Page 32

Katyika meg Matyika Egyszer vót, hol nem vót, vót egyszer egy fiatal pár. Az asszont Katyikának hítták, az embert Matyikának. Matyika mindennap kijárt az erdőre fát vágni. Mielőtt elindult vóna, meghagyogatott Katyinak. – Édes Katyikám! Mire hazajövök, készíts valami jó délebédet! Itóka es legyen ám! – Jól van, édes Matyikám, lesz. Csak eredj! Matyi elment s Katyi viszszabútt a donyha alá, aludt tovább. Hát egyszer csak hallja, hogy harangozzák a delet. Kiszökött az ágyból s kezdett kapkodni essze-viszsza. – Jaj, minnyá itt lesz Matyikám s nem főztem neki semmit. Béfutott a kamarába. Leakasztott egy szép szál kolbászt s odatette sülni. Mikor a kolbásznak a szagja imá ment, akkor eszibe jutott Katyinak, hogy Matyikája aszondotta: itóka es legyen ám! Elkapott egy korsót s lesietett a pincébe. Megnyitotta a hordónak a csapját. Mikor a bor folyogatott, akkor Katyinak eszibe jutott, hogy a konyha ajtaját nyitva felejtette. Futott fel a pincéből. – Még csak az kell, a kutya megcsúfoljon s a kolbászt ellopja! Mire Katyi felért, a kutya imá futott a kolbászval. Katyi leakasztotta a szegről a laskasiritőt, s hajtsad utána! Hejába, met a kutyát nem érte utól. Visszatért nagy mérgesen. Akkor eszibe jutott, hogy a pincében a csapot nyitva felejtette. Menyen a pincébe, ott má térgyig lehetett járni a borba, met a bor mind elfolyt. – Híj, a rogyogóját, hazajő Matyikám s ingemet megüt. Mit tudjak csinyálni? Ott vót az ódalkamarába három zsák liszt. Katyi megfogta az egyiket, a száját kihódta, a lisztet a borba beléburította: – Hadd el, bor! Van itt liszt! A liszt a borból sokat felivott, de még tocsogós maradott a pince fődje. – Állj meg, bor! Van még liszt! Katyi még egy zsák lisztet kitőtött a fődre, de még most es kevés vót. – Hadd el, bor! Van még liszt! Katyi az utolsó zsák lisztet es letőtötte a pince fődjire. A liszt mind fölitta a bort s szép fejér lett a pince fődje. Katyi kezdett forgolódni: – Ó be szép a pince fődje! Hogy fog örvendeni Matyikám! Csattant a kapu, s jött Matyi. Fut elejibe Katyika: – Édes Matyikám, hát hazajöttél? – Én haza. S te főztél-e valami jó délebédet? – Én, igen. – Na, akkor adjad elejembe ügyesen, met alyan éhes vagyok, mint egy farkas. – Jaj, Matyikám! Nincsen ebéd, me míg lejártam a pincébe, a kutya ellopta a kolbászt. – Ó, a Ponciussát annak a kutyának, há métt hagytad nyitva azt az ajtót? – Matyikám, há métt nem mondtad, hogy ne hagyjam nyitva? – Te, Katyi, te, Katyi, megéred a pénzedet. Hol az a bor, add elejembe! – Matyikám, bor nincsen, met amíg a kutyát kergettem, a bor mind elfolyt. Matyit szinte megölte a méreg. Menyen le a pincébe, hát ott szép fejér a pince fődje. Rosszat sejtett. – Katyi, te, métt alyan fejér a pince fődje? – Ugye be gyönyörű, Matyikám? A lisztet beléburítottam a borba, hogy feligya. Matyit a guta szinte megütte. Erőst nekikeseredett: – Katyi, Katyi! Én hejába húzom az igát az erdőben, te mindent elprédálsz. Tudd meg, hogy mindent pénzzé teszek, a pénzt elásom, met te münköt öregségünkre kódusbotra juttatsz.

