__MAIN_TEXT__

Page 17

Tisztelt szerkesztőség! A Folkmagazin legutóbbi (2006/1) számában megjelent három írás („Koboz jellegű hangszereken tessünk megtanulni kobzozni!” főcímmel, szerkesztői előszóval, 34-35. o.) sűrűn emlegeti a nevemet. A cikkek stílusa, súlyos csúsztatásai, azok érzelmi felütései nem engedik, hogy ezen írásokra érdemben válaszoljak. Mindemellett szeretném, ha jelen észrevételeimet a Folkmagazin soron következő számában változtatások nélkül megjelentetnék. Mélységesen felháborít, hogy a lap szerkesztője úgy közli a személyemet érintő írásokat, hogy erről sem előzetesen, sem utólag nem értesít. Ezzel ugyanis súlyos vétséget követ el az újságírás etikájával szemben. Kikérem magamnak, hogy a lap szerkesztője, még ha utalásszerűen is, de állást foglal a személyemet támadó írások oldalán. Felszólítom Fábri Gézát, hogy a Moldvahon zenei portálon a tanítványa produkciója, valamint annak általam megfogalmazott értékelése mellé helyezze el Gyöngyös György azon felvételét, amely a szóban forgó összeállítás alapjául szolgált. Az ominózus találkozó (2005. november 27-én, a Budapesti Művelődési Központban megrendezett „Zeneiskolák a népzene tükrében” találkozóról van szó) kiértékelését megelőzően előrebocsátottam, hogy a zsűri a látottakat az élő néphagyomány általa megismert állapotával veti össze, és ennek alapján önti szavakba meglátásait. Ezt követően hangzott el a „néphagyomány felelőse” gunyoros önmeghatározás. Az általam megfogalmazott értékelés teljes szövege (a hangfelvétel alapján történt pontos lejegyzése) a következő: „No, kérem szépen! Mivel, hogy én itten a magyar néphagyománynak vagyok a felelőse, ki kell jelentenem egy dolgot, ami több..., több ponton megjelent itt, a mai műsorban, a színpadon, azt, hogy: kérem szépen, amikor valaki egy koboz jellegű hangszert vesz a kezébe, azon tessék megtanulni kobzozni. Buzukizni buzukin kell, gitározni gitáron, bendzsózni bendzsón, tamburázni meg tamburán. Kobzon kobzozni kell. Márpedig annak van egy hagyománya. És hol található meg ez a hagyomány? Nem a Tatros táncházban, Budapesten, hanem Moldvában. Moldvai csángómagyar... olyanok már..., olyan..., azt már nem tudjuk, hogy van-e, de cigány kobzosok vannak. Kőkeményen kobzoznak. Csoda, ahogy kobzoznak, tessék vadászni ilyen felvételeket, és tessék megtanulni! Azér’, mer’ az, amit itt láttam máma, a színpadon, az mind, mind, mind egy kicsi Róka Szabolcs, vagy Bolya Matyi, vagy én nem tudom, melyik Budapesti táncházas kobzost említsem, tanár urat beleértve, akik itten kitalálták az én nem tudom, milyen Budapesti kobzázást, ami, ami, ami úgy találmány, ahogy van. Tisztelet a kivételnek, aki valamit próbál ottan érzékeltetni azokból a felvételekből, amelyek rendelkezésünkre állanak. Tehát: itt is ezzel találkozunk,

Elhatároljuk magunkat Az újságírás etikájáról nem óhajtunk vitába szállni olyan emberrel, akinek erről fogalma sincs. Agócs Gergely cikkét annak ellenére közöljük, hogy színvonala, stílusa messze elmarad a folkMAGazin-ban eddig közölt írásokétól, s amely orgánumot például olyan szerzők fémjeleznek, mint Borbély Jolán, Felföldi László, Fügedi János, Juhász Katalin, Kaposi Edit, Kóka Rozália, Olsvai Imre, Pesovár Ernő, Sándor Ildikó, Szabó Zoltán vagy Takács András. E döntésünk miatt bocsánatot kérünk olvasóinktól, s ígérjük, ez volt az első és egyben az utolsó eset, hogy ilyen írással találkoznak lapunk hasábjain. Természetesen, amennyiben az említett személyek eljuttatják hozzánk hivatalos munkaköri leírásukat, olvasóinkat tájékoztatjuk majd arról is, hogy Agócs Gergelynek joga van-e felszólítani Fábri Gézát egy általa kijelölt feladat végrehajtására.

