__MAIN_TEXT__

Page 13

Advent a Hargitával Csíkszeredai táncosok Budapesten A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tavaly december 12-én, a budapesti Millenáris Park Fogadójában bemutatott műsora ezúttal is a Kárpát-medencei néptánckincs autentikus bemutatását helyezte előtérbe. Mindemellett a jeles napok szokásai közül a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó betlehemezést és regölést is megismerhette a közel 500 néző, méghozzá úgy, ahogy az Csíkban és környékén szokás. A vidám hangulatot tovább fokozta az a „csikiasan” elmondott néhány történet, amelyeket a Csíkszereda környéki falvakban felnőtt táncosok ízes tolmácsolásában hallhattunk. Mindez a nagyvárosiak arcára örömteli mosolyt varázsolt. Aki átesik a nyelvi tűzkeresztségen, nem fogja leszólni a tájnyelvet beszélő nógrádi, dél-alföldi vagy erdélyi ismerősét, ha az megjegyzi, hogy „a verbunkot igen-igen jól tekered”, vagy elmeséli, hogy „erőst mulatásba fordult a felestől bodegás is, amikó’ az erdészek benn iszálkodtak s tillároztak”.

A

műsor első részében férfitáncokat láthattunk a Gyimesektől indulva, egészen a magyar Alföldig. Péter László koreográfiái nem a kötött szerkezetre, a mindig egyformán mozgó táncosok mértani alakzataira épültek. Inkább egy hangulatos mulatság közepén éreztük magunkat, amikor a héjszákat és a kerekest örömtől sugárzó arccal járták a Hargita legényei, amihez a ritmikus kíséretet a tájegység egyik különleges hangszere, az ütőgardon szolgáltatta. András Mihály, az együttes igazgatója bevezetőjében nem hiába nevezte táncosait a „határvédő székelyek unokáinak”. A felcsíki verbunk, féloláhos eltáncolása, a ropogtatások közt pihenésképpen helyi énekeket „fújtak el” a legények, méghozzá igen szépen. Oly tisztán és oly erősen, hogy alig lehetett észrevenni, amikor a hangosítás időnként ki-kimaradt néhány másodpercre, mivel a három fiatal táncos együtt rezgő hangja a volt Ganz-gyári épület minden zugába eljutott erősítő nélkül is. A Küküllő menti pontozó és szegényes eltáncolása előtt értettük meg, miért is áll a színpad hátterében három pad és két fogas. A táncosok a rájuk helyezett mellényeket, kalapokat, lájbikat, bujkákat vehették sorban magukra, így tulajdonképpen egy ötletes, színpadra kihelyezett öltöző tárult elénk, ami a legények átöltözését is nagymértékben felgyorsította. A széki rend sűrű és ritka tempója, verbunkja után ismét egy csodálatos lassú ritmusú ének következett, „Csak azt mondd meg, szép galambom...” címmel. A Mezőséget egy másik jellegzetes falu zenéje és tánca is képviselte. A bonchidai (és a hozzá igen hasonlító válaszúti) ritka és sűrű magyar, valamint a verbunk virtuóz előadása sokunkban felidézte a nyári válaszúti táborok remek hangulatát, melyet a falu szülöttje, a népzenegyűjtő és pedagógus Kallós Zoltán saját birtokán szervez meg minden évben a hagyományőrzés iránt érdeklődőknek. A kalotaszegi legényes és verbunk kapcsán együtt emlékezhettünk a nemrég el-

