Page 3

Széki útinapló

A TARTALOMBÓL: 7. Vargyas Lajos emlékezete Szőkéné Károlyi Annamária, Vargyas Gábor 8. A IV. Bornépek dalai népzenei verseny Förhénci Horváth Gyula 9. XIII. Vicei Találkozó Lörinczi Károly 10. Bacsoji bál 2008 nyarán Ábrahám Judit 11. A nemEz bemutatkozó lemeze Zsebők Csaba 12. A Magyar Népmese Napja Kóka Rozália 13. Kárpátalja – határok nélkül Záhonyi András 14. Kodály Zoltán, a népzenekutató – V. Pávai István 16. Beszélgetés Bognár Szilviával Erdélyi T. László 18. MAGTÁR Mesics György „Mesó” versei 20. Hajdúk Hete Debrecenben Krakkó Ákos 21. A Hajdú Táncügyettes jubileuma Váradi Levente fotói 26. ELI – Született Pozsonyban Kóka Rozália 32. Egy este Miskolcon Demarcsek György 34. 15 éves a Szeredás Darmos István, Lázár Zsolt 36. Magyar Kalendár II. Darmos István 37. A 29. Kaláka Fesztiválról K. Tóth László 40. Próféta a múltból Fuchs Lívia 42. Sue Foy angol nyelvű ismertetője

Az alábbi útinaplót 1959-ben írtam, első széki gyűjtőutam hatására. 1958-ban Martin György tanácsára, kérésére mentem Székre, mert addig ott táncgyűjtés még nem volt. Lajtha László frissen kiadott „Széki gyűjtés” c. kötetével a hónom alatt gyalogoltam fel Székre Bonchidáról. (Akkor még semmilyen tömegközlekedési eszköz nem volt, először 1963-ban indultak fapados teherautók.) A széki tánchagyományt paradicsomi állapotban találtam abban a formában, amelyben – gondolom – még a XIX. században rögzült. Erről írtam szakdolgozatomat is „A tánc társadalmi szerepe Széken” címmel, amelynek átdolgozott változata később „Szék táncai és táncélete a XX. század első felében” címmel jelent meg a Planétás Kiadó „A széki hangszeres népzene” kötetének fejezeteként.

M

ikor már tíz kilométert kapaszkodtam felfelé a minden képzeletet felülmúló sárban, kezdtem megértőbb lenni azokkal a táncosokkal szemben, akiknek esetleg volt rá lehetőségük, de mégsem tették meg ezt a 14 kilométeres utat Bonchidától vagy Szamosújvártól Székre. Szék elzárt község. Szamosújvárról van ugyan egy nagyon rossz állapotú 16 kilométeres bekötőút, mely a Csukás tó mellett kanyarog fel a széki hegyre, de ez is olyan, hogy egy kevés eső után a szegény széki lakos, kinek halaszthatatlan útja van, nem a lovát, hanem az Úristent noszogatja egy kis másfajta földöntúli segítségért, mert a szekeret tolni, azt ő is tudja és meg is teszi. Ha nem tenné, többet menne visszafelé, mint előre. Háttal meg nem akar hazafelé menni, mert akkor Szamosújvárra kéne állandóan néznie, azt pedig nem szeretik nézni sem, amióta vagy kétszáz éve a széki bíró jókedvében eladta a szamosújvári örményeknek a „szabad királyi város” jogát. Azóta már csak a bálok jó hangulatában, csodálatos dalaikban emlegetik „Szék városát”. Máshol nem is dalolják ők ezeket a nótákat, csak otthon. Egymás között érzik jól magukat. Egyesével nem járnak el semerre, még cselédkedni sem. Szokásaikban, magatartásukban valahogyan ott ragadtak egy kicsit még a XIX. században. Nem mondom, a körülményeik is marasztalták őket. Se vonat, se autóbusz, se villany. Mindenfelé csak a kopár mezőségi hegyek, melyeknek domborulataiba és hajlataiba csendesen és szerényen, a rohanó világtól egy kicsit elfelejtetten illeszkedik a falu. Bárhonnan közelítik is meg, állandóan csak felfelé és felfelé kell kapaszkodni, aztán még egy utolsó hegy-nyereg, és ott terül el előttünk. Ha van község, mely tökéletesen alkalmazkodik a tájhoz, akkor Szék az. A háromágú csillag alakban elhelyezkedő mélyedések, mint hatalmas ölelő, széttárt karok veszik körül a községet, mely belesimul

ebbe az ölelésbe. Szereti ez a táj a faluját, szívesen hordozza a völgyében, féltően elzárja a külvilágtól. A benne lévő emberek, nagyok és kicsik egyaránt hozzátartoznak ehhez a természet adta nagy harmóniához. Kevés itt a helyem ahhoz, hogy mindazt leírjam, amit az elmúlt századok tánchagyományaiból átmentett nekünk ez az archaikus közösség. A székiekkel, lányokkal és legényekkel már 1956-ban megismerkedtem a kolozsvári piactéren, ahol a városban és a városkörnyéki gazdáknál szolgáló fiatalok minden csütörtökön és vasárnap délután öszszejönnek. Beszélgetnek, dalolnak, időnként összekapaszkodnak és forognak. Akkor másfelé vezetett az utam, nem tudtam elmenni Székre. De már ott, a kolozsvári piacon láttam, hogy táncaik sokkal gazdagabbak és főleg jellegükben mások, mint amilyen képzetet nálunk a nem tudom milyen alapon bemutatott széki táncok sokasága kialakított. 1959-ben egy pár hazaigyekvő lánnyal és legénnyel Bonchidától nekivágtam én is a hegynek, hogy néhány napot eltölthessek Széken. Már útközben megtudtam, hogy éppen jókor jövök, mert Márton-napi bál lesz. Ez olyan nagy esemény, hogy még a legtávolabbra szolgálók is rajzanak hazafelé. Nagy nap ez, mert – különösen régebben, de még ma is – Márton napkor számolnak le a nyári szolgálat után a gazdáknál és térnek haza a fiatalok. A telet otthon tánccal, bállal, lakodalommal, fonóval, farsanggal töltik el. Hosszú és nehéz gyalogút ez. Minden horhosnak, domborulatnak vagy hegygerincnek megvan a maga meséje, története. Ezeket mondhatják, hol tréfálnak, hol ijesztgetik egymást velük. Így én is alig vettem észre és máris mondták, hogy „na, fiatal úr, itt már elválnak útjaink, mert maga a Felszegre megy”. Mikor kérdeztem, merre van az, akkor mondták, hogy men-

Címlap: Bognár Szilvia – fotó: Szántó Míra Judit

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2008/5  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: Széki útinapló; Szőkéné Károlyi Annamária, Vargyas Gábor: Vargyas Lajos emlékezete; Förhénci Horváth Gyula: A I...

folkMAGazin 2008/5  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: Széki útinapló; Szőkéné Károlyi Annamária, Vargyas Gábor: Vargyas Lajos emlékezete; Förhénci Horváth Gyula: A I...

Advertisement