{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 28

GALÉRIA „ELINDULTAM A VILÁGBA, HOGY LÁSSAK VALAMIT” Juhos Kiss Sándor festményei elé Telki község takaros házai közül az egyik a Juhos Kiss Sándoréké. Beszélgetésünket a tágas konyhában kezdtük, aztán a család megérkezése után a tetőtéri műteremben folytattuk. Magunkkal vittük borospoharainkat is. Széki pálinkát csak azért nem ittunk, mert a széki szilvafák már nyolc éve nem hoztak becsületes termést. Aki mostanában azzal dicsekszik, hogy jó pálinkát hozott székről, az vagy hazudik, vagy becsapták... E napfényes, ragyogó téli délutánon a festő finom vörösbora is kihúzta magát a pohárban, és a beszüremlő fénytől nyert színpompájával egyre ellenállhatatlanabbá vált... Nemsokára a hidegtől kicsípett piros arcú gyerekek is benyitottak a műterembe, kezükben egy-egy friss rajzzal, bizonyítandó, hogy ők is hűek apjuk hivatásához, akit szinte naponta megajándékoznak egy-egy alkotásukkal, melyeket bárki megtekinthet a gondosan őrzött mappában. Papírt kérnek, hogy rajzolhassanak, de inkább minket lesnek, figyelik beszélgetésünket. Mivel többnyire Székről beszélgetünk, ők is beleszólnak: mi is székiek vagyunk! Álmos a széki temperamentumát ötven fekvőtámasszal nyomatékosította. A gyerekeken lassan kiütött a napi fáradtság, a mi beszélgetésünk sem hatott üdítően rájuk, lassan lebattyogtak az őket vacsorával váró anyjukhoz. Juhos Kiss Sándor kényelmesen elhelyezkedett a díványon, feje fölött megigazította az édesanyja által varrott díszpárnát és mesélni kezdett.

28

– Nagyanyám Kocsis Mártonné Fodor Rózsi (1905-1979) hatvan évig írta és varrta a széki lányok párna- és derékaljvégeit. Apró gyerekként mindig ott lábatlankodtam körülötte, s egyszer csak elvettem a meghegyezett színes ceruzáit, és lerajzoltam a falra akasztott Rákóczi képet. Ettől kezdve csak rajzolni és festeni akartam... Juhos Kiss Sándornak nem sok fejtörést okozott a pályaválasztás, hiszen művészek között nőtt fel. Édesanyja, Kocsis Rózsi naiv festőművész volt, üvegre, fára festett ikonokat, széki életképeket, legendákat, később könyvei is megjelentek. A fiatal, tehetséges utód azonban tovább akart lépni, egy idő után rájött, hogy szomjúhozza a tudást, annak szellemi forrásait. „Elindultam a világba, hogy lássak valamit...” Először a kolozsvári képzőművészeti líceum, majd 1990 és 1995 között a budapesti Képzőművészeti Egyetem segített nagy szomját oltani. Jól kamatoztatta a látottakat, tanultakat, mert 1993-ban Barcsay-díjjal tüntették ki, s annak anyagi hozományát egy itáliai tanulmányútra fordította. – Szükségszerű volt számomra ez az út, mert manapság is, a sokszorosítás korában is, eredetiben kell látnunk a híres műalkotásokat, csak az eredetinek van kisugárzása. Azt láttam, hogy Rómát, az örök várost – akár csak Európa más nagyvárosait – ma már nem hatja át az antik és reneszánsz művészet értékeiből fakadó jellegzetesség. Itáliából visszatérve döbbenetes élmény volt számára Szék újrafelfedezése, „mintha

egy időutazást tettem volna”. Juhos Kiss Sándor számára Szék mindig erőforrást jelentett, ahol térben jelenik meg és tömeges élménnyé válik a művészet. – Ahol élő művészet van, ott a karakteres színélmény megjelenésének pompája az élet minden részét áthatja. Ma már szinte csak a középkori képeken (Rubens: Mezőről hazatérő asszonyok) látunk népviseletbe öltözött embereket, favillával a vállukon. Ortega a harmincas években megfogalmazta, hogy „minden művészet arisztokratikus”, vagyis mindennek meg kell adni a módját, ahogyan Széken is tették és teszik ma is. A rang utáni kapaszkodás, a falu szája egyben fegyelmezettséget, tartást adott a közösségnek, olyan életminőséget, amely a legszegényebb réteget is ösztönözte a szebbre és a többre, ezáltal távol tartva őt az önpusztító beletörődés mélységétől. Például a hozomány minden családban rangot, büszkeséget, tisztességet jelentett, arra sarkallt minden társadalmi réteget, hogy több legyen. Ez a gyarapodás nem csak anyagi, hanem kulturális gyarapodás is volt. A szőttesek, varrottasok számának növelése a hozományban a minták, motívumok megsokszorozását, megújulását is jelentette, természetesen csak egy minőségi kereten belül. Ennek igényléséhez, létrehozásához, megalkotásához szellemi kapaszkodás is szükségeltetett. Egészséges versengés volt ez a szépítésért, formai gazdagodásért, formai milyenségért. Egy kifinomultabb formavilág létrejöttét segítette elő. Erről tanúskodik nagyanyám visszaemlékezése is: „Mindig mondtam édesanyámnak, hogy csináljunk olyan mintát, hogy kicsi tulipánt legyen rajta, mert én nem láttam a természetben ilyen nagy tulipántot. Azt mondta: ha szeretik ezt is, akkor minek törje a fejit, hogy mást alakítson. De mikor édesanyám 1914-ben meghalt, én elmentem szolgálni, s ott mind rajzoltam, amíg sikerült a kistulipántos minta.” [Kocsis Mártonné: Önéletírás, kézirat.] A népművészet nem akar sokat mondani, nem kell mindenáron megmagyarázni, és akár a teremtésig is visszavezetni. A népművészet magától is érthető. Juhos Kiss Sándor képei sem szorulnak magyarázatra. Azon az estén Telki fölött valamennyi kigyúló csillag rézpatkót fényesített egy széki tulipántos csizmán... Széki Soós János

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

Advertisement