a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 31

A történelem sodrában

Hontalanná lettem

A leánynevem Pokoraczky Erzsébet. Nyír- költözni. Így engem már nem is vettek fel egyházán születtem, 1929. január 3-án. másodikba, nem iratkozhattam be. Akkor Anyámék, apámék földművesek voltak, a minket már repatriáltaknak neveztek, így nagygazdákhoz tartoztak. Öten voltunk szó szerint. Azonnal meg is kezdődött a ditestvérek. Volt egy házunk Nyíregyházán, a ákok kitelepítése, negyvenhat szeptemberéSíp utcában, de a Cigánybokorban, a tirpá- ben már ki is mentünk, hogy ne veszítsük kok* között éltünk, Nyíregyházától tizen- el a tanévet. Összegyűjtöttek bennünket és három kilométerre. Ötvenhárom ház volt teherautóval kivittek Szlovákiába. A keresCigánybokorban, volt egy egyházi iskolája. Tirpákiának nevezték ezt a tanyavilágot Büdszentmihálytól Tiszavasváriig. Ott volt a tanyánk, a földünk és én a hat általánost a Cigánybokorban végeztem, egytanítós osztályban. Utána polgáriba jártam négy évig, tizenhat éves koromban mentem első kereskedelmibe, az Angolkisasszonyokhoz, Nyíregyházára. Amikor középiskolás voltam, gyakran hazajártam, és akkor én is tanítgattam, helyettesítgettem a tavaszi szünetekben, a tanyasi iskolában. Már mindenki elkönyvelte, hogy én is tanító néni leszek, de másképp alakult a sorsom. A szüleim tirpáknak vallották magukat, én nem. Na, negyvenhatban jött a csehszlovák lakosságcsere. Ez egy őrültség volt, teljesen! Propagandisták jöttek, és hangosbemondókon hirdették, hogy mi szlovákok vagyunk – és akkor kezdték őrjíteni az embereket –, jelentkezzünk lakosságcserére, települjünk ki innen! Hát persze, édesapám hajlandó volt minden újra. Apám egy modern gondolkodású ember volt, a tirpákság között egy Pokoraczky András és felesége, Palitz Julianna, 1921. nagyon-nagyon okos és értelmes parasztembernek számított. Ő mindig sze- kedelmi iskolások mentek Túrócszentmárrette az újat. Míg mások gabonát vetettek tonba. Az öcsém polgárista volt, őt Trenmeg kukoricát, ő már akkor foglalkozott a csénbe, a gimnazistákat Pozsonyba vitték. gyümölcstermesztéssel. Akkoriban huszon- A szervezés egyházi vonalon indult el, legöt, harminc hold földön nem igen szoktak főképpen a metodistáknál. Volt egy Márkus sárgarépát, káposztát, ilyesmit termelni. nevű prédikátor itt, aki jól beszélte a szlováAkkor kezdődött a háború, a bevonulás, a kot, mert hát ezen a vidéken mindenki jól hadsereg azt igényelte. Apám ezt felismerte. beszélte a szlovákot. Nagyon sok anya jóNagyon is bejött neki. Gazdag lett, nagyon formán nem is tudott magyarul. Hát olyan beszéd volt az, hogy „igyeme du városházu”. jómódú lett. Na, és akkor jött az ezerkilencszáznegyven- Fele magyar, fele tót, hát ezt így is mondták hatos tavasz. Amikor én a kereskedelmi is- mindig. Jóska bácsinak, a papnak az ötlete kolába jártam, akkor már a lakosságcserére volt, hogy a kitelepülést meg kell szervezni, a toborzás megtörtént. Apám szólt a má- menni kell, mert mi „szlovácik” vagyunk ternek, hogy ő is feliratkozott és el fogunk – így mondta –, az a mi hazánk, és nekünk ott kell élni! * Nyíregyházára és közvetlen környékére települt, Apa benne volt a bizottságban, ő is ment előre helyszínelni. Hogy mi volt az? Hát elmagyarosodott szlovák származású népcsoport

propaganda! És utána, amikor a helyszínen voltak, Kassán, Pozsonyban, nekik minden szép és jó volt! Ugye, meglátták azt, hogy milyen szép kőházakban laknak a magyarok, hogy élnek, mint élnek, hát nagyon tetszett, mert itt a tanyákon mindenki vert falú házakban lakott. Villany nélkül. Nem voltak fúrott kutak, csak artézi kút. Mi is úgy éltünk, ahogy a többi parasztemberek. A házunk akkor épült, amikor én születtem. Én voltam az első szülött benne. Ki is volt írva a tornác végére, hogy 1929. Még ma is így van. Nekünk akkor már rolós, padlós lakásunk volt és nagy ablakos, mindenünk megvolt. Na, jött a kitelepülés a diákoknak. Engem Túrócszentmártonba vittek. A Slovenka ruhagyárnak volt egy nagy, új kollégiuma és minket abban helyeztek el. Úgy, hogy a munkásnők között ott voltunk a szövőgyárban. Adtak nekünk egy hat-nyolc szobás kis lakrészt. Volt fürdőnk, a menzán étkeztünk, a gyár étkezdéjében. Iskolába jártunk. Emlékszem a tanáromra, Czauner tanár úrra, nagyon jól beszélt magyarul. Én ugye egy szót sem tudtam szlovákul, amikor kimentem. Emlékszem, hogy így ragoztunk: „magyar voltam, szlovák vagyok!”. Én soha, egy percig nem éreztem ott jól magamat. Szeptembertől egészen március elejéig ott voltam Túrócszentmártonban. Közben, januárban végre betöltöttem a tizennyolcadik évemet, és én rendelkeztem saját magam sorsa felett. Előzőleg a Szarvasról áttelepült Kruppa Terivel voltam egy szobában, ő már előbb hazaszökött. Még egy szobatársam volt, Habos Márta, Pestről. Egy tésztagyárosnak volt a lánya, 46-47-ben elvettek tőlük mindent, és az ő édesapja is jelentkezett a kitelepedésre. Mi hárman nagyon jó barátságba kerültünk. A barátnője, Éva, meg Márta, feketén hazajöttek látogatóba. Ők megjárták az utat szerencsésen, és elmondták nekem is, hogy hogy lehet hazajutni. Én akkor megszerveztem a szökésemet. Igen ám, de nekem volt egy öcsém is! Én az öcsémet nem hagytam volna el a világért se. Elszöktem a kollégiumból, a lányok falaztak nekem, és Trencsénből kihoztam az öcsémet. Ők egy papi kollégiumban voltak elszállásolva. Bementem és az öcsémnek azt mondtam:

31

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/3  

A TARTALOMBÓL: Quo vadis...? – Kerekasztal-beszélgetés az élő népművészetről; Benkő András képriportja: Pünkösd Hollókőn, 2007-ben; K. Tóth...

folkMAGazin 2007/3  

A TARTALOMBÓL: Quo vadis...? – Kerekasztal-beszélgetés az élő népművészetről; Benkő András képriportja: Pünkösd Hollókőn, 2007-ben; K. Tóth...

Advertisement