Page 20

GALÉRIA

Erdélyi Tibor

A Népművészet Mestereinek kiállítása Kecskeméten – I. rész Elismeréssel kell díjazzuk a programkészítőknek azt a szándékát, hogy a Kecskeméti Népzenei Találkozó a népzene mellett egyre több más művészeti megnyilatkozásnak – így a képzőművészetnek is – keretül szolgáljon. A most nyíló kiállítás alkotóinak természetesen életeleme a tánc, hiszen mindenekelőtt táncosként ismerik őket – mármint Karsai Zsigmondot és Erdélyi Tibort –, de ezzel a kiállítással számottevően gazdagszik a paletta, érzékelhetjük festői, illetve szoborfaragó tevékenységüket. [Következő számunkban Karsai Zsigmond festményeiből nyújtunk válogatást olvasóinknak ezen összeállítás II. részeként. – A szerk.] [...] ERDÉLYI TIBOR-nak is jócskán van köze a zenéhez és a tánchoz. 1948-ban, 16 évesen a keleti határ mellől, Uszkáról indult Tibor világot látni, mint a mesebeli gyermek. Az 1948-as árvíz miatt Uszkáról több gyermeket vittek „kényszerüdülésre” Budapestre, és a 16 éves Tibor a gyerekeket visszaszállító egyik teherkocsira felkéredzkedett, és Budapestre érkezve az Ipari vásárban frissiben megismerkedett az Iparművészeti Múzeum restaurátoraival. Ő náluk lett tanuló – s itt a reneszánsztól a szeceszsziós bútorokig minden megfordult a fiatalember keze alatt –, s végül, mint asztalos-restaurátor tett vizsgát. „Táncos is véletlenül lettem” – emlékezett vissza. – „Uszkán citeráztam a fonóban, dörzsölőben, majd Budapesten a Zalka Máté Kollégiumban citerával kísértem a három párból álló néptánccsoportot, míg egy visegrádi fellépés alkalmával az egyik táncos megbetegedett, s helyette vállaltam a fellépést, mivel a citerázás közben megtanultam a táncot.” 1951-ben a VIT-re utaztak táncolni, 1952-től már az állami Népi Együttes szóló, illetve magántáncosaként dolgozott 28 évig, 1978 decemberéig. De nyugdíjba vonulását követően sem hagyta abba a táncot. Rendszeresen oktat Magyarországon és Japánban is, továbbá eddig több tucat koreográfiát készített. 1985-ben SZOT-díjat és 1990-ben Erkel-díjat kapott. Erdélyi Tibornak már gyermekként is bicska volt a kedvenc „játéka”. Faragó alkotóként azonban az első bot kifaragásától (amely az egyik koreográfia színpadi kellékének készült) 1953-tól, tehát 52 éve tartjuk számon. Faragásai teljes stílusegységet és markáns alkotóegyéniséget mutatnak. Egységet vé-

20

lünk felfedezni a csanakoktól a gyökérszékeken és -domborműveken keresztül a körplasztikákig. Ízig-vérig formákban, plasztikai nyelven gondolkozó alkotó. Munkái személyes jellegének, alakuló egyéni stílusának létrejöttét az az elhatá-

KRISZTUS rozás is segítette, hogy nem vette kezébe a néprajz irodalmat, nem másolta a „készen kapott hagyományt”. Egyéni hangú művészete a hagyományban gyökerezik, de nyitott a világra. Az egyetemes művészet számos területén igyekezett folyamatosan tájékozódni. Táncosként bejárta a világot, de a múzeumokat is; a Louvre-tól a New York-i Modern Múzeumig, Egyiptomtól Mexikóig. Eredeti tehetség. Művészetének szakmai alapozásában, szemléletének alakulásában szerintem döntőnek bizonyult a restaurátori pályára való felkészüléstől, a magyar népművészet tanulmányozásán át, a világ

jó néhány múzeumának a hatása. Jellemzően számos eredeti plasztikai ötletet tudhat magáénak, de ennek klasszikus példája a negatívban megfaragott Apostolok mester nélkül című szobra. Faragásainak jelentékeny hányada a születés és a halál gondolata köré rendeződik. Többször ábrázolta az ős szülőket, de nem ritka a szobraiban az elmúlás gondolatának kifejezése sem. Ebből a körből is kiemelkedik a Sirató Asszony motívuma, amely több változatban elkészült, kiemelt helyét végül is az uszkai 1992ben elkészült II. világháborús emlékműben kapta meg. Számos munkájának a tánc a témája. Például Csárdás, Öregek tánca, a Halálra táncoltatott lány balladája. S látjuk, mit jelent az átélt élmény, hogy mennyire hitelesek ezek a szoborfaragások. Erdélyi Tibor a Népművészet Mestere kitüntetést 1998-ban kapta meg. Ezt azonban megelőzte, illetve követte számos elismerés: Népi Iparművész lett, az Országos Népművészeti pályázatokon háromszor kapott Gránátalma, később pedig Király Zsiga-díjat. 1996-ban a Püski Kiadó egy teljes könyvet jelentetett meg faragóművészetéről. Erdélyi Tibor olyan korszerű magatartást követ, amely egyszerre képes népi, nemzeti és egyetemes kultúrában gondolkodni. Munkáinak színvonala és szemlélete révén egyre több faragása érintkezik, de még inkább azonosul az iparművészet és a szobrászat törekvéseivel. Kívánom – de feltételezem, hogy valamennyiünk nevében megfogalmazhatom, hogy éljen sokáig egészségben, és alkosson még sok szobrot mindannyiunk örömére. dr. Bánszky Pál (Elhangzott a kecskeméti kiállítás megnyitóján, 2005. szeptember 8-án.)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/5  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Helyreálló bizalom; Kolbe Gábor: Népzenészek a rockszínpadon; Vajdasági hírek; Tómó Margaréta: A magányos mes...

folkMAGazin 2005/5  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Helyreálló bizalom; Kolbe Gábor: Népzenészek a rockszínpadon; Vajdasági hírek; Tómó Margaréta: A magányos mes...

Advertisement