Page 11

Felföldi levelek

A

pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes és művészeti vezetőjük, Hégli Dusán évről-évre új műsorokkal és eredeti ötletekkel rukkolnak elő. A tavaly színpadra vitt Felföldi levelek az eddigi legátfogóbb bemutatása a Felvidék magyar, szlovák, cigány és zsidó zenéjének és táncainak. A műsor alapötletét Bartók Béla és Kodály Zoltán felvidéki gyűjtéseiről írt levelei, jegyzetei, valamint Petőfi Sándor és Márai Sándor felvidéki írásai adták, melyekhez az adott vidék zenéje és táncai társulnak. Már a műsor kialakulásakor lenyűgözött az a precíz kutatómunka, amelyet Dusán végzett könyvtárakban, archív tánc- és hangfelvételek között válogatva. Bartók és Kodály olyan személyes megnyilatkozásait sikerült összegyűjtenie, melyek sokkal kézzelfoghatóbbá, emberibbé teszik gyűjtéseinek hétköznapjait. Az elhangzó idézetekhez pedig kiváló zeneszerzőink egy-egy eredeti gyűjtése, valamint az ezekből komponált művek rövid részlete is hallható – mindezek a lehető leggondosabban kiválogatva. A műsor olyan jól sikerült, hogy a Felföldi levelek hangzóanyaga érdemesnek bizonyult egy önálló CD-n való megjelenésre. Ehhez persze szükség volt azokra a kiváló muzsikusokra is, akik az Ifjú Szívek zenekarát adják. Koncz Gergely, Mester László és Lelkes Tibor csakugyan bámulatosan elsajátították a Felvidék sokszínű zenei stílusát, őket a CD-n remek zenész kollégák – Németh Dénes és Liber Endre – egészítik ki; valamint a táncosok olyan hiteles előadása, melyben a falusi zenészek mellett egy-egy jellegzetes táncos-énekes „adatközlő” stílusa is visszaköszön. Felkészültségüket mutatja, hogy a felvételeket mindössze 3 nap alatt rögzítettük, és további kétnapi utómunka (keverés stb.) után már kész is volt a lemez hangzóanyaga. S az eredmény? Egy hallhatóan könnyed, magabiztos előadásmód, öröm-zene, mely az esztétikai élmény mellett gazdag ismeretek birtokosává is teheti a hallgatót. Kedvcsinálónak álljon itt néhány tétel a CD-n hallható zenék közül: találunk csallóközi és Komárom környéki magyar tánczenéket, zoboralji dudautánzást hegedűn, vagy fél tucat szlovák tánc zenéjét a legarchaikusabb zólyomi területekről. Kuriózum a Sáros és Zemplén vármegyékből való pásztorjáték és a hegedű-harmonika duóval előadott krucena, a zsidó Mojse és a szepsii (Abaúj vm.) két szólamban énekelt cigánynóták, de nem maradhatnak el a gömöri juhásznóták, a zempléni verbunkosok

fotó: Kiss Gábor

vagy a (már ismertebb) magyarbődi csárdás-dallamok sem. Így felsorolva is szép lista, a CD végén hallható Kassa című Márai idézet pedig olyan gondolatokat fogalmaz meg, amely nem hagyhat hidegen egyetlen magyar érzületű honfitársunkat sem.

Akinek tehát módja van rá, feltétlenül nézze meg az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes Felföldi levelek műsorát, ha pedig többszöri zenei élményre vágyik, lelje örömét minél többször eme CD hallgatásában! Árendás Péter

11

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/4  

A TARTALOMBÓL: Sztanó Hédi: Zamora, Europeade Fesztivál; Héra Éva: Dél-koreai CIOFF-delegáció; Csempesz Péter: A tánc és a tér kapcsolata; K...

folkMAGazin 2006/4  

A TARTALOMBÓL: Sztanó Hédi: Zamora, Europeade Fesztivál; Héra Éva: Dél-koreai CIOFF-delegáció; Csempesz Péter: A tánc és a tér kapcsolata; K...

Advertisement