Page 14

SÖNDÖRGŐ: OJ JAVORE ÚJ LEMEZ AZ ELMÚLT TÍZ ÉV ÖSSZEGZÉSEKÉNT Tíz év nagy idő egy zenekar életében. Engedjék meg, hogy ezennel önkényesen pont itt, e tíz esztendőnél húzzam meg a „zenekari nagykorúság” határát. Teszem ezt azért, mert eddig a közvélemény hajlamos volt a Söndörgő munkáját csupán fiatalságuk, illetve a nagy előd, a Vujicsics együttes vonatkozásában értékelni. Nosza, felejtsük el végleg a „kisvujicsics” kifejezést, és értékeljük önmagában, mi is történt ebben a tíz esztendőben.

Á

llandóan foglalkoztat a kérdés, hogy mitől jó egy zenekar. Mitől működik, mi kell ahhoz, hogy a tagok közös izzásban keltsék életre a régmúlt dallamait? Hogy a profizmus kellő szakmai alázattal párosuljon? Örök kérdésemre a Söndörgő útja adta meg nekem a lehetséges válaszok egyikét. A szükséges – de korántsem elégséges – hozzávalók: fiatal, gyerekkoruk óta szoros baráti és szakmai kapcsolatban lévő tagok, zenei előképzettség, „szülői” példa avagy családi indíttatás. Mindez azonban kevés lenne. Mi kell még hát? Egy lemezismertető kapcsán írtam a következő sorokat: „Ha felismerjük belső zeneiségünket és foglalkozunk vele, akkor az nyitottá válik, így könynyen ráhangolódhatunk olyan zenei történésekre is, amelyektől nagy tér- vagy időbeli távolság választ el. De hogy mi az, amivel ténylegesen kölcsönhatásba kerülünk, azt egy erősebb vonzás irányítja. Ilyen vonzás a tradíció, a lelki alkat, a fantázia és a zenei igény.” Talán így válik teljessé a kép, talán ez magyarázza, miként borul szerencsés csillagzat-

14

ként a Söndörgő feje fölé e sok-sok önmagában mit sem érő adottság. Csak címszavakban fussunk végig az elmúlt évek főbb történésein, elidőzve azoknál, amelyek valami miatt különösen emlékezetessé váltak. 1995-ben alakul meg a zenekar Szentendrén. 1998-tól a Kalászi Művészeti Iskolában Eredics Gábor kamarazene óráit hallgatják, majd a Váci Konzervatórium Népzene szakán tanulnak. 2000ben megnyerik a Magyar Rádió Népzenei Versenyét. Itt kell megemlítenem, hogy a népzene hiteles megszólaltatásán túl fogékonyak más, az „egyszerű” interpretáción túlmutató irányzatokkal való együttműködésre is, legyen az csak zenei vagy a kultúra egyéb területeit is ötvöző. Gondolok itt Montanaro „Vent d’Est” című produkciójára vagy Szomjas Györgynek a 2003-as filmszemlén bemutatott „Vagabond” című filmjére, amelyet országos koncertkörút követett. Gyakran hallani sajnos, hogy ellentét feszül a klasszikus- és népzenészek között. Fa-

kad ez elő- és utóítéletekből, régmúlt pártprogramokból, kölcsönös tudatlanságból, ingatag identitásból és ki tudja még miből. A fentebb említett kortárs művészettel való termékeny kölcsönhatás azért is kiemelten fontos, hogy ez az „ellentét” egyszer végképp a múlté lehessen. Szép példákat látni ilyen „termékeny kölcsönhatásra”, mint a Zempléni Fesztivál záró koncertje, ahol Eredics Salamon „Vivaldi a-moll concertóját” adta elő a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívott szólistájaként. Továbbá a színházi életből is kiveszik a részüket: 2002-től a Vígszínházban hallani őket a „Legenda a lóról”, majd a „Revizor” című darabokban, 2005-től pedig a Pesti Színházban a „Négy lába van a lónak, mégis megbotlik” című Osztrovszkij darabban működnek közre. A közgondolkodás, a közízlés formálása azonban nem csak színpadról lehetséges, erre minden alkotó előbb-utóbb rájön. Esetünkben e gondolatot tett is követte: 2002től minden évben megrendezik Szentendrén a Söndörgő Fesztivált. Illetve... Na, de erre később visszatérek. 2003-ban megalakítják a Söndörgő Egyesületet, amely öszszefogja, és alkalmas jogi hátteret biztosít eddigi tevékenységüknek. Bár a zenekarban igen erős – talán túl erős is – a csapattudat, mégis sok-sok egyéni út is színezi történetüket. Ilyenek a Kárpátia Folkműhely kamarazenélései vagy a Nemzeti Színház „udvari kobzos” címe. Találkozhatunk velük az MTA Zenetudományi Intézetében kutatva vagy a Civil Rádió szerkesztői között is. Eddig ez egy sikertörténetnek is beillik. Mégis e sikertörténetet – számomra érthetetlen okokból – viharfelhők is kísérik. Legelőször a Söndörgő Fesztivál ügye jut eszembe. A rendszeresség fonala megszakadt, pedig gyönyörű példája volt ez a tradícióteremtésnek. A helyszín, a Vujicsics Tihamér tér, a Vujicsics Egyesület kezdeményezésére jött létre. Ezt a kezdeményezést folytatta a lelkes csapat értékes zenékkel megtöltve az ifjú teret. A zene a pillanat művészete, az építészet „maradandóbb” alkotásai viszont hétköznapjaink állandó díszletéül szolgálnak. Ezeken a napokon e kettő együtt varázsolta ünnepélyessé a „teret”. Vajon miért tud elbukni egy ilyen törekvés? Milyen erők hatnak, milyen láthatatlanná váló rosszakarók vetnek gáncsot

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

folkMAGazin 2006/2  

A TARTALOMBÓL: Ónodi Béla: Căluş – sár; Könyvismertető – A Bertóké és társai; Kozák József: Az alföldi duda emlékei; Bakó Katalin: Etelközi...

Advertisement