Page 9

Kelj fel és táncolj! Életre kelt az elveszettnek tűnt vicei férfiak tánca Több mint egy évtizedes múlt elevenedik meg akkor, midőn a vicei Hagyaték Mezőségi Néptánc- és Énektalálkozóról formálunk gondolatokat, ugyanis az idén október 4-én a tizenharmadik alkalommal rendezték meg azt a hagyományőrző találkozót, amely a Mezőség falvait átölelve igyekszik színpadra vinni azon énekeket és táncokat, melyek elődeink életének szerves részei voltak.

D

e hol is van az a kicsiny falu, mely ma már négyszáz lelket sem számlál? Beszterce-Naszód megyében, a Mezőség északi felében szorul össze a domboldalak között, s habár maroknyi nép lakja, mégis az 1300-as évektől kapaszkodik az anyaföld éltető ereiben. Az akkori viharverte évek – írja a Domus Historia – sokszor csak 5-10 viceit hagytak az élet lélegzésére a lepusztult faluban, de az élet mégis lüktet, s ma is életjelet ad, sokszor nagyon is életre valóan, nemzetünk felé. A történelem mostoha keze nemcsak a múltban sújtotta e kicsiny falut, hanem az elmúlt évszázad is tragédiákat íratott történetébe. A harmincas évek kezdetén a fél falu leégett, akkor pusztult el – az alapkő-letételkor még katolikus, a reformáció idején reformálódott, s most is református hitvallást hirdető – templom harangja. A kommunista évek sem ringatták a gondtalanság éveibe a falut. A lakók kétharmada elvándorolt, ugyanis hiába érett búza, s hiába szenteltek kenyeret augusztus első vasárnapján, a családok asztaláról, a gyerekek szájától a hatalmasok megvonták a kenyeret. Így menni kellett, sírva, sokszor mezítelen lábbal (mondták el sokan az elvándorlók és újra hazatalálók), de az életösztöntől, az élni akarástól hajtva. Dévára, Besztercére és a szélrózsa minden irányába. Itt, a Mezőség ezen részén, az élni akarás tüzét érzékelve, s magunkba szíva határoztuk el tizenhárom évvel ezelőtt András

Fikó Regina 1922–2008

Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójával, hogy habár ezer székely leányt nem lehet énekre, tánclépésekre hívni, mert ez már a Mezőség, az erdélyi anyaföld hajlott hátú vidéke, de lehet Hagyaték Mezőségi Néptánc- és Énektalálkozót szervezni. S azóta a Hargita Együttes András Mihállyal és Füleki Zoltánnal, meg a csapattal, s nem utolsó sorban Gergely István papbarátommal, minden évben felidézik Domokos Pál Péter bácsi szellemét. S a Mezőség e lelkes lakói életrevalóságukkal, a vicei iskola tanárai, Lapohos Ella, Kerekes Zoltán, Bakó Zsuzsa pedig megannyi lelkesedéssel csatlakoznak hozzájuk. A találkozón a viceiek lüktető élni akarása nyilvánul meg táncra perdülésükben és dalolásukban, s velük egyre több falué ezen a napon, s előtte heteken, hónapokon keresztül. Az idelátogató idegen elhagyott házakat, s az elhagyatottságtól összerepedezett és megomlott árpádkori templomokat lát. Mégis, ezen a napon olyan tüze lobban fel az életnek, hogy igazolódik Wass Albert próféciája: „a kő marad”. Már régóta öröm forrása volt, hogy fiatalok csoportosultak táncolásra, hogy őseik, ükapáik lépéseivel, dalaival érezzenek bele a hajdani életbe. A legutóbbi, tizenharmadik alkalommal megrendezett „Hagyaték” találkozón valami más is történt. Egy elfeledett tudás, örökség került vissza eredeti helyére. A Hargita Együttes tánckarvezetője, Gábos Endre, egy 1971-ben Foltin Jolán, Stoller Antal és Novák Ferenc által gyűjtött, a Magyar Tudományos Akadémia archívumában őrzött némafilmről „szórólszóra” tanulta meg az elveszettnek hitt vicei férfitáncot. Ezt tanította meg hivatásos táncosainak. Ez alkalommal tehát egy, az ar-

chívum polcain porosodott film tartalmát hívták életre, s táncolták azokat a lépéseket, melyeket a gyűjtés idején táncolók ma már csak a jó Isten ablakából szemlélhették. „A Hargita Székely Népi Együttes nemcsak egy műsort mutatott be, nem azért táncolt, hogy megtapsolják. Az idei találkozónak ennél sokkal nemesebb célja volt, mégpedig visszatanítani a viceieknek elveszettnek hitt férfitáncukat. Reménykedünk abban, hogy a jövőben előkerül más gyűjtés, akár párostánc is. Bízom benne, hogy a viceiek saját örökségüket nemcsak megtapsolták, hanem vissza is tanulják. A tizenhárom év alatt bemutatott anyagok között mindig akad új és értékes, a találkozóra érkező csoportok egyre kevesebb giccset hoznak. A vicei találkozó igazi eredményeként rengeteg gyermekcsoport alakult, s mutatkozik be itt évről-évre. Üzenjük, »Kelj fel és táncolj!«, mert a tánc virtusa mellé hozzárendelődik a nemzet feltámadása. Szeretnénk követendő példa lenni abban, hogy ez a találkozó életet lehel az elfeledettbe, a hivatásos művészek és műkedvelők, az egyházi elöljárók, tanítók, tanárok akaratából, összefogásából” – összegezte gondolatait tömören András Mihály. Gyerekkoromban, a nagymama kezébe kapaszkodva, láttam egy fiatal fiút, amint ziháló lovak mögül a szekérre két lábbal állva hajszolta paripának hitt elcsigázott szürkéit. Nem értettem, hogy miért. A szekér igen-igen pattogott a kövesre burkolt úttesten, és fenyegetően hánykolódott, nagy esélyt teremtve arra, hogy hajtója alábukva, maradandó zúzódásokat szerezzen, s így emlékezzen majd évek múlva is legénykedő vállalkozására. Most már, azt hiszem, kezdem érteni, hogy nagyon fontos önmagunk valóságát megélni. A legényes, mely újjászületett a Hargita Együttes legényeinek csizmáin, feszülő harisnyáin, sugallja mindanynyiunknak, hogy a mostani legények menynyivel „szegényebbek”. Hiszen őseink több száz éves élettapasztalata sűrűsödik bele dalainkba és táncainkba, a megénekelt, kitáncolt örömök, találkozások, udvarlások, egymásra lelések, bánatok és búcsúzások, siratók és gyászok tették teljesebbé személyiségüket. Ma igen nehéz volna legényes virtusainkat autóval vagy egyéb modern használati cikkekkel az életre koreografálni. Lőrinczi Károly vicei plébános

9

folkMAGazin 2008/5  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: Széki útinapló; Szőkéné Károlyi Annamária, Vargyas Gábor: Vargyas Lajos emlékezete; Förhénci Horváth Gyula: A I...

folkMAGazin 2008/5  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: Széki útinapló; Szőkéné Károlyi Annamária, Vargyas Gábor: Vargyas Lajos emlékezete; Förhénci Horváth Gyula: A I...

Advertisement