Page 6

Tanszékfoglaló és felelősség A népzene ünnepe – „Tanszékfoglaló”. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2008. január 18. Olyasmit tettem, amit korábban soha. A szünetben egyszerűen lesétáltam a ruhatárhoz, vettem a kabátomat, és hazamentem. Úgy éreztem, ezt itt és most nem bírom tovább. Persze, akár szórakozhattam volna azon, mennyire sokan felülnek a lelkes közönség soraiból ennek az átverésnek, részben a Zeneakadémiára való hivatkozásnak, részben a zenének, ami megszólalt. Engem azonban az esemény súlya miatt ez most inkább felháborított.

E

lőször is a „Tanszékfoglaló”-nak meghirdetett koncerten nagyítóval kellett keresni a népzenei tanszékhez kötődő előadókat, azokat, akiknek komoly munkájuk volt abban a nagyszerű és hatalmas, mérföldkőnek számító lépésben, hogy Bartók és Kodály nagy álma megvalósulhatott. Sebestyén Márta megbetegedett, így ő, „a Népzenei Tanszék anyja” – ahogy a bevezetőjében Batta András, a Zeneakadémia rektora nevezte – nem énekelhetett. Nélküle lépett hát a színpadra a Sebő együttes. Sebő Ferenc jelentőségét az ügyben senki nem kérdőjelezheti meg, hiszen ő volt az első, aki ebből a közegből beült a Zeneakadémia padjaiba, s az, hogy elvégezte a népzenével éppen csak a periférián foglalkozó zenetudományi szakot, alapjaiban változtatta meg a helyzetet. Ez a tény annyi előítéletet szüntetett meg, amennyit ezer meg ezer koncert sem tudna. És valljuk be őszintén, Sebő kiváló pedagógus, miközben megnevetteti a közönséget, észrevétlenül arra tanít, mennyire átszövi a magyar kultúrát a népzene, legyen szó akár irodalomról, akár komolyzenéről. Sebőéket a Vujicsics együttes és fiaik, a Söndörgő követte, idáig még minden rendben volt. Sőt, alighanem tündökölt a népzene, profizmusuk és lelkesítő előadásuk szinte táncraperdítette a közönséget. Sebőhöz hasonlóan a Vujicsics több tagja tanít, a Söndörgő két zenésze pedig tanul az új tanszéken. Ezzel nagyjából ki is fújt a „tanszékfoglaló”, a második félidőben aztán már egyedül Balogh Kálmán képviselte az intézményt. (Az etnikai arányok érdekében ott volt még a Parno Graszt, közönségcsalogatónak a Herczku-

Szalóki-Bognár sztártrió, ott volt Palya Bea, valamint Kiss Ferenc egyébként kifejezetten értékes műve, a Pávaének.) Az első rész végén következett a koncert legkínosabb pillanata. A Muzsikás, akiket minden kritikus folyamatosan az egekig magasztal. Pedig nem kéne. (Jól tudom, hogy ezzel a népzenei élet felét magamra haragítom, a fele viszont lelkesen bólogat nekem.) Ökrös Csaba a mai magyar prímások legkiválóbbika, kalotaszegit és gyimesit nála jobban senki sem játszik, és ezt mindenki el is ismeri. A népzenei tanszék hallgatója, őt mégsem hívták muzsikálni. A Muzsikás viszont ott volt helyette: kalotaszegivel és gyimesivel készült. Bár ne tette volna! A népzenei iskolák tanulói is magasabb szintet ütnek meg. Hamis volt, teljesen stílustalan, hatásvadász, s a népzenétől idegen előadási elemekkel tűzdelt, mint a dobott vonó, ráadásul ingadozott a ritmus, ami egy tánczenénél a legkomolyabb probléma. Az pedig, hogy éppen az Allegro Barbarót verik szét egy gardonnal, egész egyszerűen tudatlan bohóckodás. Aki nem tudná, jobb, ha szembenéz vele: a népzenészekről sok előítélet él a komolyzenei világban, s ettől a Zeneakadémia sem mentes. Mostantól, amikor a népzene a magyar zenei élet fellegvárában helyet kapott, sokszoros a felelősség, hogyan alakítjuk ezt a képet, s egy ilyen illusztris eseményen, ahol a komolyzenei élet sok kiválósága megjelenik, épp az ilyen hozzáállás árt a legtöbbet. Nagy tapsot kaptak. De csak az avatatlan fülek tulajdonosaitól. Kiss Eszter Veronika Magyar Nemzet, 2008. január 21.