A szerkesztőség

amikor a kobzos elkezd énekelni, nem tudom, hogy a csángó tájnyelvet próbálja-e utánozni, és ettől hat így, vagy pedig ilyen az ő hangszíne és az éneklési stílusa, de ezt bizony, bizony csiszolni kell. Mert hogyha a csángó tájnyelvet próbálta érzékeltetni, akkor, hát, nem sikerült. A leány viszont kiválóan énekel, nekem a mai napnak az egyik legkellemesebb élménye. /.../ Bocsánat, még, elnézést, egy mondatot fel kell olvasnom, hogy nehogy itten... A srác jól kobzozik! Biztonsággal kezeli a hangszerét. De az ismert felvételek stílusa nem köszön vissza. Tehát nincs baj a jártassággal, csak hát, stílust kell tanulni.” Felhívnám a figyelmet arra, hogy az értékelés elején többes számot használok, tehát a találkozó kobzos teljesítményeiről (több is volt) általánosan nyilatkozok, és csak később, a „Tisztelet a kivételnek...” kezdetű közbevetés után térek ki egy konkrét produkcióra. Érdekes így visszahallani a saját hangomat. Nem tetszik, ahogyan beszélek, a jelenetet kapkodónak, a benne foglalt gondolatmeneteket lezáratlannak, a téziseket kifejtetlennek, a stílust fölöslegesen kioktatónak tartom. Elismerem, hogy értékelésem hangvétele nem helyénvaló, és talán bántó is lehet, bár ami elhangzott, azt szemtőlszembe mondtam, szeretek egyenesen beszélni. Az egész kiértékelésnek ennek ellenére, emlékeim szerint jó hangulata volt. Tényleg lehetne ilyen helyzetben tapintatosabban fogalmazni. Kérdés, hogy melyik út az inkább célravezető. A vállveregető, biztató, vagy a problémákat nyíltan nevén nevező. Én az utóbbi híve vagyok. Az biztos, hogy senkit sem akartam megsérteni. Ha ennek ellenére, a szóban forgó értékelésemmel, vagy bármikor máskor, bárkit szóban, tettel vagy csak véleménnyel megbántottam volna, attól ezúton is elnézést kérek. Az értékelés szakmai tartalma mellett viszont kiállok, az abban foglalt megállapításokat máig érvényeseknek tartom. A népzene „továbbgondolásáról”, a folklór megfelelő dokumentációja hiányában történő „hagyománygyártásról”, a folklór ilyetén történő, tiszteletet nem ismerő meghamisításáról fenntartom lesújtó véleményemet. A három cikk közül kettőnek szerzőjével a moldvai hangszeres népzene kérdéseiről személyesen, többször is alkalmam nyílt beszélgetni. Ezen véleménycserék során rendre kifejtettem nézeteimet arról, hogy a furulya-koboz-dob hangszeregyüttes Moldvában ismeretlen, vagy arról, hogy kellene járni Moldvába gyűjteni, mert úgy vélem, ott még mindig van mit, és hogy szerintem még szép számmal élnek „feltáratlan”, azaz a népzenekutatás vagy a magyarországi táncházasok által felfedezetlen kobzosok is. Fábri Gézának 2002-ben, egy ilyen beszélgetést követően egyébként készséggel átnyújtottam saját, moldvai kobzos gyűjtésem teljes anyagát. A moldvai népzene magyarországi divatjának témájában megfogalmazott, és az e téren tapasztalt súlyos szakmai problémákat érintő véleményemet közzétettem a Folkrádió levelezőlistáján, a lista archívumában (www. folkradio. hu) bárki utánakereshet. A Hagyományok Háza szervezésében folyó év február 20-tól 22-éig, moldvai hagyományőrző muzsikusok részvételével lezajlott egy mindenki számára nyitott, gyakorló zenészeknek ajánlott hegedű, koboz és cimbalom mesterkurzus. Ezen a rendezvényen a szóban forgó értékelésemet bíráló cikkek írói egy, a moldvai népzene nálam sokkal tapasztaltabb szakértője, Pávai István előadásában is szembesülhettek az általam megfogalmazott felvetésekkel. Itt is világossá vált, hogy a moldvai zenét játszó magyarországi együttesek egy sajátos, a táncházmozgalom legalapvetőbb eszméitől eltérő szemléletet követnek, amikor a „hiányzó” folklóradatokat nem saját gyűjtéseik révén bepótolni, hanem saját alkotói invenciójuk révén behelyettesíteni igyekeznek. Az is egyértelmű, hogy ez esetben a probléma túlmutat azon, hogy egy moldvai táncdallam kobozkíséretéhez ki, milyen barréfogással milyen szeptakkord alkalmazását javasolja. Határtalan pesszimizmussal: Agócs Gergely

17

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

Advertisement