Page 23

LABORVIZSGÁLAT Gömbszörp zenekar: A jövő zenéje A CD címe adta az ötletet, hogy laboratóriumi körülmények között is megvizsgáljam a vegytiszta, hagyománykövetően előadott („autentikus”) népzene hatását korunk zenefogyasztójára. Kísérleti alanyom 16 esztendős, személyi száma egyessel kezdődik, különös ismertetőjele, hogy velem egy háztartásban él. A gyerekeim anyjuk foglalkozásának káros mellékhatásaként fogantatásuk pillanatától rendszeresen hallgatnak népzenét. Tizenhat éves fiam személyében a szülői mintáktól való kötelező távolodás periódusában kérlelhetetlen kritikust találtam. Együtt hallgattuk végig a zenéket, kértem, mondja, mikor mi jut az eszébe. Felhangzik az első szám, a „Szerelem a nyavalyám”. Soma még nem ült le mellém, járkál a nappaliban és a zene hallatán keze-lába táncolni kezd. Ennek ellenére azt mondja, hogy a „mulatóst nem igazán szereti”. Megkérdezi, milyen fúvóshangszer szól, mert az jó, az tetszik neki. A későbbiekben, a bagi nóták és az új stílusú székelyföldi dalok kapcsán is kitart az álláspontja mellett. Ezen először meglepődtem, mert azt gondoltam eddig, hogy mára eltelt annyi idő, amennyi alatt az új stílus is kaphatott patinát. Aztán azon töprengtem, miért is nevezi mulatósnak ezeket a nótákat. Talán túl erős az áthallás a Dáridóból és más, hasonló színvonalú, stílusú tömegbutító műsorokból? A kevésbé avatott fül számára valószínűleg nehéz meghallani, megérezni a magyarosch és a népzene közti különbséget, ha az új stílusról van szó. Mit tagadjam, én sem szerettem egy ideig ezt a tartományt, mert a Jó ebédhez szól a nóta hidegrázós pillanatait idézte számomra is. Azt azért alkalomadtán még megkérdezem Somától, szerinte mit jelent neki a szeretőm „gyaláz”? Érti-e vajon a szöveget? A Rákóczi kesergőt teljes odaadással hallgatta végig, a bonchidai dallamok közül pedig együtt fütyülte a zenekarral egy máshonnan sokat hallott, kedvenc dallamát, majd felkiáltott: „Ezt ismerem, ezt szeretem!” Ennek is volt tanulsága a számomra. A jót is szokni kell. Minél több „ezt ismerem, ezt szeretem” élménnyel kellene az iskolában (elsősorban ott, mint az értékközvetítés hitelesített intézményében) gazdagítani a felnövekvő nemzedékek egymásutánját, ha tényleg célunk a jövő muzsikájává tenni a népzenét. Arról azonban ekkor bizonyosodtam meg, hogy a CD címadásában kifejeződő óhaj, törekvés nagyon is időszerű és kétségtelenül jogos. Vajon hol vannak azok a kapuk, amelyeket döngetnünk kellene, és mikor nyílnak már meg?

A szép hegedűdallamokat – mert ez kedvenc hangszerei közé tartozik – minden esetben élvezettel hallgatta, szóvá is tette. Mégis, legközelebb akkor éledt fel igazán a figyelme, amikor a Ion és János felcsendült. Ha nem a csángó zene lenne az, amit legtöbbet hallott, azt gondolom, ez akkor is megragadta volna. Látjuk, sok fiatal a moldvai zenéket és táncokat fedezi föl elsőként a maga számára. Nekem pedig az a gondolatom támadt, hogy nem feltétlenül az Európai Unió az első olyan keret, ahol Ion és János békés, kedélyes párbeszédet tud folytatni egymással... A szépséges záró szám végén bosszantotta a közreműködők bemutatásának módja. Az ötlet jó, de a hanghordozás nagyon erőltetett – mondta –, és ezt a véleményét én is osztom. Nos, amit én még hozzátennék a vizsgálati eredményekhez: hangulatokban, hangulatváltásokban gazdag a Gömbszörp zenei anyaga, a szövegválogatás is jó. Valóban frissek, „jövőbeliek”, amennyiben mindannyiunk által ismert, megélt élethelyzetekről szólnak hitelesen, közérthetően. Egyszóval: a termék fogyasztható, maradandó egészségkárosodást nem okoz. A mellékhatásokról pedig visszajelzést kérünk a Tisztelt Fogyasztóktól! Sándor Ildikó

23

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2007/2  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: A pávazene mindenkié...; K. Tóth László: Pávaének; Kóka Rozália: Emlékszilánkok Kodály Zoltánról; Sándor Ildikó...

folkMAGazin 2007/2  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: A pávazene mindenkié...; K. Tóth László: Pávaének; Kóka Rozália: Emlékszilánkok Kodály Zoltánról; Sándor Ildikó...

Advertisement