Page 4

gatásánál fontosnak tartottam, hogy azok korunkra is érvényes jelentésrétegei kerüljenek előtérbe.” Mindnyájunknak nagyon sokszor kellene megidéznünk a Néprajzi Múzeum archívumában immár halhatatlanná lett elődeink cselekvéseit, ahogy a férfi a nőhöz, a felnőtt a gyermekhez nyúl, ahogy a komák áldomás után kezet ráznak, ahogy a keréken ördögi pörgésbe kezd a pár, ahogy sarlójukra hajlanak az aratók, ezernyi hajlongásuk fájdalmát, de önfeledt éneküket is felénk küldve, ahogy büszkén vezeti gyönyörű jószágát a gazda, ahogy berukkolnak a legények mindenüket itthon hagyva, ahogy legszebb viseletükben pózol a család a fényképész előtt, ahogy mindenki megtalálja helyét a táncban, ahogy vonul az utca a templomba. A Profán vonósnégyes által tolmácsolt kamarazenei darabok mély ihletettséggel vezették be az adott zenei tétel során kibontakozó népi dallamokat, melyek végig igazodtak a kodályi vokalitás fontosságához. A három nagyszerű énekhang (Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági) másmás színe és karaktere remekül épült be a többszólamúságot, a kánont, a játékos kiszámolókat, de a vizuális szolmizációt is alkalmazó koncepcióba úgy, hogy mindezen elemek a népi és modern hangszerelést is variáló és a nem mindennapi teret csodálatosan kitöltő zenei kíséret által sokhelyütt meglepő és teljesen új értelmezést is kaptak. Ismét fontos hangsúlyozni, hogy a tételek során a szöveges és zenei mondanivalót végig értéktartalommal gazdagította az előadás szerves egységeként a színpad feletti hatalmas kivetítőn pergő film. A faragott fejfákkal ékesített színpadi díszlet szakrális kapcsolatot teremtett a jelen időben hangzó zene és a filmen megidézett múlt között. Az utolsó tételben az énekelt dudaimitáció mellett megszólaló három duda katartikussá fokozta az élményt, s a vetített képeken megelevenedő öreg dudások egyként léptek az immáron száz éves múltból közénk, hogy újra megerősítsék kapaszkodóinkat nagyszerű örökségünk kivirágzó ágaiba. A zenemű és a film teljes anyagából, illetve a főpróbán és a koncerten rögzített videóanyagból DVD készül. Jóllehet, ez a tény előrevetíthet számos lehetőséget, akár egy, a felelősségét kellően átérző támogató által a kiadvány iskolák számára való hozzáférhetőségét is (gondoljunk a Muzsikás Együttes és a Mol által jegyzett, immár két esztendeje zajló Rendhagyó énekóra programra), mégis az ember legáhítottabb óhaja az is, hogy mennél több hazai és nemzetközi színpadra eljuthasson ez a méltán nagyszerű produkció. Henics Tamás

