__MAIN_TEXT__

Page 42

A tokodi csuhészobrász tanyáján Robotka László csuhékészítő portréja Nagy kincs, hogyha a tovatűnt világ egy-egy pillanatához, még ha csak egy röpke időre is, az ember vissza tud térni... Főképpen, ha mindezt olyan mesebeli portán teheti, ahol a megérkező vendéget akkora szélesre tárt kapu fogadja, azon túl a díszcserjék árnyában két olyan jámbor házőrző, mint Batyu és Néró (akkor még nem lehetett tudni, hogy két társuk is van, és hogy az egyikük anyai örömök elé néz) farkcsóválva várja, a vendégház mögötti réten pedig az éppen most lekaszált fű illata bódítja el. Ahol a kert vége közvetlenül a Gete csúcsa alatt, az ott csörgedező, tisztavizű kispatak partjával éppen összeér, ahol a két eperfa, pontosan ugyanúgy, mint „Arany-költőnk” verses elbeszélésében, „feketén bólintgat” a kirándulók kanyargó kéktúra útjára... A „Robotka Vendégházban” Tokodon (mert, hogy ott járunk), a belépő számára úgy tűnik, az idő kereke, – mindenesetre a természeti szépség és a kézművesség tekintetében –, mintha nem előre, hanem egy kicsit visszafelé forogna. Szívegylet a kék túra út mentén Tokod a Pilis hegység lábánál megbúvó nagyközség. Esztergomtól, a koronázási várostól, s „hazánk szívétől”, Dobogókőtől is nem messze találjuk. Bányásztelepülés. Sok itt a korai özvegység. Robotka László népművelő, a község Művelődési Házának vezetője ekképpen gondolkodott: „Mivel lehetne becsalogatni az asszonyokat?” Hogy ezeknek (a nem idős, fiatal) özvegyeknek az életéből kiűzze a magányt, a gyász fájdalmát, létre akart hozni egy közösséget. A gondolatot nemsokára tett követte. Az itt élő asszonyok („Szívegylet”) találkoztak már a csuhéfonással. Erre támaszkodva, immár huszonöt éve annak, hogy Robotka László újraélesztette Tokodon a csuhéfonás hagyományát. A hely arculata időközben (megint és megint) megváltozott. Ahogyan „bolondozva” mondja: a „népviselet” ma az „otthonka”. Az asszonyok kedvelt időtöltése a csuhéfonás, azonban továbbra is megmaradt. Robotka László, vagy ahogyan sokan emlegetik, a „tokodi csuhészobrász”, (akinek ezen felül még legalább két fejezet kijárna), s akiről az a hír is járja, hogy „olyan tiszta a nevetése, mint a forrás vize”, jó gazda módjára úgy őrzi, védi a múlt még fellelhető darabkáit, hogy nem csupán csuhékészítéssel, közösségteremtéssel, hanem pl. vallási témájú képek, paraszti tárgyak gyűjtésével, de még festéssel is foglalkozik. Körül a képeket csipkével díszíti, s különböző terméseket, magvakat illeszt kompozícióiba. Művei így megalkotva, mintha háromdimenziósak lennének. Pályázatok elnyerésével, az Alkotóház után, addigi kereteit elhagyva jutott a jelenlegi „Birtokhoz”, ahol a népművelő munka mellett az életében mára a falusi vendéglátás is helyet kapott. Minden hétfőn, egy héten egyszer van itt csuhékészítés. Az asszonyok munkáihoz többnyire a határban, a kertben betakarított növények, termések szolgálnak alapanyagul. Robotka László úgy ismeri anyagának, a kukoricának, a különböző száraknak, leveleknek a lelkületét, felhasználásuknak mikéntjét, szedési lelőhelyeit, mint a tenyerét. Külföldről, többek között Franciaországból, Dániából is járnak ide, s vannak hazai muzeológusok, néprajzosok, akik itt tanultak. Az asszonyokkal sokszor járt, sok helyütt az országban, de külföldön is. A házi „mini múzeum”, apró néprajzi gyűjtemény. Telis tele van a világ négy sarkából származó különböző tárgyakkal, a „holland aranyfapapucstól” a „kazahsztáni fövegig”. Jártak itt belgák, akik megtanultak magyarul, s megfordultak itt, mint a bizonyság is mutatja, Kazahsztánból is. „Olyan népművészeti könyvek kellenének még számosan, amelyek a mesterség fogásait töviről hegyire bemutatnák, a csuhékészítést szakszerűen ismertetnék...” – s rakja elém boldog mosollyal az egyik kiadványt, amelyben ő is szerepel. „Tojást is termeltünk régebben” – mondja ezt is sugárzó szemek kíséretében, majd elsiet, hogy egy kosárka gyümölcsöt hozzon nekem... Miként is történhetett meg az, még ha eredetileg nem is volt feltett szándékom, hogy a szép mesterséget, a csuhékészítést is egy kicsit közelebbről megismerhettem? S hogyan fonódik itt össze a csipkéző és a csuhézó világ? Amikor Grád Judit csipkekészítőnek

42

lehetősége nyílt ifjúsági tábort szervezni, s táborhelyet keresett itt Tokodon, Robotka László volt az, aki befogadta őt és csipkéző kis csapatát. Azóta minden év nyarán, egy héten át verőkék kopogásától hangos Tokodon a Flórián utca környéke. Így amikor a IV. Országos Ifjúsági Csipkekészítő Táborba Judit meghívására megérkeztem, volt szerencsém belecsöppenni Robotka László mindennapjaiba is. „Lacinak nagyon nagy szerepe van a lányok oktatásában. Úgy »működik«, mint egy »hangulatjavító«„ – mondja róla Grád Judit hálás szeretettel, s teszi még hozzá: „Laci beszél még a kezével is....” A lányok a közelmúltban mintegy „záró dolgozatként”, egy kötényt készítettek számára ajándékba. Látszik rajta, hogy Robotka László mennyire szereti. Árulkodik arról a rajta lévő sok pecsét. Nem csak a fogason díszként lógatja, hanem használja is... A táborban lassan, ahogyan a puzzlejáték szilánkjaiból, egyre bővülget kiterjedése, úgy állt össze előttem egy addig csak az álmaimban létező életforma, amelyet a „kinti világtól” így elzártan, az alkotókkal ilyen meghitt közelségben csak kevesen ismerhetnek meg... (Cím: A Komárom-Esztergom megyei Népművészeti Egyesület fennhatósága alatt, Robotka Vendégház, Flórián u. 20. Házigazda, foglalkozásvezető, népművelő: Robotka László.)

Borka Elly

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

Advertisement