Page 23

Nevesek arcképcsarnoka

Borbély Jolán „Minden sikeres férfi mögött egy nő áll” – olvastam egy karácsonyi ajándék könyvecskét felütve, néhány nappal azután, hogy alapos egyeztetést követően sikerült Joli néni idejéből pár percet lefoglalnom kérdéseimmel. Nagy örömmel töltött el e nyúlfarknyi mondat, hiszen rövid summázata annak a gondolatnak, mellyel a Hagyományok Házában található dolgozószobába riportkészítési szándékkal megérkeztem. A fenti gondolat jegyében célom e beszélgetés papírra vetésével az volt, hogy bemutassam azt az asszonyt, aki kezdetben munkatársként, majd házastársként segítette, támogatta Martin György munkáját. Őt, aki a mai napig szakmai hozzáértéssel és emberséggel végzi munkáját. – Mi ösztönözte Joli nénit arra, hogy a néprajztudományt válassza élethivatásául? Mikor találkozott először a néptánccal? – A legnagyobb ösztönző erőt talán a gyermekkorom adta, hiszen Hajdúszoboszlón születtem, mely közigazgatásilag város volt ugyan, életformájában azonban paraszti település. Nem véletlen tehát, hogy ikertestvéremmel együtt már gyerekkorunkban felnőttként bevontak a dolgos hétköznapokba. Ami azt jelentette, hogy részt vettünk például aratásban, kapálásban, vagyis tisztában voltunk a paraszti munkák sorával, szabályaival. No, meg a szórakozást jelentő lakodalmak, gazdabálok menetével. Mindent összevetve tehát jól éreztük magunkat abban a környezetben. Viszonylag fiatal nagyanyánk parasztasszony volt, mégis az ő bölcsességének köszönhettük, hogy azon kevés gyerekek közé tartozhattunk, akik a négy elemi után Debrecenbe kerültek a Református Dóczi Leánygimnáziumba. Középiskolás éveimben az ének-zene és irodalomoktatástól a Karácsony Sándor által gimnazistákból összeállított táj- és népkutató csoportban való részvételemig minden nagy hatással volt későbbi munkámra. S hogy hogyan találkoztam a tánccal? Azon túl, hogy a lakodalmakban én is roptam a velem korabeliekkel a felnőttek közt a csárdást, először a gimnázium után találkoztam a néptánc szervezett formájával. Az egyik iskolatársamtól ugyanis megtanultam Molnár István Karádi rezgőjét, melyet nagy fáradsággal betanítottam az általam toborzott 36 fős szoboszlói együttesnek. Nagy örömömre, sok évvel a csoport színházi bemutatkozása után, Molnár István emlékezett a produkcióra. – Gondolom, meghatározó volt életében a Molnár István koreográfiájával való megismerkedés? – Igen. A középiskola után egy év kihagyással 1947-ben kerültem az ELTE magyar-német szakára, s ezzel egy időben az egyetlen fővárosi állami leánykollégiumba. Tudtam róla, hogy Molnár István a Csokonai együttessel dolgozik, így szándékosan kerestem a lehetőséget a bekerülésre, mely egy kollégista társnőm segítségével sikerült is. Egy felvételit követően, többek közt Simai Zsuzsával és Németh Ildikó édesanyjával együtt kerültem be abba a csoportba, melynek akkor már tagja volt Pesovár Ernő, Vásárhelyi László, Vadasi Tibor, sőt Tinka is, mint 16 éves rövidnadrágos cserkész. Bár a csapat legfiatalabb tagja volt, hisz a sok egyetemista közt még csak a Fasori Evangélikus Gimnáziumot látogató diák volt, mégis azt mondták róla, hogy úgy táncol, mint egy kis ördög. Így ő volt, aki Jánosi Sándorral – Juló bával – az utolsó jamboree-n Párizsban szólótáncosként részt vett. – Meddig volt a Csokonai együttes tagja? – Egészen a felbomlásáig. Ezt követően Molnár Istvánt felkérték a hivatásos SZOT együttes vezetésére, így a volt Csokonaiból sokan – köztük Tinka is – hivatásos táncosi pályára léptek. Én azonban

