Page 22

„Kreatív hagyományok” a vizuális nevelésben Rajztanári végzettségemet azon felbuzdulásomon szereztem, hogy immáron 8. éve tanítok a Magyar Nemzeti Galériában működő Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyben (GYIK-Műhely), és az ott átélt kreatív, fantáziát kitágító művészeti foglalkozások meggyőztek arról, hogy a gyermeklélek mindent ért és mindenre fogékony, csak jól kell feltegyük a „művészi kérdést” számukra – amelyre ők vizuális alkotásokkal válaszolnak. A szabad alkotói szemléletem pedig mindez idő alatt karöltve járt a népművészeti, néprajzi, hagyományőrző érdeklődésemmel. Néhány erdélyi kalákán (közösségi építőtáboron) vezetett gyermekfoglalkozás során megfogalmazódott bennem egy új kísérleti pedagógiai irány a „kézműves és a kreatív alkotás” között. E cikkben arra vállalkozom, hogy e két szemlélet között közös jegyeket keressek, és olyan utakat mutassak a gyermekek vizuális nevelésében, melyek belső intuitív látásukra és képzeletükre építenek. Hiszen a lényeg pont az alkotás folyamata alatt átélt élmény és szabad formaalakítás, és nem az előre kapott minta másolása. Jogos a kérdés, hogy miként lehet akkor mégis a motívumok formavilágát, stílusjegyeit átadni máshogyan, mint másolással. Remélem, írásomban ezek a kérdések új megvilágításba kerülnek. A GYIK pedagógia alapelvei A közel 40 éves GYIK-Műhely célkitűzéseit Szabados Árpád, a műhely alapítója így fogalmazta meg: „Az átlagos képességű gyermekek számára létrehozott komplex, kreatív szemléletű műhelymunka vizuális tevékenységi formákon keresztül éreztesse meg az alkotó – nem feltétlenül művészi – tevékenység motivációit úgy, hogy ez a rendszeres és folyamatos oktató-nevelő munka során egész életre szóló élményt nyújtson, segítve a harmonikus felnőtt személyiség kialakulását. ... A művészet nem csodálnivaló, megközelíthetetlen valami, hanem saját problémáikra választ adó nyelv, ha élünk eszközeivel.” A ’70-es évek általános iskolai neveléséből hiányzott az a komplex szemlélet, amellyel a művészeti ágak között kapcsolatot tudott volna teremteni. Ezt a hiányt pótolta az akkor induló műhely, ahol a vizuális tevékenységekhez már kezdettől fogva társult a zene, a mozgás, a film és később a videó is. A GYIK-Műhely nem kívánt képzőművészeti előkészítő lenni, sem kézműves-szakkör, mégis lassan minden korosztályban a tehetséges gyermekek stúdiója lett, miközben sohasem rekesztett ki egyetlen érdeklődőt sem! A GYIK-Műhely általános célja „– a kreatív, esztétikai és manuális készségek fejlesztése, művészettörténeti ismeretek bővítése mellett – a teljes emberi személyiség kialakulásának, fejlődésének segítése. A látható világ jelenségeit, a képzőművészet területeit igyekszünk tapasztalati egységben megközelíteni, bejárni, eközben előhívni az alkotó magatartás lényegi képét, az egész ember és a világ-egész kapcsolatát”. A tehetséggondozás itt akkor kezdődik, mikor a gyermekek ecsetet tudnak a kezükbe fogni. Az óvodás kortól kezdve figyelemmel kísérjük őket, s közülük nem egy a középiskolai tanulmányai befejeztével lép ki a műhelyből. Büszkélkedhetünk néhány sikertörténettel is, azonban a lényeges pont nem a tehetségek kiemelésében van, hanem abban, hogy mindenki számára megtapasztalhatóvá tudjuk tenni, hogy önmagát és problémáit, kérdéseit vizuális nyelven fogalmazza meg, és saját alkotó-munkája során tudja feldolgozni. A 2000-ben megjelent Nagy GYIK Könyv után, tavalyelőtt elkészített Kis GYIK könyvben Szarvas Ildikó így fogalmaz: „A GYIK-Műhely metodikában fontos a »gyermeki látásmód« megőrzése, a játékos, intuitív, élményszerű tapasztalás erősítése az alkotási folyamattal karöltve. A játék az élményszerű megismerés egyik útja, amely az élettapasztalatokat összegző tudást erősíti az ifjú emberben. A játék a világ egységes képzetének megjelenítése is, terepe egy olyan kapcsolatkeresésnek, amely egy világmodellt és egy életmodellt köt össze. A gyermek játszik a formákkal, színekkel, a hangokkal, az anyagok néha meglepő összeillesztésével, játszik a picivel és épít óriást, ha kell. Létrejön így egy világ, amelyben a gyermek otthonosan mozog. Az általa teremtett világ párhuzamos valósága annak az életmodellnek, amiben a hétköznapokban él. ... Erre a tapasztalási folyamatra épül a GYIK-Műhely kísérleti,

