Page 18

M AGTÁ R SZÉKI SOÓS JÁNOS

GÉPELTSONKA II. rész

A kutak olykor kiszáradnak. Kõgyûrûjük egy holdtalan éjszaka beomlik és a mélybe hull. Tompa puffanását nem hallja senki. A kútkáva belsõ körvonalát pókháló szövi be, a külsõt méregzöld gyom veri fel. Nem látogatják, így átkot sem szórnak rá. Eddig is ajándék volt. Kesernyés ízû vizétõl buja lett a kert. Titkon még bíznak benne. Vándorforrás. Visszatérhet. A kiszáradt kutak olykor tiltott fegyverek, élõk vagy holtak rejtekei. Az egyikben kísértet lakik, párttagságival a zsebében. Kicsit lesoványodott és hosszú borostája nõtt. Ha a vályogházak mestergerendáinak kovácsolt kampós vasán kormozó lámpa üvege elpattan, mindenki rosszat sejt: megint kibújt a kútból a kísértet! Véraláfutásos szemével a sötét homályba kémlel, hosszasan krákog és nagyokat köp a töviskert közül kinõtt csalánbokorra. Egyszerû testgyakorlatba kezd, de hamar abbahagyja, képtelen az ellazulásra. Néhány mély lélegzetvétel után a kútostorra kapaszkodik, hogy a sötét mélybe számûzze magát. A szárazra törölt, új lámpaüvegek élénk fénye megint táncot jár az apró ablakszemeken.

A

hétosztály befejezése után, beálltam ökörfogatosnak a téeszbe. Lófogatos akartam lenni, de ló csak egy volt, a Csillag. Beszélték, hogy sok embert tett nyomorékká, állítólag ezért úszhatta meg a rekvirálást a vándor gyapotárus csõdöre; börtönõrbõl lett téeszelnökünket nem érdekelték a mezõségi csepütelefonon terjedõ rémhírek, alkudozás nélkül megadta érte az öt zsák triõrözött búzát. Az istállóõrök reggelente, felszerszámozás elõtt, magukra zárták az elnöki iroda ajtaját – azt is õk takarították –, letelepedtek a Lenin összessel telezsúfolt almáriumos melletti kanapéra és hangos imádkozásba kezdtek; kérték a fenn való Jóistent, hogy e szent napon is legyen velük, óvja és védelmezze õket Csillag halálos rúgásától. A faluban nem tartottak lovakat; a tavaszi, õszi kiadós esõzésektõl szügyig érõ sár megette volna õket, egytõl-egyig megpókosodtak volna; csak az egykori Hóstátban szolgálók értettek a lóhoz, de õk sem tusakodtak velük, merinói juhaik mellett teheneket, ökröket, lomha, nagy erejû bivalyokat tartottak; volt mit bekebelezzen a téesz. Apám is fogatolt néhány évig, mert sajnálta az állatait. Az elsõ hetekben még aludni se járt haza, ráült a jászolfára és könnyezve gyönyörködött felbojtozott szarvú két pár fehérökrében. Így tettek mások is, nem érdekelte õket a fizetség, csak az elkobzott állataik mellett lehessenek. Volt, aki az esti ellátás után a tsz istállóból kilopta és hazahajtotta az éhesen

18

A kísértet nyugtalanul várja, hogy háza elõtt felbúgjon egy zöldszínû teherautó, melynek rakterérõl idegen önkéntesek ugrálnak le, akik puskatussal verik majd az alvó emberek ajtaját és erõszakkal az iskola és a csendõrség közös udvarába terelik õket. A félelem könnyeitõl maszatos gyerekek gyolcspendelyük szélét ráncigálják, néha a szájukba gyúrják és harapdálják. Nem sírnak. Rémülten állnak a hideg házföldjén, vagy sûrû toporgásba kezdenek a csikókemence körül. Ilyenkor nincs a szónak értelme; beomlott kutak felszivárgó agyagos szomjúsága gyötri. A felzaklatott tömeget nem népünnepélyre, nem az új tanító beiktatását követõ poharazgatásra parancsolták kerítés mögé. A keservesen megszerzett föld beszolgáltatását követelik tõlük. A közösbe. Az iskolakert öreg hársfái alatt háromtagú cigánybanda emészti az idõt. Õket is hajnalban riasztották. A munkásosztály vörös zászlójának hosszú rúdja nem fért be a muzsikások viskóiba, hordozóik az üszkösödõ szalmatetõnek támasztották és nélküle hatoltak be a levegõtlen szobába. Sebhelyes kezükkel leszaggatták a füstös falra akasztott hangszereket és a riadt hangászok kezébe nyomták. Szól a reggeli harang, lehet rá hangolni. Aznap mindenki szomorú volt az iskolakertben, csak a prímás kopott zakója alól kikandikáló piros pántlikás hegedûnyak volt hivalkodó, mint olykor a csendõr kakastolla a táncházban, lángra kapva az alacsonyan lógó petróleumlámpától... Szürkület után megérkezett a kútbéli kísértet frissen borotvált arccal, karszalagosan. Miután értesült, hogy önkéntesei még egyetlen embert sem tudtak megtörni, a muzsikus bandát hazakergette. A meggyötört férfiakat csak éjfél után, hogy másnap elölrõl kezdõdhessen minden, ameddig a meggyötört megtörtté nem vásik.

maradt jószágot, éjszaka jóllakatta, hajnalban pedig visszalopta. A közösbe kényszerített értékeknek nem sokáig maradt becsületük. A gazdaság bizalmas õrei rendre felégették, szétlopkodták a jól megmunkált küllõs kerekeket, szántalpakat, fatengelyeket, oldal- és fenékdeszkákat, lõcsöket, faragásos járomfákat, nehéz boronákat, nyomtatórudakat, csak a nagyég tudja, hogy még mit nem. Az emberek már az utolsó elrejtett patkó-és járomszöget is bevitték otthonról, csak ne lássák szenvedni a még mindig tulajdonuknak érzett jószágukat, a szinte mozdíthatatlan, darabjaira szétesni akaró szekér elõtt. Négy év leforgása alatt az állatállomány is megcsappant, nagyrészük elhullott, vagy végelgyengülés miatt kényszervágásra került. A részeges cigány sintér alig gyõzte szállítani a felpuffadt állattetemeket; Kártyás gödrébõl hosszú heteken át dögszagot hozott a szél. A tagok úgy lerongyolódtak, hogy ünneplõ nadrágjuk sem maradt; lakodalmakra, nagyobb eseményekre egymástól kérték kölcsön. Apám is odaadta egyszer Boroskuti komának, azzal a feltétellel, hogy hajnalra hazahozza, ugyanis vásárba szándékozott menni. Már a reggelt is elharangozták, de a nadrág még mindig nem érkezett meg, apám ment érte. Amikor Boroskuti meglátta a võlegényes ház ablaka alatt idegesen várakozó apámat, azonnal felkapott a padról egy gunnyasztó, falábú asz-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2008/3  

A TARTALOMBÓL: Endrődi Péter: Holdfényben lapocka táncol; Csonka-Takács Eszter képriportja: Zerkula János (1927–2008); K.Tóth László: „Orosz...

folkMAGazin 2008/3  

A TARTALOMBÓL: Endrődi Péter: Holdfényben lapocka táncol; Csonka-Takács Eszter képriportja: Zerkula János (1927–2008); K.Tóth László: „Orosz...

Advertisement