Pestre kerülve eltökéltem magam, hogy mindenképpen elvégzem az egyetemet, ezért nem követtem barátaimat. Hasznomra is vált, hiszen később sok idős profi táncos került ki végzettség nélkül az együttesekből. Voltak azonban olyanok, akik a táncos munka mellett levelező tagozaton kemény munkával szerezték meg diplomájukat. Tinka is így került be az ELTE magyar-történelem szakára, ahol tanári diplomát szerzett, majd külön diplomázott néprajz szakon is. – A magyar-német tanári szak elvégzését követően lett Joli néni néprajzos hallgató? – Nos, ez egy kicsit bonyolultabb volt ennél. Már az első szigorlatomon túl voltam, mikor a néprajzi tanszéket megalakították. Én akkor azonnal át akartam kerülni, de az egyetem vezetése nem engedett, mert szükség volt a tanári végzettségű fiatal értelmiségiekre. Így harmadévesként otthagytam az egyetemet és átmentem a Színművészeti Főiskola táncrendező szakára levelezős másodéves hallgatónak. Azonban ezt is félbehagytam akkor, amikor Ortutay Gyula, kulturális miniszter segítségével a tanárképző szak „elengedett”, s átmehettem a néprajz szakra szintén másodévesnek. Később magyar nyelv és irodalom szakon is diplomát szereztem. – S mi lett a tánccal a csokonais évek után? – Tekintettel arra, hogy én nem akartam profi pályára lépni, a Krizsán Sándor (a SZOT együttesnél Molnár István asszisztense) által vezetett MÁVAG amatőr csoportjába mentem táncolni. Közben abban az évben, mikor férjhez mentem Éri István régészhez (1950), a Népművelési Intézet – melynek egyetemistaként már külső munkatársa voltam – elindította első néptáncoktatói tanfolyamát. Erre a Felső-Gödön rendezett bentlakásos képzésre én is jelentkeztem, így többek között Molnár István, Szentpál Olga és Roboz Ágnes tanítványaként elsők között szereztem meg az oktatói képesítést. 1973-ig folyamatosan vezettem üzemi- és ifjúsági csoportokat. A Muharay Elemér vezette Néprajzi Osztály tánckutató részlegének már ilyen minőségben lehettem tagja, amit Pesovár Ernő vezetett, de Gábor Anna is a részleg tagja volt, majd Martin György is. Maácz László, az Állami Népi Együttes táncfolkloristája is a gyűjtőbrigád tagja volt Timár Sándorral együtt. – Elemér bácsi tehát a tánckutató részleget javarészt a Molnár-tanítványokból állította össze. E névsor hallatán felötlik bennem a kérdés, hogy miként tudott eredményesen, széthúzás, egyéni érdek előtérbe kerülése nélkül, nagy hatékonysággal dolgozni ennyi kiváló szakember? – Valóban, ma nagyobb a széthúzás a mozgalomban, igaz, jóval nagyobb a létszámunk is. Nagy igazság van abban, amit egyszer valaki megfogalmazott: Martin György sokaknak meghalt. Ugyanis Tinka érzékenyen ügyelt arra, hogy a tánckutatók, koreográfusok kicsiny csoportjában keletkezett feszültségek ne szivárogjanak a nyilvánosság elé. Fontosnak tartotta a mozgalomban egyre gyarapodó amatőr együttesek szakmai patronálását, vezetőik továbbképzését. Ezért az összegyűjtött anyagokat rendszeresen vetítettük, s egymás után jelentek meg a kisebb-nagyobb publikációk. Hál’ istennek az akkori rendszer sok hibája ellenére támogatta a szaporodó néptánccsoportokat, hiszen tudták, hogy ez a kultúra biztosan magyar, s nem bűnös nyugati. Munkánk tehát kiváló táptalajon fejlődött tovább a számtalan kultúrcsoport ürügyén. Tinka, s természetesen a többi tánckutató pedig épp ezen és ezért dolgozott. Kutatott, elemzett, rendszerezett, tanított, koreografált, zsűrizett és publikált. Mindeközben segítették és megbecsülték egymás munkáját. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint például az, hogy a Novák Tata által létrehozott Biharinál Szigeti Károlytól Györgyfalvai Katalinig koreográfusként megfordult az akkori szakembergárda szinte valamennyi tagja. Itt készítette el első és egyetlen koreográfiáját Tinka is.

23

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/2  

A TARTALOMBÓL: Kelemen László: Palota és kunyhó; Sándor Ildikó: Endrődi Péter – Lármafa; Kóka Rozália: Egy népdal-monográfia születése; Kele...

folkMAGazin 2005/2  

A TARTALOMBÓL: Kelemen László: Palota és kunyhó; Sándor Ildikó: Endrődi Péter – Lármafa; Kóka Rozália: Egy népdal-monográfia születése; Kele...

Advertisement