Page 14

A muzsika szimbólumai A 30 éves Vujicsics együttes ünnepi koncertje

A népzene, a délszláv folklór ismerőinek, kedvelőinek nem szükséges a Vujicsics együttest bemutatni. Az elmúlt három évtizedben a magyarországi népzenei mozgalom egyik meghatározó zenekarává vált, változatlan felállásban a délszláv népzene tolmácsolójaként számos elismerést érdemelt ki, és sikerek sorát vívta ki magának.

A

z 1974-ben a Budapest környéki települések szerb népzenei hagyományának ápolására szövetkezett csapatot az 1977-es Ki mit tud? győzelem tette, szinte egy csapásra, országosan ismertté. Tevékenységük idővel a magyarországi, később pedig a határon túli délszlávok (szerbek, horvátok, makedónok stb.) népzenéjének gyűjtésére és megszólaltatására is kiterjedt. Feldolgozásaikat a hagyomány iránti tisztelet, a népzene archaikus rétegeinek virtuóz, ugyanakkor revival megszólaltatása jellemzi. 1975-ben, Vujicsics Tihamér szellemi hagyatéka előtti főhajtásként vették fel a tragikus körülmények között elhunyt zeneszerző, népzenekutató nevét. Immáron „Vujicsics”-ként tudatosan követték azt az utat, amely a különböző kultúrák egymást gazdagító találkozásának hagyatékából rájuk öröklődött. Nevük szimbólum lett; a bartóki „tiszta forrás”, s a mesteri hangszerjáték példájává, a politikai zűrzavarok dacára a délszláv népek harmonikus „egymás mellett élésének” hirdetőivé váltak. Az új Nemzeti Hangversenyteremben megtartott áprilisi, teltházas jubileumi koncertjük ennek az ars poeticának az ünnepe volt. Az együttesre oly jellemző szerénységgel, tisztelettel párosuló alázattal nem magukat emelték az est középpontjába, hanem a zenét, a tradíciót, a tiszteletre méltó elődöket, a muzsikustársakat és a közönséget. Őszinte főhajtás volt ez vendégeik előtt is. Sebestyén Mártával, Gyenis Katalinnal, Halmos Bélával, Juhász Zoltánnal, Versendi Kovács Józseffel, Szokolay „Dongó” Balázzsal, Miguéu Montanaroval, Szabó Zoltánnal, a „Söndörgővel” nemcsak együtt zenéltek, hanem annak is bizonyságát adták, hogy a több mint 30 évvel ezelőtt elindult népzenei mozgalom kiállta az idő próbáját, napjainkban is értéket hordozó, értéket adó, zenei élményt nyújtó, magas színvonalú kultúraként ágyazódott be művészeti életünkbe. Ennek megteremtésében nem kis szerep jutott a Vujicsics együttesnek. A koncert előtt Petrovics Emil, Kossuth-díjas zeneszerző laudációja jutatta először eszünkbe, hogy egy születésnap a lassú el-

14

múlás ünnepe is. Látva-hallva, ismerve a fiúkat furcsán hangzott a sok múlt idő: teremtettek, alkottak, ránk hagyományoztak..., de éppen ezáltal vált munkásságuk „a soha el nem múló idő” részévé. Megható szimbolikus aktus volt, amikor Petrovics Emil Vujicsics Tihamértól származó, féltve őrzött ereklyéjét, „A furulyát” átnyújtotta Eredics Salamonnak, a Söndörgő együttes legifjabb tagjának. A Vujicsics együttes három évtizedes munkásságának öröksége, szelleme ezzel áthagyományozódott a következő nemzedékre. A pálya azonban – sokunk örömére és szerencséjére – még nem zárult le, az alkotás azonban már a teljesség felé mutat. A koncerten az együttes több évtizedes repertoárjának teljes keresztmetszetét nyújtotta. Szerb és horvát kólók, dalok mellett felcsendültek makedón, magyar dallamok, dudanóták is, és nem maradhatott el a Montanaróval közös „Vent d’Est” produkció sem. A muzsikustársakkal az örömzene csodáit élhettük át; amit a fül hallott, azt látta a szem is. A mester fokú hangszerjáték átlényegülése a zenében katartikus, ugyanakkor komplex színpadi élményt nyújtott a telt házas közönségnek. Szinte nem volt olyan produkció, amit a másik elébe/fölébe lehetne helyezni. A többszínűség az est erényévé vált, ritkán tapasztaljuk – különösen hazai színpadokon –, hogy a zenei eklektika félreértelmezhetetlenül műfaji egységgé alakul át. A zenei fegyelmezettség, pontosság, a műfaj iránti szeretet a befogadó számára ezen az estén is a könnyedség, a felszabadultság érzését adta. Az elmondottak ellenére ki kell emelnem a Versendi Kovács – Vujicsics – Söndörgő produkciót. A gyors, virtuóz hangszerjátékra épülő „kólópárbaj”-ban kristályosodott ki, összegeződött a harmincéves pályafutás valamennyi állomása: a népi gyökerű zene elementáris ereje, a fiatalságra jellemző sodró lendület, a professzionális muzsikálás pontossága, a feldolgozás forrás-tisztasága, a művészi letisztulás. A záró számként, az összes meghívott közreműködésével előadott – és a közönség kívánságára megismételt –, „Rákóczi-induló” revelációként hatott. Az archaikus dallam lassan, hatásosan, de hihetetlen stílusérzékkel csapott át Vujicsics Tihamér ismert „Tenkes kapitánya” nótájába, fergetegesen betöltve a hangversenyterem minden zugát. A zenészek a névadónak szóló tisztelet mellett ezen a ponton hajtottak fejet az őket szűnni nem akaró tapssal ünneplő közönség előtt. A majd’ háromórás koncertet végig magas színvonalú produkciók jellemezték. A „mester”, Halmos Béla hegedűjátéka élmény-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

folkMAGazin 2005/3  

A TARTALOMBÓL: Szász József: Ahol a gondok kezdődnek; Kóka Rozália: „Áldott szép pünkösdnek...”; Kocsán László: Jubileumi találkozás; Pávai...

Advertisement