Page 9

Rendhagyó textil Kovács Tibor mezőtárkányi gyékénykészítő és csipkeverő díjazott munkája „Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért (...) a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának. – És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.” (Máté 4. 18-19.) Kicsoda Kovács Tibor? Életútjáról, amint magáról szűkszavúan elmondta: „Az 1970-es évek elején kezdtem el népművészettel foglalkozni, körülbelül 20 évig különböző halászhálókat készítettem, és kutattam a halászat múltját. Később megismerkedtem a kosárfonással, majd a csipkekészítéssel. Jelenleg a gyékényfelhasználás és különféle csipkekészítés tölti ki napjaimat. Több nemzetközi és hazai kiállításon vettem részt önálló és csoportos kiállítóként. 2005-ben Prágában a csipke világkiállításon önálló kiállítóként voltam jelen. Előadásokat tartok és tanítok. Kutatom a szlovák és magyar csipkekészítés közös vonásait.” De sokat lehetne ehhez még hozzátenni, így pl. azt is, hogy varrott és rececsipke mintagyűjteménye az országban egyedülálló. 2005-ben aranyat nyert szálasanyag kategóriában, csipke kategóriában pedig ezüst oklevelet. Nem „kispályás alkotóegyéniség”, annyi szent, újító törekvéseiről is legalább annyira híres. Idén augusztusban, amint Mezőtárkányra hozzá a portájára vendégségbe megérkeztem, nagyvárosi ember lévén, nagy meglepetésben volt részem. Létezik ma ilyen? Szinte fájt mind testemnek, mind lelkemnek a városi zűrzavaros nyüzsgés után ez a nagy, nyugalmas falusi rend. A kapun belépve az udvaron a régi paraszti élet minden kelléke eleven valójában tárult elém. Hátul egy nagy szabad földterület – az ott már az Alföld, mutatta a határmesszeségben –, az ablakszemes kicsi ház tornáca előtt csúcsosan felkötegelve a napon száradó, begyűjtött gyékényszárak, odabenn a hagyományos paraszti építészet tagoltsága, a vályogfalak kellemes hűvössége fogadott. Szekér híján autója, s távíró helyett mobilja azért akad, mégis tévé és rádió meg nem zavarta beszélgetésünket. Legfeljebb az örömében rohangáló kicsi „Vakarcs” vakkantása törte meg a csöndet... „A népi világ számomra érték, s lehetőségeim szerint az egykori paraszti kultúrát próbálom tovább éltetni.” Hitvallással felérő gondolatai, hogy ez mennyire így igaz, immár magam is tanúsíthatom. Tibor hellyel, rágcsálnivalóval, itallal kínált, s közben nekem szegezte a felszólítást: kérdezz csak nyugodtan! Talán észre sem vette zavarodottságomat, beszéltem és beszéltem mindenfélét, de nem jött ki belőlem – hiába gyülekeztek régóta bennem – egyetlen egy értelmes kérdés sem. Elnézve őt, inkább próbáltam megfejteni titkát. A balatonendrédi református templomban a közelmúltban emlékeztek meg az endrédi vertcsipke 100 éves jubileumáról. Az ünnepségen a Balatonendrédi Református Egyházközség és a Kájel Csipkeház által meghirdetett pályázat eredményhirdetésére is sor került. A zsűri elnöke, Gervai Mária népi iparművész ismertette az értékelés szempontjait és adta át a díjakat. Kovács Tibor mezőtárkányi alkotó „Nő a természetben” című munkája különdíjban részesült. Tibor, mint számos hozzá hasonló népi alkotó, a „kor követelményeihez” igazodva igyekszik megtartani az eredeti értékeket. A szépséges darab nem szokványos, és nem éppen hétköznapi csipke: tértextil. De túl azon, hogy magán viseli (a nem túl régi múltra visszatekintő) műfaj jellegzetességeit és sajátosságait, a

