{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 13

Rekviem és remény Kísérlet a moldvai csángó dudakultúra felélesztésére Korábban ismertettük azt a hat moldvai csángó, valamint két magyar faluban élő román dudást, akik még valamilyen szinten meg tudták szólaltatni a dudát (Stuber György: Moldvai csángó dudások – „síposok, csimpolyosok”; folkMAGazin 2001/4, 2002/1-2). Az alábbiakban a szerző további kutatásait is tartalmazó összefoglalóját, valamint a moldvai dudazene feltámasztására tett kísérlet első lépéseiről szóló beszámolóját közöljük.

E

lőször 1973-ban és 1974-ben két kiváló csángó dudásról hoztam hírt, a külsőrekecsini Mesterke Gergelyről és a nagypataki Duma „Porondi” Jánosról. (Hagyományok Háza: StGy_

Mesterke Gergely

Kz_0012, 1973; Néprajzi Múzeum: K199, 1973; MTA ZTI: K/142, 1973) Mindket-

ten kettős sípszárú, igényes megmunkálású, a Kárpát-medencei dudákra emlékeztető dudákon játszottak. Hangszerüket a duda archaikus magyar nevén „sípnak” vagy románul csimpolynak hívták. Nem maguk készítették, hozzáértő mesterkezek munkája. Duma „Porondi” János nagypataki dudás úgy tudta, hogy az aknavásári sóbánya rabjai készítették a kettős sípszárú moldvai „sípokat”. A szépen megmunkált cseresznyefa sípszár végén oldalról lapított fatölcsér volt, hangolócsappal. Ismerték az ólomöntéses díszítést is. Bolhalyuk nélküli sípszárukon felül öt dallamlyuk van, alul egy. A kontralyuk mindkét ismert moldvai kettős sípszárú „síp” esetén a baloldalon van. A hangolólyuk méretét ők is viasszal változtatták. 1991-en a nagypataki Zsitár János mesélt az apjuk, id. Zsitár Márton hajdani hasonló „sípjáról”. (StGy_No8_ 0017, 1991; StGy Kz_0080; 1991, NM Kz253, 1991) Mindezeket újra elbeszélte 2001 nyarán, azt is említve, hogy „még fújt burt (bort) isz beléje, hogy ne asszon meg a burdu. ...Pipája volt szépen...sz az ujjaiból csánta a táncokat”. (StGy_MDV_0085, 2001) Velük szemben Ploszkucénben Dima Mihály és Minuc Péter – akikre 1997-ben találtam (StGy_MDV_0009) – egysípos, a román dudákra emlékeztető dudát használtak, amelynek sípszárán felül hat egyforma lyuk volt, alul egy sem. Csak a román csimpoly szót ismerték, a „síp” szót nem. Ezért terjedőben van az itthoni dudás körökben az a pontatlan gyakorlat, hogy a kettős sípszárú moldvai dudát síp néven különböztetik meg az egyes sípszárú moldvai dudától, amelyet csimpolynak neveznek. A csángók ilyen megkülönböztetést nem tettek. Amint alább látni fogjuk, a vizántai Csobotár András hangszere is egysípos, szimpla sípszárú, de nála hét dallamlyuk van a sípszáron felül és egy alul. Ortodox románoktól tanulta el a dudálást és a dudakészítést. Beszámoltunk rajtuk kívül a Trunk csángó faluba költözött és katolizált Petru Ghiurca pereni születésű román dudásról, valamint a háromszéki Zabolafelszegen lakó, magyarul remekül tudó Nicolae Mircea román dudásról, akire 1997-ben találtam (StGy_ MDV_0009). Magakészítette hangszerének sípszárán felül hat egyforma lyuk volt, alul egy. Későbbi dudáin már egy hetedik, a többinél kisebb bolhalyukat is tett. Petru Ghiurca dudája szinte teljesen megegyezett a ploszkucéni csángó dudások egyes sípszárú hangszerével, felül hat egyméretű lyuk volt, alsó lyuk nem volt. Közös vonása minden általam talált moldvai dudának, hogy bor-