Élethű népzenei képzés Birtokba vehette új, Köztelek utcai épületét a Zeneakadémia népzenei tanszaka a hét végén: az eseményt többek között a népzeneoktatásról rendezett konferenciával ünnepelte meg az alig fél éve indult tanszék. A sokrétű képzés és a népzene képviselőivel való élő kapcsolat a legfontosabb: ha ezek teljesülnek, az egyetemet kreatív, aktív végzősök hagyják majd el, akik megteremtik saját munkahelyüket – így foglalhatók össze a konferencián megjelent ír, finn, svéd és osztrák egyetemeken oktató népzenei szakemberek tapasztalatai. Az írországi Limerick Egyetem ír népzenei és néptánc tanszékén például az elengedhetetlen zenei, hangszeres, elméleti tárgyak mellett a hallgatóknak meg kell ismerkedniük az ír néptánccal, énekkel, de tanulnak hangtechnikát, üzleti ismereteket (oklevelük egyben vállalkozói diploma is), a képzés egyik szemeszterét pedig valamilyen, a zenéhez kötődő munkahelyen kell eltölteniük. A finn Sibelius Aca-

6

demy hallgatóinak az alapvető tárgyakon túl oktatnak pedagógiát, hangszergyártást, és nemcsak más népek zenéjét kell tanulmányozniuk, de például a tangóharmonika szakosoknak megtanítják az énekes repertoárt is. Az egyetemek azért oktatnak ennyi mindent, hogy ne „csak” olyan zenészeket képezzenek, akik ugyan hangszerük mesterei, de csupán a sikeres szólókarrierben bízhatnak. A már végzett hallgatók között van, aki archívumban dolgozik, van, aki zenekarokban játszik vagy épp menedzseli őket, akad, aki hangtechnikusként helyezkedett el, mások tanítanak vagy színházakban, más művészeti intézményekben kaptak munkát – vagyis nem lettek feltétlenül előadóművészek, de hasznosíthatják a zenéhez kötődő ismereteiket. Természetesen sokan választják az előadó-művészi pályát is. Róluk az egyetemek egyértelműen azt mondták: kreatív, saját stílusukra rátalált zenészeket szeretnének képezni, akik már az egyetem alatt az élő

zenei kultúra részei. Ezért szerveznek diákjaiknak hangversenyeket, színházakkal, képzőművészeti intézményekkel közös eseményeket, és támogatják a részvételt különböző zenei formációkban. Ahogy Sven Ahlbäck, a svéd Royal Academy of Music népzenei tanszékének a vezetője fogalmazott: nem tanítjuk a világzenét, de örülünk, amikor megtörténik. Richter Pál, a Zeneakadémia népzenei tanszakánek vezetője azt mondja: ők is azt szeretnék elérni, hogy hallgatóik az élő népzenével ismerkedjenek meg, gyakorló muzsikusok legyenek, és remélik, hogy az egyetemen klasszikus zenét hallgató diákok is szívesen hallgatnak majd át hozzájuk, aminek eredményeképpen új, izgalmas produkciók jöhetnek létre. A diákok a masterképzés után dolgozhatnak népzenekutatókként és népzenetanárokként is, amellett, hogy a népzenei nyelvet elsajátítva kreatív művészek lesznek. Serfőző Melinda Népszabadság, 2008. január 21.

folkMAGazin 2008/1  

A TARTALOMBÓL: Halmos Béla: A legnagyobb élmény: három hónap Ájban; Kiss Eszter Veronika: Tanszékfoglaló és felelősség; Serfőző Melinda: Éle...

folkMAGazin 2008/1  

A TARTALOMBÓL: Halmos Béla: A legnagyobb élmény: három hónap Ájban; Kiss Eszter Veronika: Tanszékfoglaló és felelősség; Serfőző Melinda: Éle...

Advertisement