technikai megoldások is merészen ötvöződnek rajta, mégis azt kell mondanom, a hagyományost, a népi ihletettséget magába ölelő kuriózumértékű alkotás. Miért kell a műről különös tekintettel beszélnem? Mert tükörében a népi iparművészet értékfogalmai talán átrendeződhetnek. „A nagy népművészet alakulása megállt, s előlépnek az egyéni alkotók, akik nem tagadják meg népi származásukat, de láthatóan más a mondanivalójuk tartalma, és ezzel együtt más a formanyelvük is. A legkulturálatlanabb parasztfestőben is megvannak a modern kultúra csírái. Nem díszítenek, nem stilizálnak, hanem közvetlenül megnyilatkoznak.” – írja az elődök idejéből Kassák Lajos. A népművészet elsősorban azáltal él, hogy vannak, akik műveljék. Szerencsére a népi művészet és az iparművészet mára már „egybefonódásában” vannak olyan jeles alkotók, akik éppen rendhagyó munkájuk révén – és kezük által igenis hiteles „vitapartnerekként” – sokkal többet tesznek a népművészetért, mint hinnénk. Az egyes munkákat készítő alkotók szempontjából lényeges különbség figyelhető meg a mintához jobban ragaszkodó kézműves és a szabadabb stílt követő népművész között. Tibor alkotása nem ábrándos arabeszk, kifejező ereje abban áll, hogy eredeti módon szembesíti a népi hagyományt a modern váltással. Tárgykörében (más tárgyában is feltételezhetően) visszatérő téma az újragondolt, csipkébe légiesen beépített (népi) szakralitás, amely munkákon márpedig úgyszintén – mint a hagyományra általánosan és egyetemesen jellemzően – az „időtlenség” jegyei tűnnek fel. Endrédre vitt szép munkáját tekintve a következők is legalább annyira fontosak: az „egészen más” funkciójú és megjelenésű síkbeli, de térelválasztóként is éppúgy lebegő csipkeszerű kelme (a csipke és háló ötvözete különös bájjal, szabad szálköteg rengeteggel tarkítva) a transzformáció megkapó példája. (Az a művelet, amelynek folyamán koordinátákat egyik koordináta-rendszerből egy másikba alakítanak át, áttolás, forgatás és méretarány-változtatás.) Munkáján a laza, barnás, földillatú fonalcsipke-gyökérzet képződményben, a természet szépséges ölében, mint egy (a mentéken lévő zsinór díszítmények vonalrendszeréből) áttűnt női sziluettforma, egy ősanya-őrangyal-ősmáriai jelenség fénylik fel. „Égen menő szép madár, / De nem madár, szárnyas angyal, / Szárnya alatt szent oltár, / Szent oltárban igaz hit. / Igaz hitben Boldogasszony. / Kelet felől tekint a Nap, / Ott látta az ő Szent Fiát...” – a hálószerű rajzolatban, a csomópontok mentén a kép, a nőiség egy magasabb szintű szakrális jeleként Boldogasszony Máriává változik át... S mennyi mívesség rejtezik benne! „Minden van rajta: műszál, pamut, szőnyeg, len, kender, arany, papír... Nem dobtam el a verőkéken lévő anyagokat, később felhasználtam őket... Ez egy háromrétegű munka...” – hallgatom a mű születésének történetét. Tibor csipkéje a test, a lélek, a szellem egységének, a múlt, a jelen, a jövő egymásból nyíló kapuinak szimbóluma, a kísérletezés kiérlelt, szép eredménye. Már reménykedem. Tibornak egyéni elemekből konstruált, geometrizáló szellemű, mégis ívelt szerkezetű, és főképpen népi töltetű tér-textil-alakzata láttán munkássága még azok szemében is netán feloldozást nyerhet, akik formai, tartalmi, anyagválasztásbeli újítását eddig bizalmatlanul szemlélték. Borka Elly

9

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2008/4  

A TARTALOMBÓL: Strack Orsolya: 50 éves a Bartók Együttes; Borka Elly: Rendhagyó textil; Pávai István: Kodály Zoltán, a népzenekutató (IV.);...

folkMAGazin 2008/4  

A TARTALOMBÓL: Strack Orsolya: 50 éves a Bartók Együttes; Borka Elly: Rendhagyó textil; Pávai István: Kodály Zoltán, a népzenekutató (IV.);...

Advertisement