__MAIN_TEXT__

Page 44

Karnevál a világ, a világ meg karnevál…

Élmények és tapasztalatok a barranquillai karneválon, Kolumbiában, 2005 februárjában – I. rész „Hölgyeim és uraim! Kérjük, csatolják be biztonsági öveiket, rövidesen megkezdjük a leszállást Caracasban, a Simon Bolivár Nemzetközi Repülőtéren”. Déja vu. Vagy gondolhatnám azt is, hogy álmomban újra Venezuelába érkeztem. Ha nem tudnám, hogy ébren vagyok. Bizony, alig három hónapja, hogy a százhalombattai Ifjúforrás Néptáncegyüttessel először szálltam le ezen a repülőtéren. Akkor sem, és elutazásunkkor sem gondoltam, hogy hamarosan viszontláthatom a venezuelai partokat, hogy megpillanthatom a repülőgépről a végeláthatatlan vörös földet, amelyről egy kedves venezuelai magyar ismerősöm mesélt. Amikor a családjával hosszú és keserves utazás után megérkeztek új hazájukba, édesanyja így kiáltott fel: „bármi történjék, engem ebbe a vörös földbe ne temessetek!”

M

indez talán azért jutott eszembe a leszállás perceiben, mert amikor december 4-én elhagytuk Venezuelát, félúton ég és föld között arra gondoltam, hogy bárcsak megláthatnám még egyszer ezt a vörös partoldalt. Nem hittem, hogy ez ilyen hamar valóra válhat. És tessék, még néhány perc, leszálltunk, és ugyanaz az örömteli érzés fogott el, mint novemberben. Arcomat megcsapta a délutáni Caracas harmincöt fokos levegője. Nem kis elégedettség volt bennem, amikor arra gondoltam, hogy hajnalban Budapesten mínusz tíz fokot mutattak a hőmérők. Legnagyobb meglepetésemre a tranzit bejáratánál ugyanaz a repülőtéri alkalmazott állt, akiben biztosan életre szóló és kitörölhetetlen nyomot hagyott együttesünk, amikor elutazásunkkor mintegy 650 kilogrammnyi túlsúlyt regisztrált, és engedett el, látva, hogy nem turistákról, hanem művészegyüttesről van szó. Mindenesetre az akkor valószínűtlennek tűnő „viszontlátásra, remélem, találkozunk még” örömteli köszönés – hogy végre megszabadult a rémálommal felérő bőröndhegytől – akkor egy formális latin köszönéssel ért fel. Hogy nem felejtett el minket, azt abból is gondoltam, hogy a felismerés és a köszönés utáni első kérdése az volt: most hányan vagyunk, és megint annyi bőröndünk van-e? Hihetetlen módon megkönnyebbült, amikor elmondtam, hogy ezúttal egyedül érkeztem. A kötelező formaságok után, néhány perc múlva a tranzit várótermében boldogan ölelgettük egymást a venezuelai magyar kolónia egyik legaktívabb tagjával, Gazsó Enikővel, akivel örök életre szóló barátságot kötöttünk novemberben. (És aki a magyar kultúra egyik legfőbb védelmezője Caracasban.) Mostani találkozásunk alkalmával nagyon rövid időt töltöttünk együtt. Megérkezésem után alig három nappal már utaztam is tovább: Kolumbiába, mivel ezúttal az úti célom a világ egyik legjelentősebb karneválja volt, a Karib tenger partján lévő, csodálatos Barranquillában. A caracasi villámlátogatást követően helyi idő szerint este 10 órakor (Jézusom, otthon már hajnali négy óra volt, éppen 24 órája voltam úton) újabb három és fél órás repülés, és nem kis izgalom várt rám. Vaksötétben repültünk, eléggé feszülten üldögéltem egy noname dél amerikai légitársaság európai szemmel nem túl bizalomgerjesztő repülőgépének fedélzetén, amikor viharba kerültünk. Az ezután következő harminc percet nem kívánom az ellenségemnek sem. Mindenestre a zakóm zsebébe tettem az útlevelemet, gondolván arra, hogy hátha ezzel is segíthetem majd az áldozatok azonosításának nem könnyű feladatát végző szakemberek munkáját. Amikor végre normalizálódott a helyzet, óriási

44

örömmel vettem tudomásul (csatlakozva valamennyi utas öröméhez), hogy végre leszállunk Bogotában. Egy kicsit irigyeltem a többieket, hiszen a megpróbáltatások számukra véget értek, ők ugyanis hazaértek. Nekem meg eztán jött a java. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kolumbiába eljutni nem egyszerű dolog: nagykövetség csak Bécsben van, ahol kizárólag személyes interjú után lehet vízumot igényelni, ezért minimum két alkalommal kell megjeleni. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának honlapján, Kolumbiáról nem túl biztató sorokat olvashat, aki ide látogat. Az utazást kizárólag annak ajánlják, akinek halaszthatatlan dolga van itt, mert az ország közbiztonsága a tájékoztató szerint rendkívül rossz. Mivel én úgy ítéltem meg, hogy a karnevál, az bizony halaszthatatlan dolog, az utazás mellett döntöttem. A tényszerűséghez persze az is hozzátartozik, hogy nem véletlenül, és nem csak a karnevál miatt utaztam Kolumbiába. Novemberi venezuelai turnénk során találkoztunk azzal a baranquillai együttessel, akiket meghívtunk a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválra, Százhalombattára. Ebben az évben a karnevállal egyidőben az UNESCO Kulturális Bizottsága itt tartotta soron következő találkozóját, és a Kolumbiai Folklórszövetség is ülésezett. A barranquillai együttes vezetője, a karnevál egyik főszervezője az említett rendezvények megszervezésében is érintett volt. Mivel nagyon sokat beszélgettünk egymással, meghívott. Rettenetesen felkeltette érdeklődésemet, hogy mi köze lehet az UNESCO-nak egy karneválhoz. Néhány éve Brazíliában vettem részt karneválokon, Rio de Janeiróban, illetve Recifében. Mi tagadás, nagyon tetszettek és életre szóló élményt jelentettek, hiszen a riói karnevál nemzetközi zsűrijének tagja voltam. De látva az ottani – valljuk be őszintén – tömegkultúra jellegű népünnepélyt, egy némi szkepszissel viseltettem a karneválokkal szemben. Éppen ezért, amikor barranquillai kollégám a kolumbiai karneválról úgy mesélt, mint a kontinens legnagyobb kulturális eseményéről, a tradíciók és az autenticitás jegyében – nos, hittem is, meg nem is. Mindenestre az a tény, hogy az UNESCO a „Világ Szellemi Öröksége” címet adta a rendezvénynek, és hogy a hivatalos ünnepségre pont az idei karneválon került sor, mégiscsak ellentmondott elképzeléseimnek. Az immár közel harminc órás utazás után tehát nem kis izgalommal léptem a Külügyminisztérium által oly veszélyesnek ítélt ország földjére. (Itt szeretném megjegyezni, hogy természetesen Kolumbia nem veszélyes, illetve nem feltétlenül veszélyesebb, mint Budapest, ahol ugyanúgy robbantanak idióták, vernek meg em-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

Advertisement