Page 34

Koboz jellegű hangszereken tessünk megtanulni kobzozni! „Ez amit itt láttam máma a színpadon, az mind-mind-mind egy-egy kicsi Róka Szabolcs vagy Bolya Matyi vagy nem tudom melyik budapesti táncházas kobzost említsem, tanár urat beleértve [itt a jelenlévő Fábri Gézára utal – a szerk.], akik itten kitalálták az én nem tudom milyen budapesti kobzázást, ami úgy találmány, ahogy van. Tisztelet a kivételnek, aki valamit próbál ottan érzékeltetni azokból a felvételekből, amelyek rendelkezésünkre állnak.” A fenti idézet 2005 novemberében hangzott el a nyolcadik alkalommal megrendezett, „Zeneiskolák a népzene tükrében” című találkozón, egy magát a „magyar néphagyomány felelőseként” aposztrofáló – s e szerepre oly gyakran vállalkozó – zsűritag szájából. Az érintettek ezúton reflektálnak a fentiekre.

„Kobzon kobzozni kell...” 2005. november 27-én a Budapesti Művelődési Központban a „Zeneiskolák a népzene tükrében” találkozón Agócs Gergely értékelte másodéves kobzos növendékem produkcióját, aki a Gyöngyös György lujzikalagori adatközlőtől 1965-ben gyűjtött „magyaros” dallamot játszotta kobzon, majd a „Mikor kend es Laci bátyám...” kezdetű éneket kísérte. A magyaros dallamot az eredeti gyűjtést felhasználva tanultuk meg, míg az ének kíséretét, eredeti kobzos anyag hiányában, a Gyöngyös-féle egyszerű fordulatokkal oldottuk meg. Agócs zsűrielnök értékelése lesújtó volt. Arról szólt, hogy kobzon kobzozni kell, és hogy amit hallottunk, az nem kobzozás (a további viták elkerülése érdekében a cikk megjelenésével egyidőben a produkció és az értékelés felkerül a Moldvahon Zenei Portálra – www.moldvahon.hu). Tanítványom teljesen összeomlott, hiszen három héttel előtte Székesfehérváron a IV. Pesovár Ferenc Népdaléneklési Versenyen is előadásra került a kis csokor, s ott a dr. Olsvai Imre által vezetett szakmai zsűri kiemelt arany fokozattal minősítette ugyanezt a produkciót, a kobzozásért pedig a „legjobb zenész egyéniség” megtisztelő díját kapta. Azt hiszem, a fenti eseménysorozat alátámasztja, hogy az ilyen, Agócs-féle értékelések sokat árthatnak a népzene oktatásának. A szakmai kérdéseket ugyanis szakmai fórumokon kell megbeszélni, s ha tényleg szükséges, akkor akár ki is lehet zárni Gyöngyös György anyagát a kobozoktatás anyagából. Az pedig nem tartozik egy 14 éves „megszállott” növendékre, aki imádja Gyöngyös György dallamait, hogy ami jelenleg hivatalos tananyagként az

fotó: Vágvölgyi Tibor

Oktatási Minisztérium által jóváhagyott tantervben szerepel, s amit ő tanárával módszeresen elsajátított, azt valaki onnan mellőzni szeretné. Agócs Gergely tanulót és tanárt nem kímélve mond megsemmisítő kritikát, s ez azon túlmenően, hogy fájó, népzeneoktatásunknak sem tesz jót. Fábri Géza

Tisztelt Agócs Gergely! Megszólítva érzem magam, bár a fórumot, ahol a megszólítás történt, nem találom megfelelőnek. Úgy gondolom, mindennek megvan a maga helye, ideje és módja amellett, hogy a dolognak van szakmai és emberi oldala is. Utóbbi kettőt nem szerencsés összekeverni. Az értékelés emberi oldaláról itt nem is írnék, mindenki döntse el maga, hogy helyes-e a tanítvány előtt annak tanárát ilyen módon értékelni. A szakmai oldalról röviden: „A kobzon kobzozni kell! Már pedig annak van egy hagyománya. És hol található meg ez a hagyomány? Nem a Tatros táncházban Budapesten (itt valószínűleg a Marczibányi téri Guzsalyas táncházra gondol, ahol egyébként már évek óta a Somos és Szigony együttesek muzsikálnak – B. M.), hanem Moldvában. Moldvai csángómagyar ...olyanok

34

már... azt már nem tudjuk, hogy van-e, de cigány kobzosok vannak.” Itt kénytelenek vagyunk definiálni, mit is vár tőlünk a „magyar néphagyomány”. Egyrészt kihallani egy beismerést, miszerint kevés az idevonatkozó adat. Másrészt azt, hogy a ma még megtalálható román cigány kobzosok egyedül képviselik a hagyományt. Tehát meg kellene tanulnunk mindhárom, előző feltételt kimerítő adatközlő játékmódját (Paun Vasile, Antim Joan és Sorbanu Răducanu) és kész. A tisztánlátás kedvéért hozzáfűzném, hogy Vasile minden hangszeren jól játszik, kedvence talán a szaxofon és a basszusgitár. Csak érdekességként teszem hozzá – nem mintha ez önmagában bármiféle értékítélet lenne –, hogy Vasile ez utóbbi hangszer kvártos hangolását ültette át ko-

bozra. Ennek semmi nyoma nincs a hagyományban, s ezt ő is megerősíti, ha rákérdez a körültekintő gyűjtő. Kobzon általában a „mi” kedvünkért játszik és egyszerű, de funkciós (mondhatni városi) akkordköröket róva. Antim és Răducanu olyan régóta nem játszott a hangszeren, hogy játékmódjukból szinte csak óvatos ritmikai következtetéseket lehet levonni, de egységes stílusra következtetni elhamarkodott, s egyben tudománytalan. Felmerül a kérdés: a folklór folyamatának mely pontját nevezzük autentikusnak, tűzzük ki célnak, rekonstruálandónak? Arról pedig mindig elfeledkezünk, hogy az útkeresés nem feltétlen jelenti az előzmények felrúgását. Ha kezembe veszek egy olyan hangszert, amely a középkor óta változatlan formájú, s kihasználva lehetőségeit, tu-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/1  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: Csángó lagzi Budapesten – avagy „nunta” az Almássy téren –; Matyasovszki József: Emlékkönyv Vásárhelyi Lászlóró...

folkMAGazin 2006/1  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: Csángó lagzi Budapesten – avagy „nunta” az Almássy téren –; Matyasovszki József: Emlékkönyv Vásárhelyi Lászlóró...

Advertisement