22

művészeti nevelése is, ahol a játék a különböző anyagokkal és tárgyakkal, az amorf anyagok átalakítása, jellé formálása, a környezet alakítása a rugalmas, lelkesült egyéniség alakulásának egyik záloga. ... Minden tudás kezdete az elámulás. Az elámulásból, rácsodálkozásból sarjad a kérdezés. A kérdezés ikertestvére pedig a keserés. A gyermek akkor tanulja meg a kérdezés tudományát, ha elvezetjük őt az elámulásig. Kérdezni nem csak szóval lehet. Lehet hanggal, de lehet vonallal, tónusokkal is!” * A népmvészeti vizuális nevelés Nagy öröm, hogy manapság nincs olyan fesztivál, rendezvény vagy majális, ahol ne lennének népművészeti foglalkozások. Azonban a megadott lépésekkel készült csuhé- és gyékény-bábuk, a fonásszövés, nemezelés, esetleg minta utáni gyöngyfűzés, vagy előre kiszabott körből, négyzetből, és fejenként kiosztott vatelinből készült rongybabák, bábok készítése milyen szempontból tekinthetők hagyományőrző művészeti alkotásoknak? Számomra ezek sokszor hasonlítanak a hobbiboltok-féle „így készítsünk gyorsan, könnyen... valamit” feladatokhoz. Annak ellenére, hogy a népi iparművészek műhelye egyre változatosabb és igényesebb, sokszor látni olyan végeredményt, amely a gyermeki kreativitást teljesen mellőzi azzal, hogy készen adja kezükbe az alkotás anyagát és folyamatát. A vidéki, erdélyi óvodákban (ahol sok esetben a hagyományok karnyújtásnyira vannak), kisiskolákban pedig a vizuális nevelés ennél is szomorúbb helyzetben van: saját szememmel győződhettem meg arról, hogy „hagyományőrző-népművészeti” vizuális feladatok sokszor csak előre fénymásolt minta-lapok (motívumok) kiszínezéséből állnak. Így lehet, hogy egy tulipánt „szépen ki tudnak színezni”, de azt nem tudják meg, hogy hol és hogyan használjuk, s vajon mi-mindent jelképezhet. * Hagyományrz, identitást ersít alkotások Az elmúlt néhány évben több olyan faluközösségi kalákán vehettem részt, ahol egész héten át a lelkes helyi gyermekekkel foglalkoztam. A lelkes néprajz-kutató házaspár, Fülemile Ágnes és Balogh Balázs által szervezett nyárszói játszótérépítő kalákán (2006, 2007) egy-egy hét alatt készültek gyermekmunkák, amelyből az összeállított kiállítás a mai napig látható a nyárszói kántori lak szobájában. A Pagony Táj- és Kertépítész Iroda tavalyi csíkszenttamási fürdőépítő kalákáján pedig a fürdőszentelő avatón volt kis kiállítás a gyermekmunkákból. A foglalkozásokon az volt a célom, a hagyományőrzést összeegyeztessem a GYIK-Műhely szabad és komplex alkotószemléletével. A feladatok összeállításakor megkérdőjeleztem a népi kismesterségeket őrzők nézeteit – hogy csupán az eredeti minták, a népi formanyelv és motívumok pontos másolásával lehet a gyermekekben a hagyományokat éltetni –, és úgy döntöttem, mellőzöm a „gyöngyfűző és a babakészítő” feladatokat. Megszületett bennem egy új, kísérleti pedagógia szemlélet, amely egyrészt a falu (a fa-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2008/2  

A TARTALOMBÓL: Felföldi László: Pesovár Ernő emlékezete (1926–2008); Antal László: Drága Ernő bácsi!; Kárpáti Zsuzsanna képriportja: 40 éves...

folkMAGazin 2008/2  

A TARTALOMBÓL: Felföldi László: Pesovár Ernő emlékezete (1926–2008); Antal László: Drága Ernő bácsi!; Kárpáti Zsuzsanna képriportja: 40 éves...

Advertisement