Page 43

Magyar táncfolklorisztika A Gondolat Kiadó és az Európai Folklór Intézet „Örökség” sorozatában 2006-ban jelent meg a Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény (II./A), Felföldi László és Karácsony Zoltán szerkesztésében. Az alábbiakban a kötet bevezetőjét közöljük.

A

második világháború alatt-után a technikai eszközök (fényképezőgép, magnószalag, mozgófilm, Lábán-táncjelírás) elterjedése már lehetővé tette a néptáncok modern szemléletű kutatását. Gönyey Sándor mellett a kiváló táncos-koreográfus, Molnár István megkezdte a gyöngyösbokrétás falvak táncainak filmezését, feldolgozását, sőt az erdélyi Kalotaszegen már mélyfúrásnak számító intenzív gyűjtéseket is végzett. Legfontosabb tánctípusa-

Bogártelke, 1969 – Borbély Jolán felvétele (MTA Zenetudományi Intézet)

inkra és táncdialektusainkra kiterjedő gyűjtései nemzeti táncgyűjteményeink első klasszikus darabjai közé tartoznak. A mozgófilmre és fonográfra rögzített táncokat és kísérőzenéjüket az 1947-ben megjelent Magyar tánchagyományok c. művében jelentette meg, melynek az a tudománytörténeti újdonsága, hogy az első olyan rendszerezett táncközlés, ami a filmre vett teljes táncfolyamatokat tartalmazza. A némafilmekről lejegyzett táncok a kísérőzene ritmikai-metrikai értelmezési nehézségei miatt kevésbé rekonstruálhatók. Molnár művészi-pedagógiai tevékenységének köszönhetően tanítványai közül sokan váltak a néptánc elkötelezett munkásaivá (kutatók, koreográfusok, pedagógusok). A táncfolklorisztika igazi fellendülése az intézményi támogatási rendszer kialakulása után következett be. Az államilag támogatott néptánckutató munka 1947-ben indult meg a Néptudományi Intézet és a Magyar Táncmunkaközösség (későbbiekben Magyar Táncszövetség) közös vállalkozásában, melynek fő szervezője Ortutay Zsuzsa volt. A négy munkatársból kialakított kutatócsoportokban egy-egy etnográfus (Belényesy Márta, Gönyey Sándor, Kaposi Edit, Morvay Péter, Vajkai Aurél), koreográfus (Lugossy Em-

ma, Rábai Miklós, Szentpál Olga, Szentpál Mária), zenefolklorista (Kerényi György, Manga János, Vargyas Lajos, Volly István) és operatőr (Erdős Lajos, K. Kovács László, Gönyey Sándor) dolgozott. A Néptudományi Intézet 1949-es fennállásáig kiterjedt monografikus gyűjtőmunkát végeztek a Zemplén megyei Bodrogközben, a Tolna és Baranya megyében letelepített bukovinai székelyek körében, a Pest megyei Galga mentén és a Borsod megyei matyóknál. A felgyűjtött néprajzi és történeti forrásanyag felhasználásával egy tánckataszter létrehozását tervezték, ami a táncok etnológiai és koreológiai adatait tartalmazta volna. Szintén 1947-ben látott napvilágot az első táncjelírást is tartalmazó publikáció, A magyar népi táncok c. kötet, melyben Gönyey Sándor korábban gyűjtött szöveges táncgyűjtéseit Lugossy Emma ültetette át Lábán-kinetográfiára. A munkaközösség legkiemelkedőbb monográfiájában Belényesy Márta a bukovinai székelyek tánckultúráját társadalomtörténeti szempontok alapján dolgozta föl. A szerző a bukovinai székelyek recens táncéletének, tánckincsének megfigyeléséből kiindulva azon kérdésekre keresett magyarázatot, hogy milyen kulturális jelenségeket hoztak magukkal a székelyek, melyek alakultak ki belső fejlődés útján, s miket vettek át a szomszéd népektől, azaz miként befolyásolta őket a sokféle vándorlás, a földrajzi környezetváltozás. Belényesy a jelen állapotból (1948) kiindulva, adatközlőinek módszeres kikérdezésével az akkor élő három generáció emlékezete alapján az utolsó száz év tánckultúrájának történetét vizsgálta meg. Az adatközlő véleményének szó szerinti közlése akkoriban sajátosan újszerű volt. A kutatónő módszere, bár szigorúan történeti, mindig a társadalmi összefüggéseket kereste. A társadalmi szerkezet egészének megnyilvánulásaként értékelte a tánc szerepét, így látásmódja minden esetben funkcionális szemléletű. A szerző három korszakra (bukovinai, bácskai tartózkodásra és a magyarországi letelepedésre) bontva vizsgálta meg az adott népcsoport gazdasági-társadalmi életének változását, táncéletének fejlődését és tánckincsének történetét. Külön említést tett egyes korszakok táncdivatjáról, táncstílusáról és a táncok eredetéről. A szerző arra a megállapításra jutott, hogy a bukovinai székelyek sajátos, hármas tagozódású (Kárpát-medencei, balkáni, közép-európai) tánckultúrája egy bonyolult kulturális folyamat következményeként jött létre. A Néptudományi Intézet megszüntetése után a Magyar Táncszövetség egyedül nem tudta ellátni a néptánckutatás következő feladatait, így azt az 1951-ben megalakult, Muharay Elemér vezette Népművészeti Intézet vállalta magára. Itt helyezkedett el az a fiatal táncfolklorista generáció (Andrásfalvy Bertalan, Borbély Jolán, Halmos István, Martin György, Pesovár Ferenc, Pesovár Ernő), amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán sajátította el a néprajz, a muzeológia, a nyelvészet és a történelem legfontosabb ismereteit. A kezdeti nehézségeket legyőzve, 1954-55-re a néptánckutatás annyira megerősödött, hogy az intézet Néprajzi Osztályán belül Pesovár Ernő vezetésével önálló Néptánckutató Munkaközösséget hoztak létre. 1953 és 1958 között a tervszerű, néprajzi szemléletű táncgyűjtés egyre nagyobb méreteket öltött. A megfigyelésen, interjúkon, a tánckísérő zene szinkronrögzítésén és teljes táncfolyamatok filmre vételén alapuló munkamódszerükkel kiemelkedő táncos egyéniségek, falvak és táncdialektusok monografikus feldolgozását végezte el e munkaközösség. Kiemelten fontos területe volt ekkor a kutatásnak Somogy, Rábaköz és Szabolcs-Szatmár megye, melyek közül Somogy

43

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

Advertisement