__MAIN_TEXT__

Page 4

nyolítását, az adott közönségre és feladatra méretezve. Elégedett-e az eredménnyel? Számol-e ennek visszataszító következményeivel? Kívánja-e folytatni ilyen módon? Javaslom az érintett személyeknek, gondolkodjanak el ezeken (még ha természetesen megtették eddig is), és tisztelettel kérem (remélem sokunkat képviselve), fejezzék egyértelműen ki: szívesen látnak-e és úgy is fogadjanak, mert akkor bizonyára ott leszünk és élni fogunk vele. És meg is köszönjük majd, és hálásak is leszünk érte. És ha szükségét látják a biztonságunk védelmét, tegyék úgy, hogy annak hátrányait ne érezzük, tegyék láthatatlanná, profivá az intézkedéseiket, és azt is értékelni fogjuk, főleg az örömünkkel, de az otthagyott pénzünkkel is. Másodszor vegyük a programok minőségét. A különböző termek lehetőségeit véleményem szerint jól használták ki. Jó volt a küzdőteret látni a lelátókról, és a vásári hangulat is jól beleillett a képbe. Tanúsította, hogy a nép zenéje, tánca, beszéde, vise-

lete, szokása és kereskedelme együtt alkotja a földön való megnyilvánulásának egészét. Teljes képet kaphattunk erről, így a nagy lelátóról. Amennyiben közelebbről szerettük volna megnézni, megélni, benne lenni, hozzátartozni az egészhez, megtehettük a kamaratermekben. Belekóstolhattunk sokféle vidék jellegzetes tánc- és zenevilágába. Különböző táncoktatók felfogásából, módszereiből kaphattunk ízelítőt, még ha nem is lehet ennyi idő alatt megérteni vagy netán azonosulni. Más termekben ilyen témájú filmeket, előadásokat, koncerteket nézhettünk meg. Lavírozhattunk a felkínált lehetőségek között. És az volt bőven, hála a szervezőknek, alkotóknak, fellépőknek és a résztvevőknek. Igen ám, de egy efféle egész napos rendezvényen, főleg ha ilyen aktivitást igényel, bizony megéhezik, megszomjazik az ember. Na kérem szépen, itt kezdődnek a gondok. Ahogyan az elején is említettem a szomjúságot, most veszem észre, hogy itt van a bi-

Táncháztalálkozó

Idén először a Papp László Budapest Sportarénában Budapest, a kétmilliós világváros furcsa módon a hagyományőrzők nemzetközi központja is. Itt talált egymásra a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében immár huszonnegyedik alkalommal az anyaországi és határon túli magyar néptáncos, zenész, énekes, tárgyalkotó és a paraszti kultúra iránt érdeklődő közönség. Sok, egymástól távol élő középkorú és fiatal találkozhat egymással ilyenkor, immár a Papp László Sportcsarnok „arénájában”. A régi barátok örömteli beszélgetései, távoli országokba sodródott ismerősök önfeledt táncai a rendszerváltás után is ugyanúgy folytatódnak, mint azelőtt: kiderült ugyanis, hogy a munkahelyek szorítása a nyári vakáción kívül csak néhány családi és egyházi ünnep idején (s a „hobbi” legnagyobb összejövetelén, a Táncháztalálkozón) enyhül valamelyest, így a találkozási alkalmak az adminisztratív akadályok elhárítása után sem bővültek jelentősen. Idén a találkozó a böjti időszakon kívülre került (április 2-3.), így a katolikus gyimesi és moldvai csángóknak sem kellett néhány Miatyánkkal kiengesztelni a Jóistent, mint tavaly, amikor böjt idején perdültek táncra... A néptáncmozgalom az első budapesti táncház óta – amelyet 1972ben, a Liszt Ferenc téri Könyvklubban tartottak a Bihari Táncegyüttes szervezésében, többek között Martin György, Novák Ferenc és Timár Sándor részvételével – olyan jelentős kulturális tényezővé nőtte ki magát, amely évente több tízezer embert megmozgató nemzetközi esemény megrendezésére is képes. Timár Sándor és felesége, Böske az idei Táncháztalálkozón is aktívan közreműködött: a Csillagszemű Táncegyüttes társaságában sóvidéki táncokat tanított a kicsiknek. A vendégek több helyszínen gyönyörködhettek lemezbemutató koncertekben, a hangszerkiállítás remekműveiben, élvezhették az Ínyenc Táncházban tanított virtuóz figurákat – köztük a Szamosújvár melletti Ördöngösfüzes, a magyarországi románok tánchagyományait őrző Elek vagy a Küküllő-menti Lőrincréve táncrendjét – utóbbit a Pécelre költözött festőművésznek, a 85. évében járó Karsai Zsigmondnak köszönhetően. Természetesen Kalotaszeg is bemutatkozott: a bogártelki csárdást Lajkó Levente tanította, a györgyfalvi legényes „titkaiba” pedig Zsuráfszki Zoltán avatta be a táncos lábúakat, bizonyítva, hogy a nép-

