Page 41

nak, amit Sebőék színrelépésétől szokás eredeztetni. Arról is hajlamosak sokan megfeledkezni, hogy ezeknek a hőskorszakban revelációnak számító közösségi zenéknek a szerzői és előadói, zömmel képzett muzsikusok voltak. Tolcsvay Laci, Levi, Illés Lajos, a Gryllus fivérek, Halmos Béla, Sebő Feri, majd az időrendben utánuk következő Vízöntőből Lantos Iván és jómagam, majd később Hasur Jani, Huszár Misi komoly zeneelméleti és hangszeres ismeretekkel rendelkeztünk. A mai, fiatal hangszeresek között is jó néhány akad, aki mesterfokon, virtuózan muzsikál, és ez örvendetes. Mindezt csak azért tartottam fontosnak közbevetni, mert nem feltétlenül igaz az, hogy a népzene elsajátításához és kreatív újrafogalmazásához nem kell semmilyen zenei alapképzettség. Visszatérve a régi időkre, volt még egy érdekes ága a klubos zenélésnek. Ez volt a KISZ által kiemelten támogatott, úgynevezett polbeat. Az Orfeó is polbeat kategóriában nyert második helyezést a Ki mit tud?-on, mégpedig a Fábián Pistáról szóló, nagyhatású feldolgozásával. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a dobogó csúcsára Boros Lajos került, egy méltán bugyuta, olcsón szellemeskedő, de az akkori politikai elvárásoknak megfelelő áthallásokat sugalmazó dalocskával. Akusztikus és aktuálpolitikai jellege miatt a műfajnak elég nagy közönségbázisa alakult ki a 60-as évek végére. „Népmozgalommá vált, hiszen a KISZ klubok és táborok komoly piacot jelentettek a dalokat előadó művészek számára. Olyan egyéniségek, akik ma ismert sztárok, járták az országot, és énekelték a dalokat, melyeknek népszerűsége az akkoriban hozzáférhető világslágerekével vetekedett.” (Sólyom Tamás egykori polbeates honlapjáról.) A „városi dalosok” gyűjtőhelye a Váza-klub, legnagyobb fórumuk pedig 25 éven keresztül a székesfehérvári Fiatal Dalosok Országos Találkozója (FDT) volt. Szakmailag az egyébként jeles zenetörténész és munkás-folklórkutató, Maróthy János támogatta sokáig ezt a csapatot. Ebben a körben egzisztált hosszú ideig Dinnyés Jóska, a Muszty-Dobay kettős, Dévényi Ádám, Nyeső Mari, Reőthy Gábor (a későbbi Vasmalom alapítója), a 100 Folk Celsius, később a Gépfolklór. Csupa tehetséges előadó, akik aztán rövid időn belül népszerűvé is váltak saját műfajukban. A táncházmozgalom elterjedésének köszönhetően idővel megváltozott az FDT profilja is, a 70-es évek közepétől egyre több népzenei és énekelt vers produkció kapott meghívást a találkozóra. A dalok szövegeiből kihunytak a szocialista eszmék, s a Váza-klub is elsorvadt lassacskán. „Mint minden, ez a korszak is véget ért. Az idő megy és mi is változunk. Azt gondolhatnánk, hogy ez a zenélés, hogy úgy mondjam, az ilyen típusú kamarazenélés is elmúlt, de nem így van. A verséneklő hagyományokat nagyhírű zenekarok és szólisták vitték tovább, a Pol-Beat neve Mai Dal, majd később Közéleti Dal lett, mely ma már nem is válik el túlságosan az egyszerűen csak elénekelt, a zenész által írt saját dalszövegtől. (Sólyom Tamás honlapjáról.) Ajánlott irodalom: Bankó András: Muzsikás évtizedek. Kós Károly Alapítvány. Bp., 1994. Bodor Ferenc szerk.: Nomád nemzedék. Népművelési Intézet. Bp., 1981. Csoóri Sándor: Nomád napló. Magvető. Bp., 1978. Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó. Bp., 1979. Koltay Gábor: Szörényi-Bródy. Zeneműkiadó. Bp., 1980. Kőbányai János: Beatünnep után. Gondolat. Bp., 1986. Lévai Júlia-Vitányi Iván: Miből lesz a sláger? Zeneműkiadó., Bp. Marton László Távolodó: Érintés (Világzeném). Etnofon Kiadó. Bp., 2001. Sebők János: Magyarock. Zeneműkiadó. Bp., 1983-84. Vitányi Iván szerk.: Beat. Zeneműkiadó. Bp., 1969. www.vilagzene.lap.hu

Lényeges dolognak tartom, hogy abban az időben rengeteg ifjúsági és főiskolai klub működött, ahol a fiatalok különböző módon tölthették el szabadidejüket. Szinte minden zenekarnak jutott hely az önmegvalósításra, s így a próbaterem is ingyen volt. A Kaláka, Sebőék, a Vízöntő, majd később a Muzsikás és a Kolinda hetente akár ötször-hatszor is felléphetett az országban valahol, miközben saját klubot is fenntartottak (Vízivárosi és Kassák, Kőbányai Ifjúsági Klub, FMH). Pénz ugyan kevés volt, de nem is azért csináltuk. Sajnos, ez a klubhálózat a kilencvenes években teljesen leépült, s csak reménykednünk lehet, hogy valami hasonló újból kialakul. Persze vállalkozási alapon elég nehéz ilyesmit létrehozni. Volt még Egyetemi Színpadunk is, ahol a csillárokon is lógtak az emberek, ha Jancsó Adrienne adott önálló estet, vagy mondjuk Sebőék, a Kaláka vagy mi muzsikáltunk. Nem csak diákok jöttek, hanem az akkori haladó értelmiség színejava is ellátogatott. Persze a siker eredményeként kiújult a népi-urbánus vita, aminek a részleteibe most nem mennék bele, már több helyen írtam róla. Fontos azonban megemlítenem, hogy a hatvanas évek végére országszerte nagyon megerősödött a szakszervezeti néptáncmozgalom. Az együtteseknek általában markáns személyiségű, szakmailag jól képzett vezetőik voltak, akik próbáltak megszabadulni valahogy a szocialista béketáborban szinte kötelezővé vált Mojszejev stílus sablonjaitól, tartalmi és formai jegyeitől. Sokuknak elegük lett folytonosan a megkövült ideológia szolgálatában alkotni, s keresték a kiutat. Novák Ferenc, Timár Sándor, Szigeti Károly, Kricskovics Antal és táncosaik jártak ebben az élen. Új utakat, friss formákat és gondolatokat keresve leltek rá arra az ősforrásra, amit ma is csak egyszerűen táncháznak nevezünk, mint tették ezt évszázadokon át Széken. És innentől kezdett bonyolódni a helyzet. A következő számokban azt is megtudjuk, hogyan. Mindenesetre a több évtizedes kitartó munka, hadakozás és lobbizás eredményeként mára végre odajuthattunk, hogy 2007 őszétől a Zeneakadémián is tanítják majd a népzenét. Kiss Ferenc

41

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Ünnepi kalácsszegés; Darmos István: A kolomptól a petárdáig; Kozák József: Karácsonyi jelképek; Abkarovits...

folkMAGazin 2006/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Ünnepi kalácsszegés; Darmos István: A kolomptól a petárdáig; Kozák József: Karácsonyi jelképek; Abkarovits...

Advertisement