (Hadiknépe), 1941. május

29

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2009/1  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Múlt, jelen és... – Néptáncosok Országos Bemutató Színpada; Farkas Sára: Miféle értékrendet közvetít?; Paluch Nor...

folkMAGazin 2009/1  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Múlt, jelen és... – Néptáncosok Országos Bemutató Színpada; Farkas Sára: Miféle értékrendet közvetít?; Paluch Nor...