32

Ugy es lett. Matyika minden mozdíthatót eladott a háztól. A pénzt, amit kapott, belétette egy cserepfazakba s azt mondotta Katyinak: – Asszon, ide figyelj! Ezt a pénzt én most beléásom ide az istálló küszöbje alá. Hallod-e? Nekem ehhez a sárga pénzhez hezza ne nyúlj, met a kezeidet mind letöröm. – Jól van, Matyikám, jól van. Világétt se nyúlok hezza. Matyi megint eljárt az erdőre, Katyi hevergőzött az ágyba reggelente sokáig. Egy nap hallja Katyi, hogy az utcán rikolytoznak: – Asszonyok, lányok! Tángyért vegyenek! Csiprot vegyenek, fazakakot vegyenek! Katyi kiszökött a donyha alól s úgy ahogy vót, pendelyesen, nagy bordoson kifutott az utcára. Egy fazekas jött. s edényeket árult. Katyi odamenyen hezza: – Bácsi, sárga pénzétt adna-e? – Adok én szép menyecske, csak hozzad ide! – Jaj, bácsi, nekem nem szabad idehozni. Azt mondotta Matyikám, hogy letöri a kezeimet, ha hezzanyúlok. De jöjjön, megmutatom, hogy hol van. Katyi megmutatta a fazakasnak, hogy, hova ásta el Matyikája a pénzt. Az egy hamar kivette a fődből. Kérdi tölle Katyi: – Bácsi, nekem ezétt mennyi edént ad? – Édes menyecském! Neked adom az egész szeker fazakat, rea még a szekeret es, eppe csak a lovat viszem el. Katyi örvendezett. A fazakas a szekeret béhuzta az udvarikra, a lovat kifogta s a pénzvel a hunya alatt elhajtatott a város felé. Katyi kezdte elrendezni az edényeket. Legelébbszer a tángyérokot rakta fel a falra. Szép nagy rózsás tángyérok vótak, felakasztotta mind egy-egy szegre. Utóján má csak egy kicsi tángyérocska maradott, de annak nem jutott hely. Katyi akkor rákiáltott a tángyérokra: – Adjatok helyet ennek a kicsikének es! A tángyérok nem mozdultak. – Ne haragítsatok meg, adjatok helyet ennek a kicsikének es, met csúf világ lesz! A tángyérok csak nem mozdultak. Katyi felharagudt, elkapta a laskasiritőt s vágni kezdte a falon a nagy tángyérokat. Egy minuta alatt mind leverte. Akkor megfogta a kicsi tángyérkát s felakasztotta egy szegre. Ezután nekiállott, hogy elrendezze a fazakakot es. Sorompolyból vót a kerítésik. Fogta a fazakakot s sorra beléhúzta őköt a kerítéskarókba. Nem vót elegendő a karó, még egy rakás fazak kimaradott. Megfogta Katyi a cserepfazakaknak a filit, s jól beléütte a karókba. A fazakaknak a feneke kiment, s így hármot es reahúzott egy karóra. Na, evvel es megvót. Jő haza Matyika az erdőről, há úgy rogyog a kerítés, mind az istencsudája. Mi lölhette ezt a kerítést? Kérdi Katyitól: – Katyi, te! Mi lölte ezt a kerítést? Honnat ez a sok likas fazak? – Ugye, be gyönyörű, Matyikám? Vettem. – Mivel vetted? – Hát, a sárga pénzvel! – Nem megmondtam, hogy a kezeidet letöröm, ha hezza mersz nyúlni?! – Nem én nyúltam. A fazakas vette ki a fődből. – Honnat tudta az a fazakas, hogy ott a pénz? – Há megmutattam! – Katyi, te, Katyi! Ebbe a helybe megütlek. Szedd magadot, tegyél ételt s menyünk a fazakas után. Vissza kell venni tőle a pénzt. Katyi a tarisnyába belétett egy nagy kenyeret, három kerek sajtocskát s egy jó darab vajat. Elindultak nagy sebesen a fazakas után. Elől ment Matyi s utána Katyi. Esső után vót az üdő, az úton a főd mind esszerepedezett. Katyi meglátta a nagy repedéseket s erőst megsajnálta az utat. Lehajlott s azt mondotta: – Szegén út! Mekkara sebek vannak rajtad. Hadd el, majd Katyi meggyógyít!

folkMAGazin 2005/4  

A TARTALOMBÓL: A Dél-Dunántúl Szentendrén; Lemezpályázatok; Farkas Annamária: Autentikus népzene az iskolában; Darmos István: Népzene a Bodr...

folkMAGazin 2005/4  

A TARTALOMBÓL: A Dél-Dunántúl Szentendrén; Lemezpályázatok; Farkas Annamária: Autentikus népzene az iskolában; Darmos István: Népzene a Bodr...

Advertisement