Page 17

Az örök Kalotaszeg „Pompás magyarok, templomból jövet, Mentek át a Kalota folyón, S a hidat fényben majdnem fölemelte Az ölelő, júniusi nap.” (Ady) Nem kritika, méltatás. Annak, aki méltó rá. Küldöm annak, aki érti. Tiszta kézzel és tiszta szívvel veszem kézbe mindig Malonyay könyveit, köztük a Kalotaszegről szólót. Az ő leírásai, képei már az enyémek is, mert elmentem, láttam, átéltem. Tudom. Tiszta szívvel és tiszta szándékkal kell beülni a Budai Vigadóba is, az Állami Népi Együttes új Kalotaszeg-estjére, amit Farkas Zoltán „Batyu” készített, mint jó mesterember. Rábízhatjuk magunkat, mert elment, látta, átélte, tudja. Olyat is, amit eddig senki, olyat is, amit más nem. Úgy vallani Kalotaszegről, hogy a képek, zenék, táncok a lélek falába vésődjenek, talán örökre. Ez nem a sokadik műsor erről a nevezetes tájról. Ez talán nem is műsor, rosszul jár, aki ilyesmit vár. Ez szertartás, együttlét, felmagasztalás. Nyissuk hát föl a könyvet! Az ünnep áhítata. A színpad falusi utca, amely végén a „fiatornyos”, kerített templom magasodik. A színpad tisztaszoba is, tükörrel, amely megmutat minket, kijelöli helyünket a világban. A színpad falusi ház tisztára söpört udvara is, ahová a lakodalmi menet megérkezik. Lehet, hogy templomba megyünk, vagy onnan jövünk. Együtt vagyunk, a gyönyörűséges zene már a szívünkig ér, túlcsordul, táncolni kezdünk. Együtt, ugyanarra a szívdobbanásra. Hoszszan, méltóságteljesen, időt hagyva mindenre. És az Invirtita szaggatott ritmusú egységéből lassan kiválnak egyesek. Egyéniségek születnek, olyan természetességgel, ahogy tavasszal kinyílik egy-egy virág a kertünkben. És percek részei alatt elmondják életüket, vágyaikat, érzéseiket, indulataikat a virtuóz figurák nyelvén. Átszűrődik a zene rajtuk, mint tinta az itatóson, káprázik szemünk, látva ezt a gazdagságot, sokszínűséget, játékot a tánc újrateremtésében. A néző bűvölten ül, figyelve, hogy szinte észrevétlenül lesz a sokból egyszer öt pár, egyszer két legény, egyszer öt. Szemünket szelíden vezetik az események. A szertartás részesei lettünk. A színpad mérai, inaktelki tánchely lesz, lehet csűr döngölt földje, lehet durva padló. Hajnal felé járunk, az elhangzott zenék, táncok még a levegőben keringenek, mint a finom por. Támla nélküli padokon ülünk, hogy derekunk ne hajoljon, és belekapaszkodunk énekeinkbe, mert kevés a fogódzó. A prímások egymással versenyeznek, ki

fotó: Bakonyi Viktor tudja szebben érinteni a húrt, húzni a vonót, hogy a hang a lélek belsejében szólaljon meg, hogy a zenében, mint tükörben lássuk egész életünket, bánatunkat, örömünket; terheinket, amelyeket most letettünk holnapig. Vasfegyelemmel és alázattal szolgál a kontra és a bőgő; mint a templomi kazettás karzat oszlopai, tartják a zenét. Elvesztettük juhainkat, veszendőben a föld, a ház a faragott kapufélfával. Temetőinkben a fű kopjafáinkat lassan befödi. Hogyan lehet mindezt elviselni, magunkban tartani? Nem lehet. Kell, hogy mindez kirobbanjon belőlünk, kell, hogy a bánat után öröm is jusson! Mindez egyetlen tánc, a legszebb: a kalotaszegi legényes. Kós Károly írja a „Varjú nemzetség”-ben: „Ketten táncoltak, és az tánc volt. Az egyik erős és nehéz, mint a bika, a másik hajlékony és karcsú; magas mind a kettő, és értette mind a kettő. Ilyent nem látott még Kalotaszeg. Ebbe belébomlottak nemcsak a fehérnépek, de az emberek is.” Bizony, ilyent nem látott még a Budai Vigadó sem. Persze, hogy nem a figurákról van szó… Hanem arról, hogy szomszédságban

az „Ampelos”-szal, a Lánchíddal, az idegesen és szakadatlanul áramló forgalommal, egyszóval Budapesten meg lehet-e hitelesen idézni Kalotaszeget. Meg lehet. Ezeknek a fiúknak és lányoknak elhiszem. Jó tanítványok, „a mag nem hullott betonra”. Amikor már az extázist fokozni nem látszik lehetségesnek, megjelennek a cigányok a táncban. Nemzedékek óta nézik és szolgálják a táncot, most pár pillanatba és figurába minden tudást belesűrítenek. Véget ér a tánc. A zene még szól, lassúdan, a dolgokat új rendbe helyezve lelkünkben. A táncosok lassan visszalépnek a megidézett csodától. Híres kalotaszegi prímás utódja lép mély tisztelettel és alázattal a színpadra, kezében tartva a múltat és az életet: hegedűt és vonót. Csak egy hajnali ének, cigányul. Döbbenetes, felforgató, vakító felismerés, hogy bánatunk, örömünk közös mindenkivel, ki ember módjára akar élni e világon. Eljött az ünnep napja. Vessük le tetves gatyáinkat, űzzük el férgeinket szívünkből is. Emeljük föl szívünket! Eljött az ünnep, induljunk. Szávai József

17

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2006/1  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: Csángó lagzi Budapesten – avagy „nunta” az Almássy téren –; Matyasovszki József: Emlékkönyv Vásárhelyi Lászlóró...

folkMAGazin 2006/1  

A TARTALOMBÓL: Kóka Rozália: Csángó lagzi Budapesten – avagy „nunta” az Almássy téren –; Matyasovszki József: Emlékkönyv Vásárhelyi Lászlóró...

Advertisement