dója, amelyet legtöbbjük „hang”-nak vagy „háng”-nak hívott, csak két tagból állt. Elmondásuk szerint – mind Petru Ghiurca, mind Nicolae Mircea és Csobotár András – teljes egészében maguk készítették dudáikat. 2002-ben Petru Ghiurcának vettünk egy kecskét, s végigfilmeztük a duda elkészítésének mozzanatait (l. Stuber György: A moldvai csángó síp – a magyar duda legkeletibb formája c. kisfilmet és StGy MDV_0107, 0108, 2002).

A levágásra Petru Ghiurca házában került sor. Házigazdánk és fia szakavatott nyúzóknak bizonyultak. A kecske lábán megvágták a bőrt, s egy szalmaszálon keresztül levegőt fújtak alá úgy, hogy a kecske ballonszerűen fölfúvódott. Ez megkönnyíti a nyúzást. A bőrt egyben nyúzták le, ügyelve arra, hogy meg ne vágják valahol. Az egyben lehúzott bőrt azután megsózták (konyhasóval, de mondták, hogy timsó is jó), s napokig állni hagyták. Ez esetben nem puhította a bőrt búzadercével. (Kecskenyúzás és lakoma: StGy_MDV_0109-0111) A kecske minden részét felhasználták, a hús egy részéből közös lakomát ültünk, a többit egy falubelinél lefagyasztották. Az éjszakai lakoma alatt hatalmas vihar kerekedett. Erős harangszó hallatszott. A jelenlévő csángók magyarázták, hogy a jégeső ellen verték meg a harangokat. (StGy_MDV_0111, 2002) Petru Ghiurca kézzel készítette a fa alkatrészeket, fenyőből. Immár – alighanem a magyar dudák hatására – kecskefejet is tett rá, de ez a magyar dudákra nem igen hasonlított: vízszintesen állt, szarvai ágacskákból voltak faragva, s a fejhez voltak szögezve. Az is elütött a korábbi hagyománytól, hogy a szőrt ez alkalommal kifelé fordította. (StGy_MDV_00145, 0146, 0149, 0150, 2003; StGy_MD_ 0024-0027, 2003)

Bőrt és nádsípokat minden moldvai dudás tudott készíteni. Utóbbit Mesterke Gergely vajban „megpergelte” (StGy_No8_0013, StGy_No8_0032_1994), Csobotár András pedig csak hideg olajba mártotta (StGy_MDV_0229). Minden dudás egyúttal furulyált is. Repertoárjuk elsősorban a csángó néptánc dallamaiból állt, de Duma „Porondi” János templomi énekeket is játszott. Az utolsó előtti generációval szemben ők már nem dudáltak „menyekezőkön”, „nuntákban” (lakodalmakon), de játszottak jeles alkalmakkor, uráláskor, kecskézésnél, bikálásnál, medvésnél. Legtöbbjük mezőgazdasággal foglalkozott vagy kézművességgel. Mesterke Gergely, Dima Mihály és Minuc Péter dudás családból származtak. Gergely bácsi több, dudásokkal kapcsolatos hiedelmet mesélt, például a „szépasszonyok” (boszorkányok) által elragadott, póruljárt dudásról vagy a magától megszólaló dudáról, amelyet „rosszakval csánytak”. (StGy_No8_ 0014, 1991, STGy_MDV_2002, StGy_Kz_ 0078, 1991; StGy_No8_0032, 1994; MDV_0011, 1997; StGy_MDV_

13

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

folkMAGazin 2007/4  

A TARTALOMBÓL: Lukasik Zsófia: Hagyományőrzés Magyarlapádon; Eplényi Anna és Bánffy Farkas: Magyarlapádi „Pontok”; Mikulai Dóra képriportja:...

Advertisement