Page 16

Nemes dologról van szó Beszélgetés az idén Kossuth-díjra érdemesített Szomjas György filmrendezővel Szomjas György a művészetével már a kezdetektől a népszerű kultúrát akarta minőséggé tenni, s erre jó példával szolgáltak neki a rockzene igényes produktumai. E szándékától vezérelve fedezte fel a népzenét, nem véletlen, hogy első két filmjével egy olyan magyar modellt igyekezett megvalósítani a film világában, mint amilyet a Halmos Béla és Sebő Ferenc nevével fémjelzett fiatalok, a zene területén teremtettek. Már jó ideje tapasztalja, hogy a filmesek új generációja vállalja vele a folytonosságot, s számára a mostani „hivatalos” elismerés is azt igazolja, hogy sikerült megvalósítania azt, amit indulásakor elképzelt.

– Amikor a Muzsikás együttes megkapta a Kossuth-díjat, a zenekar tagjai, de más népzenészek is kiemelték, hogy ez egyúttal a népzene műfajának, illetve a népzenével foglalkozók csapatának elismerését is jelenti. Művészeted e kitüntető értékelésének te is tulajdonítasz személyeden túlmutató jelentőséget? – Igen, hiszen én, miként hangoztatni is szoktam, a népszerű kultúrával foglalkozom – a popular culture-ral –, s ez Magyarországon nem annyira bejáratott kifejezés, mert nálunk valami vagy népszerű, vagy kultúra. Erre mondta Bródy Jancsi a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egy nekem adott interjújában, hogy létezik a szükséges rossz, mint amilyen a rockzene is, amellyel csak akkor van gond, ha nem rossz. Ha minőséget produkált, a rendszer nem tudott vele mit kezdeni. Nálunk az a gyakorlat, hogy ha a kultúrát minőségnek tekintjük, akkor kevésszer találkozik a népszerűvel. Nekem viszont a rockzene azt a műfajt jelentette, amely nagyon népszerű volt, s mégis gyakran produkált minőséget. Igencsak alkalmasnak bizonyult arra, hogy a fiatalok életérzését hitelesen megfogalmazza. Engem az foglalkoztatott, hogy miként lehet a népszerű kultúrát fejleszteni, minőséggé tenni, s így figyeltem fel a népzenére, ahogyan Sebő Feriék, Halmos Béláék játszották. A magyar rock ez idő tájt került hullámvölgybe, s a népzenében felfedeztem nagyon eredeti élményeket. Ez nyilván azzal is magyarázható, hogy Sebőék hitelesen, a forráshoz hűen játszották ezeket a zenéket. S számomra, mint – budapesti születésű – tősgyökeres városi gyereknek, akinek soha semmi közöm nem volt ehhez, kiderült, hogy ez hiteles kifejezőeszköz, ami ráadásul a sajátunk. Nem kell a tengerentúlra mennünk mintákért, hiszen itt van a magyar népzene, amelynek az is lényeges tulajdonsága, hogy nem egy múzeumi darab, hanem használható kultúra, mely alkalmasnak bizonyult a fiatalok szórakoztatására, életérzésének kifejezésére.

16

– Első két nagyjátékfilmed, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek dokumentálja is, hogy felfedezted a népi kultúrát... – Ezekben megpróbáltam megcsinálni ugyanazt filmben, amit a táncházas népzenészek zenében. Részese akartam lenni egy ilyen kultúrának, meg akartam teremteni a film világában ezt a műfajt. – A Kopaszkutya elkészítésével aztán megint visszatértél a rockzenéhez... – Ez a film egy külvárosi proletár szubkultúra része, mely távol áll a magas kultúrától – lényegében városi folk. A Könnyű testi sértés, a Falfúró is a városi folklór-fikció megnyilvánulásai, mert ezek olyan történetek, amelyeket kocsmákban mesélnek az emberek. A Roncsfilm is ilyen, a disznó, amit elkábítottak gázzal, s aztán fölfúvódott és fölrepült, a városi folklór jellegzetes sztorija. Legutóbb a Vagabondban is megpróbáltam a táncházas világból egy ilyen történetet elmesélni. A népzene az első filmjeimben is jelen volt. Azt a modellt követtem, amit Feriék már zenében megvalósítottak. Egy népszerű film elkészítéséhez evidens lehetőséget adtak a betyártörténetek. A Talpuk alatt fütyül a szél című filmhez Szűcs Sándor etnográfus írásait használtam forrásként, a Rosszemberek történetét pedig levéltári kutatásaim, s korabeli újságcikkek alapján állítottam össze. Ez utóbbi film forrásaiból dokumentumkönyvet is szerkesztettem. – A Kossuth-díj is jelzi, hogy sikerült elérned amit elképzeltél, azaz a mozi világában magas kultúrává tenned a népszerű kultúrát... – Ez jó, de ha azt vesszük, hogy az első filmjeim közel harminc éve készültek, akkor nem kevés időnek kellett ehhez eltelnie. Persze ez egy folyamat, s nem vagyok türelmetlen. S a Kossuth-díj valóban lehet az általam képviselt műfajnak egy elismerése is, de az idők nekem is dolgoznak, hiszen a mai fiatal filmesek sokkal közelebb állnak ehhez a műfajhoz, mint a saját korosztályom. E fiatalok már Tarantinón nevelkedtek. Például a Roncsfilmet is nagyra értékelte a fiatal korosztály, ami nagyon jó érzés, mert azt jelenti, hogy vállalják velem a folytonosságot és nemcsak a kollégák, hiszen ezek kultuszfilmek lettek. A Kopaszkutyából ma is szállóigének számít az a szöveg, hogy „Le kell menni kutyába!”.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/2  

A TARTALOMBÓL: Kelemen László: Palota és kunyhó; Sándor Ildikó: Endrődi Péter – Lármafa; Kóka Rozália: Egy népdal-monográfia születése; Kele...

folkMAGazin 2005/2  

A TARTALOMBÓL: Kelemen László: Palota és kunyhó; Sándor Ildikó: Endrődi Péter – Lármafa; Kóka Rozália: Egy népdal-monográfia születése; Kele...

Advertisement