4

Pávaének Beszélgetés Kiss Ferenccel, új művének bemutatója alkalmából Március 19-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, s a Kodály-évforduló jegyében mutatták be telt ház előtt a Művészetek Palotájában Kiss Ferenc Pávaének című világzenei kompozícióját, a szünet után pedig Kodály Zoltán híres daljátékát, a Székely fonót állította színpadra Novák Ferenc rendező-koreográfus. Az elmúlt évben, amikor Bartók Béla születésének 125. évfordulóját ünnepeltük, Kiss Ferenc A kékszakállú herceg várának előadása „elé” írt egy művet Szerelemajtók címmel. A most bemutatott Pávaének nem „csak” zenei produkció, a kompozíciónak ugyanis létezik egy másik dimenziója is, még pedig az előadás alatt folyamatosan pergő film. A szerzővel, aki természetesen zenészként is közreműködött alkotása megszólaltatásában, a Pávaének születésének körülményeiről, s a fesztivál új felkéréséről beszélgettünk. – Mondanál néhány szót a Pávaének ősbemutatójának előzményeiről? – A tavalyi Bartók bemutató fogadtatásának eredményeként, közvetlenül a Szerelemajtó elhangzása után, a szünetben megkeresett Zimányi Zsófia fesztiváligazgató azzal, hogy lenne-e kedvem 2007-re a Kodály évforduló kapcsán ismét alkotni valamit, s örömmel elvállaltam a felkérést, mert az ilyen munka megmérettetésnek is nagyon jó, s ugyanakkor sokat lehet belőle tanulni. A megállapodás azt jelentette, hogy még a nyár előtt le kellett adnom egy szinopszist, amelyet kora ősszel megvitatott a szakmai tanácsadó testület, s zöld utat adott az elképzelésemnek. Így ettől kezdve a gondolkodás szintjén minden nap foglalkoztam a kompozícióval, mert az ember igyekszik utána nézni a forrásoknak, műveket hallgat, s így előjönnek a régi ismeretei, miközben újakra is szert tesz. Mivel kezdettől fogva munkált bennem egy kísérőfilm elkészítésének gondolata is, fel kellett kutatni, hogy hol találhatók dokumentumok, használható archív felvételek. A végső koncepció gyakorlatilag a karácsonyi nagyszünetre alakult ki, s a zene megírásának is ekkor fogtam hozzá. Amikor már fejben nagyjából elkészült a muzsika, leültünk Tari Jánossal, a film rendezőjével, és elmeséltem neki, hogy milyen elképzeléseim vannak a látványról. Aztán februárban nekiláttunk próbálni, s három hét alatt odajutottunk, hogy tudtunk készíteni egy demo hangfelvételt a stúdiómban. Ezen már a végleges tempók és menynyiségek voltak hallhatók. Eztán tartottunk egy ötletbörzét, s ő erre a zenére – Krámos Zsolt vágó segítségével – gyakorlatilag három hét alatt készítette el a filmet. Tari muzeológus filmes, a Néprajzi Múzeumban dolgozik, s még az összerakás előtt alaposan felkészült. Utánanézett, hogy ebben a közgyűjteményben milyen használható anyagok találhatók, de többek között a Nem-

zeti Filmarchívumban és az MTA Zenetudományi Intézetében is kutatott. Ehhez természetesen meg kellett szerezni az említett intézmények hozzájárulását, amelyek az anyagok ingyenes felhasználásának egy alkalomra, azaz a bemutatóra szóló jogát is felajánlották. Mindezt a fesztivál intézte. A Néprajzi Múzeum ráadásul a filmstúdiójában lévő eszközöket is térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsátotta. Számos munkatárs közreműködött még a bemutató létrehozásában, voltak, akik például a szervezést, egyeztetéseket végezték, a pénzügyek kezeléséért pedig Gál Ágnesnek mondhatunk köszönetet. Nagyon komoly, összehangolt tevékenységet igényelt a produkció, egyeztetni kellett többek között a fesztivállal, a zenészekkel, a Művészetek Palotájával, a filmesekkel, a technikával. Ritkán adódik az embernek lehetősége arra, hogy ebben a műfajban ilyen volumenű produkciót hozzon létre. A film és a zenei anyag összepróbálása másfél hónapos intenzív munkát jelentett. Ám óriási rizikót hordozott magában, hogy az előre elkészített film miként kerül majd szinkronba az élő előadással, mert kizárt, hogy a zenészek elkapják ugyanazt a tempót, ráadásul exponált helyeken fontosak voltak az adott pillanatban történő képi váltások. Ezen esetlegességnek azzal tudtuk elejét venni, hogy olyan – professzionális filmtechnikával felszerelt – közvetítőkocsit béreltünk, amelyből szükség esetén lassítani vagy gyorsítani lehetett a kép mozgását, illetve kimerevíteni. Hat kamerával pásztázni tudtuk az előadást, s ez lehetővé tette, hogy a közvetítőkocsiban egy keverőpultnál az archív anyagokra az élő előadás képeit is rátegyék, amely esetenként meg is történt. Így társítani tudtuk a múltat és a jelent. Négy felvevő rögzítette az összes kameraállást és a totálképet, utóbbin az összes zenész és a film is látható egyidejűleg. Másnap visszanéztük és meghallgattuk a felvé-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/2  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: A pávazene mindenkié...; K. Tóth László: Pávaének; Kóka Rozália: Emlékszilánkok Kodály Zoltánról; Sándor Ildikó...

folkMAGazin 2007/2  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: A pávazene mindenkié...; K. Tóth László: Pávaének; Kóka Rozália: Emlékszilánkok Kodály Zoltánról; Sándor Ildikó...

Advertisement