Page 7

fotó: Deim Péter

A Csalóka végzett az élen

A verseny döntője 2005. november 11-én délután zajlott le a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Konferenciatermében.

A Bornépek dalai című népzenei verseny eredménye

A zsűri tagjai Berán István, Csörsz Rumen István, Eredics Gábor, Juhász Katalin és Szabó Zoltán voltak, elnöke pedig Kiss Ferenc.

„Ezt a versenyt Hamvas Béla gondolataival indítottuk el, zárjuk is velük. Szerinte ugye vannak bornépek, azaz múzsai népek, akiknél az ivás lelki aktus, amelynek szertartástana is van. A bor filozófiája című, ateistáknak szánt imakönyve végén ezen tanokat fejti ki. Lényegét imígyen foglalhatjuk össze: »Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég... Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan... helyesen bort csak az tud inni, aki múzsai nevelésben részesült, állandóan költőket olvas, muzsikát legalább hallgat, ha maga nem is csinál, és képekben gyönyörködik. Ez az ember a helyes időpontot is meg tudja választani a munkára, a sétára, az alvásra, a beszélgetésre, az olvasásra, csak ez tudja, hogy szerelmet és bort bárhol, bármikor és bárhogyan... Bárhol ihatsz, csak ne rejtőzz el soha... Mindig mondd: most bort iszom. Ne tagadd le magad elől, s akkor nem lesz baj... Mindazt, amihez kedved van, tedd meg. Ne tagadd meg magadtól főként a szerelmet. És a bort... Igyál!« Ezekkel a gondolatokkal maximálisan egyetértve és mindnyájatok számára megfontolásra ajánlva zárom ezt a népzenei versenyt. Remélve, hogy Hamvas Béla mottóként használt jóslata bekövetkeztéig, miszerint »Végül is ketten maradnak, Isten és a bor«, azért megmarad számunkra a szerelem és a muzsika is.” Kiss Ferenc

Felvételt hirdet a Tabán Szerb Táncegyüttes! Elsősorban fiúk, de lányok jelentkezését is örömmel várjuk, mindenkiét, aki 16. életévet betöltötte és még nem múlt el 35., aki érdeklődik a vérpezsdítő balkáni muzsika és táncok iránt, aki szívesen részt venne fesztiválokon, külföldi turnékon! Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámokon: Vukovits Dusán: 30/382-01-61 Vukovitsné Nákity Anita: 30/369-97-28 Avar Panni: 30/410-55-84

A testület az alábbi előadókat részesítette díjazásban: Első díj: Csalóka Együttes (Topolya – Vajdaság) 350 000 Ft Második díj: Fiastyúk Énekegyüttes (Budapest) 250 000 Ft Harmadik díj: Técsői Banda (Kárpátalja) 150 000 Ft Különdíjak: A Vincze László és Fiai Papírmerítő Műhely értékes kiadványát kapták a Guzsalyas Énekegyüttes (Újvidék – Vajdaság) tagjai. A Skanzen könyvkiadványait és egy évre szóló belépőjegyet kaptak a Bartima Zenekar (Szekszárd) és a Tulipánt Népzenei Együttes (Csorna) tagjai. A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. fellépési lehetőséget biztosít a jövő évi Borfesztiválon a Csalóka Együttes, a Turai Énekmondók és a Tulipánt Népzenei Együttes számára. Az Etnofon Records által jövő szeptemberben megjelenő Bornépek dalai című CD-válogatásra egy-egy dallal meghívást kapott a Csalóka Együttes, a Guzsalyas Énekegyüttes, az Utra Mari Társaság, a Fiastyúk Énekegyüttes, a Turai Énekmondók és a Tabulatura Régizene-együttes. Az ünnepélyes díjátadást vacsora és közös éneklés zárta a Jászárokszállási Fogadóban.

Hangvető Világzenei Központ A 2003 őszén alakult Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. a magyarországi népzenei és világzenei hangzóanyagok terjesztőjeként ma már több mint 170 kiadványt juttat el a közönséghez az ország 160 boltján keresztül. Az alapítók azonban most már úgy gondolják, hogy a magyar zene fejlődését elősegítő műhelymunkát, alkotómunkát támogatni, ösztönözni kell. Nemcsak koncertlehetőségeket, lemezszerződéseket kell adni, de próba- és bemutatkozási lehetőségeket is. Ezért olyan helyszínt keresnek, amely egyszerre teszi lehetővé alkotások létrehozását (zenekari szándék alapján, de akár kiadói felkérésre is), összepróbálását és bemutatását. Úgy vélik, hogy klubszerű rendezvények

mellett szükség van bemutatókra, előzenekari lehetőségekre és magas szintű előadásokra. A Hangvető alapítói olyan helyszínt szeretnének üzemeltetni, amely egyrészt meghatározó zenei élményt nyújthat a fiatalok számára, másrészt új alkotások megszületését inspirálja, harmadrészt pedig mintegy „zenei” irodalmi kávéházként szórakozást, kapcsolatteremtési lehetőséget és új zenei élményeket nyújt. Úgy tűnik, ezen elképzelés megvalósulhat, s létrejöhet a tervezett Világzenei Központ, a helyi önkormányzat képviselőtestülete ugyanis felkarolta az ügyet, s helyszínt szeretne biztosítani a budapesti Ráday utcában, amely már ma is „Kultutcaként” működik. (K. T. L.)

7

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Angyalfia; Szentkirályi Endre: Szabad-e betlehemezni?; Bolya Mátyás: IV. Csángó karácsony; Strack Orsolya:...

folkMAGazin 2005/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Angyalfia; Szentkirályi Endre: Szabad-e betlehemezni?; Bolya Mátyás: IV. Csángó karácsony; Strack Orsolya:...

Advertisement