Page 33

Keleten hasonló történt. Erdélyben a folyamatosan beszivárgó románság vette át a pásztorkodást annak teljes eszköztárával, így a bőrdudával együtt. Az Arad és Hunyad megyei román dudások ma is magyar dudán játszanak, ami külső megjelenésre a felvidéki és palócföldi dudákkal teljesen azonos. Az egymástól távol eső területeken (akár egymástól ezer kilométerrel távolabb) készített dudák faragott bakfejei rég letisztult formavilágról, meggyökeresedett hagyományokról tanúskodnak. A bökő állatot mintázó, szarvas dudafejek ólomdíszítése épp olyan jellegzetes, mint a homlokrészen elhelyezett naputánzó tükörbetét. A dudafejbe természetesen kontrasípos kettős sípszár csatlakozik, mint mindenütt a hajdani magyar nyelvterületen. A Kárpát-medence három nagytérségének, a Felföldnek, Alföldnek és Mezőföldnek népessége ősidők óta helyben élt, s hagyományos tevékenységét a huszadik századig változatlan formában végezte. Ezt jól példázza az, hogy pl. a magashegységi életforma és kultúra emberemlékezet óta változatlan, s azonos a Kárpátok egész hegyvonulatán, annak ellenére, hogy az ott élők – ma már – különböző nyelvű etnikumokhoz tartoznak (gôrálok, tótok, ruszinok, rutének, huculok, mócok, románok stb.). A síkvidéki állattartás sem változott sokat a legutóbbi időkig. A szilaj, külterjes pásztorkodás szinte a neolitikus időket idézi. A dombsági és középhegységi térségek kultúrája is ugyanígy, valaha egységes lehetett, s a mostani palócokéhoz hasonló életmódú és kultúrájú népesség lakta a nyugati és keleti Mezőföldeket egyaránt, a mai felvidékiekhez hasonlóan. Mivel ez a kultúra alaposan eltért a hegyvidéki népek hagyományos életformájától, a vegyes házasság itt sokáig szóba sem kerülhetett, így a vele járó nyelvi asszimilációnak sem akadt úgy táptalaja, mint napjainkban. A magyar dudahagyomány tehát szorosan kötődik a juh és disznótartó pásztorok, a juhászok és kanászok tevékenységéhez, ami a Kárpát-medence mezőségi területein valószínűleg kialakulása óta zavartalanul folyik. Ezen nemigen változtatott az sem, hogy az eltelt évezredek folyamán időről időre másmás hatalmak terjesztették ki uralmukat a Kárpát-medencére. Az itt élő pásztorok és parasztok ugyanúgy mélyen, kitéphetetlenül belegyökeresedtek a környezetbe, mint az anyatermészet adta helyi növényzet és állatvilág. Ennek az ősi kultúrának a huszadik század gyökereiből kifordult életformája vetett véget, aminek szomorú eredménye, hogy sikerült a múltat végképp eltörölni. Kozák József

...dudást? Hát persze, a szomszédban lakott! Idős emberekkel beszélgetve mindig eszembe jut Hankóczy Gyula néprajzkutató bíztatása, még ma is lehet dudás nyomokat, emlékszilánkokat találni, csak nyitott szemmel kell járni! Egyik barátom édesanyja, Rosta Lászlóné, Ida néni (68), aki 1950-ben költözött Veszprémbe, de a Vas megyei Szergényben nőtt fel, vágta rá a kérdésemre, miszerint volt-e feléjük dudás, hát persze, a szomszédban lakott... Megörültem, s mikor kicsit több idő volt, sor került a beszélgetésre. Badics Lajosnak hívták – kezdte Ida néni. Már meghalt, valamikor az 1980-as évek elején. Magától tanult mindent, a hangszereket is ő készítette, citerát is. (Nem győztem jegyzetelni, egy eddig ismeretlen dudás kerül elő a kevés adatokkal rendelkező Vas megyéből!) Volt egy cigány cimbalmos is a faluban – folytatta Ida néni. Nem is tudom, hogy bírta azt a nagy hangszert cipelni a hátán, s Lajos bácsi is ment vele, együtt zenéltek. Bementek az udvarba, pajtába. Azt nem tudom, hogy kaptak-e valami fizetséget. (Dudás és cimbalmos együtt muzsikáltak, hát ez fantasztikus! Szorgalmasan írtam tovább.) Kicsit félnótás volt ez az ember, furcsa dolgai voltak. (Helyben vagyunk, legalábbis ami a dudásokat illeti...)

Nagykanizsán a gyalogezredben szolgált, de mindig arról mesélt, hogy neki volt a legszebb szürke lova…meg aztán mesélték, hogy kapott három nap szabadságot. Hát két nap múlva a társai még mindig ott találták az állomás padján…, mert nem kiabálták, hogy Vinár felé melyik vonat megy…, de hát az csak egy kicsi falu.. – nevetett jóízűen Ida néni. (Elérkezettnek láttam az időt, hogy a hangszerről is beszéljünk, hát megkérdeztem, hogyan is nézett ki az.) Felcsillant szeme az „adatközlőnek”, erre a kérdésre is jó választ tud adni: Hát disznóvágáskor a veremből kihúztak nádat... (Átfutott bennem, hogy a Néprajzi Múzeumban őrzött „nádvályús” sípszára lehetett..., de már folytatta is...) és akkor egy csuprot, meg a disznó hólyagját rakták öszsze…, na milyen duda... köcsögduda! Kezemben megállt a toll, megköszöntem a beszélgetést. Ida néni még mosolyogva gondolt vissza a régmúltra, majd Laci bácsi töltött még egy pohár bort, s elbúcsúzkodtunk. A ma is elszánt gyűjtőknek igazuk van, érdemes menni, érdeklődni, még ha nem is mindig azt kapjuk, amit szeretnénk. Ha egy mondat, egy gondolat is gazdagítja múltunk megismerését – megéri. Karakas Zoltán ETNOFON Records ER-CD 095

33

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

Advertisement