hunyt kiváló prímásra, Fodor „Neti” Sándorra és a műsort ugyancsak a túlvilágról figyelő táncos-zenész kollégájára, Árus Ferencre, akinek jellegzetes táncát az egyik fiatal legény élethűen fel is idézte. A juhmérés ünnepén (amikor a legelőkre kihajtás előtt megmérik a juhok tejhozamát, hogy a gazdák majd ennek arányában részesedjenek az „össztermékből”, a tejből, a túróból, a sajtból) este hatalmas mulatságot szoktak tartani Mérában is, ahová a kisbácsi Neti családot is gyakran megfogadták zenélni. Az ezt követő műsorrészben a színpadi ruhatárból árvalányhajas kalpagok és botok bukkantak elő. Elérkeztünk a több mint egyórás műsor végső állomásához, Szatmárba. Az oláhos, a botoló, a verbunk és a mars néptánckincsünk régi rétegébe engedett bepillantást. Az idő szorítása miatt ezúttal ugyan elmaradt, ám a Hargita programjának hosszabb változatában szerepel a méhkeréki férfitánc is, amely a Magyarországon élő román nemzetiség jellegzetes és virtuóz figuráit mutatja be. Az első rész befejeztével a lelkes közönség tapsa nem engedte táncos kedvenceit az öltözőbe vonulni. Remek ötletnek bizonyult, hogy a ráadásban egy rövid ismétlést láthattunk az addig bemutatott összes táncból, így a nézők még egyszer összehasonlíthatták az egyes tájegységek jellegzetes táncmotívumait. A szünet után néhány páros- és körtáncban gyönyörködhettünk, valamint karácsony környéki népszokásokkal ismerkedhettünk meg. A moldvai „táncocskák” és a gyimesi kettős jártatója mellett a vajdaszentiványi táncrend archaikusabb, a régebbi gyűjtéseken megőrzött változatát elevenítették fel a hargitás táncosok. A nyárádmenti blokkban megfigyelhettük, hogy beérett az a sok munka, amit a nyári jobbágytelki együttlétek során végzett az együttes. A tánctáborokban Füzesi Albert segítségével egy hiteles és látványos koreográfiát sikerült összeállítaniuk, amelyből – nyárádselyei, nyárádmagyarósi és jobbágytelki

táncfigurák felhasználásával – most érdekes ízelítőt láthattunk. A Szent István-napi köszöntő, a lövétei betlehemes és a regölés (urálás) Csík környéki változata különleges ízt hozott a budapestiek számára, akik már hozzászoktak a városi bazárok műanyag maszkjaihoz, gicscses Jézuska-bölcsőihez, a svájci csokoládék lila teheneihez. Az állatbőrből készült subák, álarcok, saját faragású görbebotok – amelyekre a táncosok a regölés végén a szakállas arcot élethűen megformázó álarcot ráhelyezhették – ötletesen csökkentették a színpad zsúfoltságát. Erre bizony nagyon is szükség volt, hiszen az átrendezés nélküli színpadon az egymást követő műsorrészek során természetszerűleg rengeteg viselet és eszköz gyűlt össze. A csíkszeredai táncosok előadása a természet szeretetét, közelségét hozta el a fővárosba. Reméljük, sokan kedvet kapnak majd az elhangzott áldás beteljesítésére, amely „A bölcsőbe gyereket, s az asztalra kenyeret” kíván mindnyájunknak. A közönség közé hajított sok-sok búzaszem is az örök csodára, az élet állandó megújulására, az élővilág újjászületésére emlékeztette a nézőket. Akik ezen az estén mindezt megélhették, a szívükben is érezhették, mennyire más ez a gondolkodásmód, mint a nagyvárosi fogyasztóé, aki idén már telefonon is megrendelhette a Mikulást. A NicolausTélapó ugyanis fiatal női ördög-kísérőivel jött házhoz Budapesten. Szerencsénkre a krampusz-szakma elnőiesedése Székelyföldön ma még elképzelhetetlen. A Millenáris Fogadóban látott csodálatos táncest mellett ne feledkezzünk meg a Magyar Kultúra Alapítvány szombat esti ünnepségéről sem, ahol a csíkszeredai együttes a barátai és támogatói körében emlékezhetett meg az adventi szokásokról. Örömmel hallgattuk, hogy Romhányi András – aki már több Kárpát-medencei turnét szervezett a Hargita számára – 2005-ben újabb nemzetközi megmérettetést szeretne biztosítani a csíkszeredai néptáncegyüttesnek. A nagyszabású előadás-sorozat a közép-európai országokat érinti majd. Végezetül szeretném újra felhívni a figyelmet a Hargita mostani műsorának újdonságára: arra, hogy a beszélt és az eltáncolt, elénekelt anyanyelv egyszerre jelent meg a csíkszeredaiak műsorában, rávilágítva a határon innen és túl élő magyarság kulturális összetartozására, azonos nyelvére és hagyományrendszerére. Köszönjük a vendégkoreográfusok nélkül megvalósított „saját termést”, amelynek emlékét karácsonyi ajándékként vihettük haza szeretteinknek, családtagjainknak! Záhonyi András

13

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2005/1  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Farsangolás; Szigetvári József: Az Ifjúforrás Venezuelában; Héra Éva: III. CIOFF World Folkloriada; Krakkó...

folkMAGazin 2005/1  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Farsangolás; Szigetvári József: Az Ifjúforrás Venezuelában; Héra Éva: III. CIOFF World Folkloriada; Krakkó...

Advertisement