4

bi. Ha „kiürül” az ember, és táplálékra van szüksége. És ezt nemcsak a fizikai táplálékra értem, hanem a szellemiekre, lelkiekre is. Halkan mondom, hogy úgy látszik, erre sokan építenek, hiszen léteznek mindennapi szükségletek, amelyekkel az embereket lehet befolyásolni – megint csak halkan –, s esetleg visszaélni. Tudni lehet már a programfüzetből is, hogy létezik a folk-kocsma. Hát mi sem természetesebb, hogy odamegy az ember, hadd lássa el szükségletét. De mi is várja az e célra kijelölt helyen? Egy rideg betondzsungel, hosszú sorokkal, vagy választhatunk egy kicsit rövidebbet, de kint a szabadban, a csípős levegőn, szintén betonszagú környezetben, parkolóházi hangulatban. Ezt még valahogy viseljük, ismerjük e műfaj kedvelőinek felkínált lehetőségeket. De miután kiálljuk a sorunkat, ugyan meglepően kedves kiszolgálás mellett és a felsorakozott kevés kínálat ellenére is elcsábítanak az egymásra rakott kolbászok, hússzeletek

tánc könnyen képes örömteli „transzállapotba” hozni oktatót és táncot tanuló tömeget egyaránt. Nem esik messze az alma a fájától – ifjabb „Zsura” a vasvári verbunk tanításában működött közre, abban a táncéban, amellyel a békéscsabai szólótánc-fesztiválon szerzett aranysarkantyús minősítést. A szombati gála a Budapest Táncegyüttes „Szatmár” című műsorával indult, bizonyítva, hogy Bonchida és Kalotaszeg után az anyaországi gyűjtések anyagából is lehet szakmailag precíz, ugyanakkor a nagyközönség számára is élvezetes műsort összeállítani. Az adatközlők személyre lebontott figurái, az egyéni stílusjegyekre is odafigyelő fiatal táncosok ismét nagy sikert arattak. Az este Diószegi László táncművészeti alkotásával, a „Balt Orient”tel folytatódott, amely összeállítás az expresszvonat útját követve próbált képet adni többek között a közép- és kelet-európai közéletről, tánchagyományokról. A hosszú filmes bejátszások alatt ugyan sokan már az FMH-ban megrendezett Éjszakai Bálra koncentráltak, az erdélyi pályaudvarok hangulatát hitelesen felidéző színpadi alkotás az Európa nyugati részéből érkezetteknek és a magyar néptánchagyományokkal még csak ismerkedőknek sok érdekességet nyújtott. A nyári tánctáborok hangulatát idézte fel Kocsán László jászsági, Kupec Mihály gömöri, Richtarcsík Mihály magyarbődi, Bodó-Bán János mezőméhesi, Orza Câlin örkői, Fitos Dezső gyimesközéploki, Kádár Ignác csíkszentdomokosi, Sára Ferenc moldvai és Varga János vajdaszentiványi tánctanítása. A Kóka Rozália által vezetett Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, majd Petrás Mária – aki moldvai csángóként került a budapesti Iparművészeti Főiskolára, majd kitüntetéssel végezte el azt – különleges ízt és színt vitt a népi éneklés iránt érdeklődő közönség előtt bemutatott műsorába. A nemzetiségeket a szerbek, a galgagutai szlovákok, a méhkeréki és eleki románok táncai képviselték. A lemezbemutatók közül érdemes megemlíteni a Küküllő-mentéről Debrecenbe települt Bárdosi Ildikó, a mátyusföldi Lakatos Róbert zenekara, a Rév (amely egy remek söröző neve is Rév-Komáromban), a Magyar Dudazenekar, Majorosi Marianna (aki női sorsokat mutatott be a Csík és a Bekecs zenekarok kíséretében), a Matokabinde és a felvidékiekkel „megerősített” Fonó zenekar koncertjét, valamint a klézsei Hodorog András és a Kárpátia zenekar műsorát. /Záhó/

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

Advertisement