Page 29

Született mint prímás Hetvennégy éves korában, 2007. november 22-én elhunyt Potta Géza. A szinai cigányprímás az utolsó őstehetségek egyike volt. Olyan cigányprímás, aki mindig, mindenütt kiszolgálta a közönséget. Játszott cigányzenét, népzenét, nótákat, slágereket. Imádott társa a hegedűje volt. Ha fellépésre hívták, végigutazta az éjszakát, reggel kiöltözve, hófehér ingben, öltönyben, nyakkendősen kiszállt a vonatból, végigpróbálta a délelőttöt, s este olyan frissen állt színpadra, mintha egész álló nap pihent volna. A közönség imádta, olyan hangulatot teremtett, hogy szíve szerint mindenki énekelni kezdett volna, ő tisztelte a hallgatóságot, élvezte a sikert. Ha tízszer tapsolták vissza, tíz ráadást adott, vidáman, mosolyogva, fáradhatatlanul, minden porcikájával muzsikálva. Aztán, az előadás után, levezetésként haj-

A Nemzeti Táncszínház műsorából NAGYIDAI CIGÁNYOK december 20., 29., január 15., 16., 27., 28. 19.00 február 3. 15.00, február 7. 19.00 ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata Nemzeti Táncszínház – Színházterem KALOTASZEG december 28., január 18., február 16. 19.00 Honvéd Táncszínház Nemzeti Táncszínház – Színházterem MAGYAR CARMEN január 11. 19.00, január 12. 15.00, 19.00 Honvéd Táncszínház Nemzeti Táncszínház – Színházterem TAVASZI SZÉL január 26. 19.00 - Duna Művészegyüttes Nemzeti Táncszínház – Színházterem

nalig szórakoztatta tisztelőit, tanítványait. A szakmabelieket. Azokat, akik maguk is a népzenének, a néptáncnak hódolnak. S akik életük végéig büszkék lesznek arra, hogy Géza vezetésével brácsázhattak, az ő hegedülésére táncolhattak. Annak idején meghatottan vette kezébe az Ifjú Szivek gondozásában megjelent egyetlen CDjét, amely nem hagyományos nagylemez, hanem muzsikusportré. Tanítani kellene, amit nem lehet tanítani: szívből, szívvel zenélni, ez volt a legnagyobb kincse, tudománya. Nyár óta komoly beteg volt, de a szíve azóta nem volt a régi, amióta elment Dzsuga Géza, Pimasz, aki barátja és muzsikustársa volt. Most újra összekacsinthatnak. Grendel Ágota (Megjelent a Pozsonyi ÚJ SZÓ 2007. november 23-i számában. A fotót Darmos István készítette 2006-ban, Nagyidán. Potta Gézát november 24én helyezték örök nyugalomra a szinai temetőben.)

ZENEBONASZANASZÉT január 27. 10.30 január 29., február 12. 10.30, 15.00 Honvéd Táncszínház Nemzeti Táncszínház – Színházterem ARANY ÉS KÉK SZAVAKKAL január 17. 19.30 Herczku Ágnes-Horváth Zsófia Nemzeti Táncszínház – Refektórium FOSSZÍLIÁK január 22. 19.30 – bemutató Duna Táncműhely Nemzeti Táncszínház – Refektórium NAPLEGENDA január 29. 19.00 Magyar Állami Népi Együttes Művészetek Palotája – Fesztivál Színház www.nemzetitancszinhaz.hu

Juhos Kiss Sándor festőművész kiállítása Helyszín: Magyar Borok Háza 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. 2007. december 5. – 2008. január 6. A kiállítás megnyitóján közreműködtek: Soós András és barátai (széki muzsika) Juhos Kiss János költő dr. Szabados György történész

29

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/6  

A TARTALOMBÓL: Panek Kati: „Örömnapot adott nekünk az egek jósága...”; Orza Cãlin: Őrkőiek Budapesten; Andrásfalvy Bertalan, Paksa Katalin:...

folkMAGazin 2007/6  

A TARTALOMBÓL: Panek Kati: „Örömnapot adott nekünk az egek jósága...”; Orza Cãlin: Őrkőiek Budapesten; Andrásfalvy Bertalan, Paksa Katalin:...

Advertisement