{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 3

Quo vadis...?

A TARTALOMBÓL: 12. Pünkösd Hollókőn, 2007-ben Benkő András képriportja 14. Kaláka-találka huszonnyolcadszor K. Tóth László 15. „Még halljuk hangját...” Kóka Rozália 16. Vass Lajos emlékezete... Berkesi Sándor 18. Góbé virtus Záhonyi András 19. Magyar Citerás Antológia 3. Bolya Mátyás 20. Bartók Béla, a népzenekutató – III. Pávai István 22. MAGTÁR – Simó Márton „bozgor – harmadik próbálkozás” 29. UNESCO egyezmény Kovácsné Bíró Ágnes 30. Kunkovács László etnofotó kiállításai 31. Hontalanná lettem Kóka Rozália 34. A népzenei feldolgozásokról – V. Kiss Ferenc 36. Szent Erzsébet a néphagyományban Darmos István 38. Keleti népzenei kutatások – II. rész Sipos János 46. Öt éves a Folkrádió Margittai Gábor 48. Háromrészes pontozó Fügedi János 50. Sue Foy angol nyelvű ismertetője

Tisztelt Olvasóink! Figyelmükbe ajánljuk a nyári népművészeti táborok naprakész listáját a www.tanchaz.hu honlapon.

Kerekasztal-beszélgetés az élő népművészetről

E

lőző számunkban már beszámoltunk arról a programindító kerekasztal-beszélgetésről, amelynek célja, hogy felkavarja azt az állóvizet, amiben a mai magyar táncházmozgalom és intézményei ülnek. A kétségtelen eredmények mellett a hagyomány ápolói egyéni ambícióknak alárendelve inkább kihasználják az intézmények kereteit, mint építenék azokat. A hagyományőrzés szemléletmódjában változásra van szükség. Olyan változásra, amely megteremti további fejlődésének és XXI. századi megújulásának alapjait, a népzene, a néptánc és a tárgyi alkotóművészet gyakorlatából eddig levont elméleti és módszertani tapasztalatokat általános érvényű modellként alkalmazva. Célunk közbeszéd tárgyává tenni a hiányosságokat és kiküszöbölni azokat, amelyekkel a táncházmozgalom napjainkban küzd. Beszélgetésünkben megpróbáltunk olyan széleskörű szakmai társaságot megszólaltatni, mely egyaránt képes objektíven beszélni a táncházmozgalom jelenéről és fejlődésének lehetséges irányairól. Első lépésként tisztázandó kérdéseket fogalmaztunk meg: Mit tartunk autentikus előadásnak? Mit gondolunk a hagyományőrzésről? Mitől eredeti és hiteles a népművészeti alkotás, előadás? Az improvizáció jelentősége a hagyományőrzésben. Milyen pedagógiai módszerek alkalmazhatók eredményesen a néptánc-, népzene-, és népművészeti tárgyalkotás oktatásában? A beszélgetést 2007. január 16-án tartottuk, a Zenetudományi Intézet Szabolcsi termében, ahol Sándor Ildikóval (néprajzkutató, Hagyományok Háza), Dolinszky Miklóssal (zenetörténész, Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet – MTA ZTI), Fügedi Jánossal (néptánckutató, MTA ZTI) és Borsos Balázzsal (ökológiai antropológus és néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese) beszélgettünk a táncházmozgalom mai helyzetéről. Körünkben köszönthettük még Verebélyi Kincsőt (az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Néprajzi Intézetének igazgatóját), Beszprémy Katalint (a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely vezetőjét) és Felföldi Lászlót (az MTA Zenetudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettesét). A folkMAGazint Eredics Júlia és Berán István képviselte. Az alábbiakban közöljük első kerekasztalbeszélgetésünk szerkesztett változatát.

A beszélgetést az egyik legidőszerűbb témával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szeptemberben induló Népzene tanszak létrejöttének körülményeivel kezdtük. „Vajon kinek kell nyitottá válnia: a komolyzenésznek vagy a népzenésznek? Mert szerintem a komolyzenészek nem fogadják el a népzenészeket” – vetette fel elsőként Dolinszky Miklós. SÁNDOR ILDIKÓ: Rögös út vezetett odáig, hogy a Zeneakadémia befogadóvá vált egy diplomát adó népzenész képzésre. DOLINSZKY MIKLÓS: A komolyzene intézményeit százötven-kétszáz éve egy olyan zenekultúra ápolására találták ki, amely mára megszűnt. A koncert vagy a zeneoktatás lába alól kicsúszott a talaj. A magaskultúrát egykor létrehívó értékrend és etika halott, miközben az intézmények tovább élnek. Ezzel a helyzettel kellene kezdeni valamit, félúton a merevségbe hajló akadémikus bezárkózás és a szellemi széteséshez vezető korlátlan nyitottság között. Egy biztos: aki mástól fél, az önmagától fél. Aki fél attól, hogy a népzene egyetemi diszciplína lesz, az saját önazonosságában bizonytalanodott el, s egy halott múzeumi kultúra pszeudoidentitásának tekintélye mögé bújik. Hangszeres tanárként nekem biztosan első dolgom lenne, hogy a növendéket betessékelem a népzenészek óráira, mert a magas zene mindenekelőtt éppen a tradicionális zenékben megnyilvánuló szabadságból újulhatna meg. EREDICS JÚLIA: Ez nagyon fontos gondolat. A klasszikus zeneoktatás tudatosságának és a népzene spontaneitásának egymásra hatása vitathatatlanul szükséges. Főleg, hogy ez az igény mind a két irányból érkezik. Ám a klasszikus zenei intézményekhez hasonlóan a népzenei mozgalomnak is kialakultak mára megkövült bástyái. Ezzel is kellene kezdeni valamit. Problémát jelentenek a hagyománynak azok az elemei, amelyek mára aktualitásukat vesztették, ezért nehezen értelmezhetőek a kor embere számára. Ha ezeket az elemeket nem ruházzuk fel új funkciókkal, ismétléssé válik a hagyomány, amit folyamatosan menteni kell. Az ilyen irányultság viszont sokszor mellőzi a mélyebb megértést és újraalkotást. A pedagógiában kézzelfoghatóan lehet lemérni, hogy mi az, ami érthető és átadható. A zene- és táncórákon maguk a gyerekek a kísérleti alanyok arra, hogy meglássuk, mit és hogyan tanítsunk meg nekik.

Címlap: Huszka József (1854–1934) akvarellje (Magyar ornamentika, Bp., 1898 – a Néprajzi Múzeum tulajdona)

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/3  

A TARTALOMBÓL: Quo vadis...? – Kerekasztal-beszélgetés az élő népművészetről; Benkő András képriportja: Pünkösd Hollókőn, 2007-ben; K. Tóth...

folkMAGazin 2007/3  

A TARTALOMBÓL: Quo vadis...? – Kerekasztal-beszélgetés az élő népművészetről; Benkő András képriportja: Pünkösd Hollókőn, 2007-ben; K. Tóth...

Advertisement