Page 34

„Kijátssza a nóta hímjét” Gyimesi furulyások és énekesek

G

yimes a történelmi Csík megye legkeletibb, már a Kárpátok vízválasztóján túl fekvő vidéke. A Tatros folyó völgyében, a Sáncpataka torkolatánál ma is áll a naggyimesi „Rákóczi-vár” hatalmas földsánca és őrtornya, mely a köré települt várnéppel együtt hosszú évszázadokig őrizte Erdély keleti kapuját. A Tatros és a beléfutó patakok völgyeinek jelentősebb benépesedése azonban csak a XVIII. századtól mutatható ki. Ekkor kezdődött meg a csíki székelyek nagyobb arányú kitelepedése gyimesi erdő, kaszáló- és legelőterületeikre. Zömmel az ő utódaikból áll Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Hidegség, Bükkhavas, Barackos, Gyimesbükk, Naggyimes és a többi, patakvölgyekben elhúzódó gyimesi település mai, magyar ajkú és öntudatú, római katolikus népe. A Tatros-völgynek a régi határhoz közelebb eső településein – például Gyimesbükkön, Palánkán és Naggyimesen, de a felső folyásnál levő Bükklokán is – rajtuk kívül még kettős, magyar-román anyanyelvű, eredetileg görög katolikus vallású népesség is él, akik vallásuk alapján románnak számítanak, de sokuk a legszívesebben csak „csángó”-ként határozza meg magát. Gyimes magas hegyi vidékein a növénytermesztés csak másodlagos szerepet játszhat, ezért a gazdálkodás elsősorban az állattartásra és a fakitermelésre épül. A gyimesi ember híresen ért a fához, remek ácsmester, mindent tud az állatokról, a pásztorkodásról, a pásztorok közt pedig mindig sok a jó furulyás. A gyimesi ember szeret mulatni, sok nótát ismer. Egész műveltségében – így zenéjében is – sok a régi, közép-ázsiai, vagy középkori elem. A gyimesi asszonyok festik a legrégiesebb, legszebb húsvéti tojásokat, ők tudják, ki Babba Mária, a csíksomlyói búcsú legszebb keresztalja a viseletbe öltözött, a hegyeken át gyalogszerrel érkező gyimesieké. Archaikus imáikra, gazdag hiedelemvilágukra a néprajztudomány már régen felfigyelt, mégsem merítette ki mindmáig. A gyimesi csángók zenéje és tánckultúrája felekezetre való tekintet nélkül egységes. Dallamviláguk zömét a csíki székelység zenekultúrájának igen régies, egyéni ízű változatának tekinthetjük. „Ez csángó nóta” – mondják sokszor a felcsíkiek olyan régi dallamokra, amik náluk már nem számítanak divatosnak, a hagyományhűbb gyimesiek viszont még szeretik. Ezek a régi magyar énekes és hangszeres dallamok teszik ki dallamaik túlnyomó többségét, ezek kísérik régi páros táncaikat és szólisztikus férfitáncaikat is – a lassú és sebes magyarost, a csárdást, a kettőst és sirülejét, a féloláhost és a verbunkot. Keserveseikből Kallós Zoltán és Martin György könyve, a „Tegnap a Gyimesben jártam...” vonultat fel páratlan értékű válogatást. A gyimesiek tánckultúráját a lánctáncok (a „héjszák”) és a polgári eredetű páros táncok (az „aprók”) egészítik ki. Az előbbieket balkáni, romános és kisebb részben magyar eredetű, az utóbbiakat németes vagy városias, műzenei eredetű dallamok kísérik. Alakoskodó lakodalmi táncuk a „medvés”. Énekes és hangszeres zenéjük előadásmódját egyaránt rendkívül erős díszítő és variáló hajlam jellemzi. A gazdagon megformált hangszeres dallamot harmónia nem kíséri, csak a gardon kitartott hangon játszott, és szintén gazdagon variált ritmusai. A ritmushangszerként pálcával megszólaltatott húros hangszerről, a gardonról először az erdélyi fejedelemség idejéből maradt fent írott említés. (Ez természetesen nem a hangszer keletkezését, hanem lehetséges minimális életkorát határozza meg.) A dallamhangszer (legtöbbször hegedű) és gardon összjátékára épülő régi, a klasszikus vonószenekarok elterjedését megelőző időkből származó zenélési mód a század elején még egész Csíkban és Gyergyóban ál-

34

Tímár Viktor (Hidegségpataka) és Fábián Éva (Budapest)

talános volt, természetesen helyi dialektusokat képezve a hangszerjátékban is. Ma már a székely vidékeken erősen visszaszorult, Gyimesben azonban még elég sok kiváló gardonos működik. Ezek között az egyik kiemelkedő zenész a lemezen játszó Tímár János. A gyimesiek legfontosabb hagyományos hangszere a gardon mellett a hegedű, valamint a furulya két fajtája: a közönséges hatlyukú furulya, illetve az ún. „kétaknájú furulya”. Ez utóbbi olyan kettősfurulya, aminek egyik ága egy hatlyukú dallamjátszó hangszer, a másik pedig lyukak nélküli – ezen a felhangsornak megfelelő hangokon lehet a dallamot kísérni, mintegy második szólamként. A hangszereket általában román furulyakészítőktől vásárolják, de régebben készítették maguk is. A gyimesiek egyaránt furulyáznak énekes és szöveg nélküli hangszeres táncdallamokat, keserveseket, a lakodalom rituális dallamait, a Rákóczi-indulót – gyakorlatilag a vidék minden dallama megszólalhat furulyán. Sokféle változatban játsszák a „juhok nótáját”, vagy más néven a „bába keservesét” is – a hozzá mondott történet szerint ezt akkor fújta a pásztor, amikor elveszett állatait kereste, majd a megtalálás örömére táncdallamra fordított. Jellegzetes, a magyar nyelvterületen máshol ritka műfajuk még a havasi fakürt, a „bucsin” utánzása furulyán. E színes hangszeres hagyományból – az énekesek mellett – két élvonalbeli gyimesi furulyás játékát mutatjuk be: a hidegségi Tímár Viktorét és a gyimesbükki Karácsony Lázárét. Az énekes gyimesbükki testvérpár, Karácsony Éva és Kócsár Mária – vagy ahogy lánykorukban emlegették őket: a Kutas lányok – mindig híresen jó énekesek voltak. „A Kutas lányokat messziről meg lehetett hallani, ha az erdőn voltak, úgy fújták mindig” – ezt olyan komoly férfiemberektől hallotta e sorok írója 1998-ban, a bálványospataki Pika Bárban, akiknek annak idején biztosan nem volt közömbös a Kutas lányok erdőbeli útvonala és az arról hírt adó nótaszó... A gyimesi ember életében végtelen sok alkalom nyílik a nótázásra. Nótázhat magányosan az erdőt járva vagy a ház körüli munkát végezve, nótázhat a kocsmában, a fonóházban, a lakodalomban, bálban, keresztelőn, regrutavacsorán, disznótorban, nótázhat a szénásszekér tetején ülve hazatérőben, bánatában és örömében, félelmében és unalmában – a gyimesi ember életét, mint a hagyományban élő ember életét általában, átjárja a zene. A gyerekeket is úgy veszi körül a nótákból épülő nyelvi rendszer, mint a beszéd – állandóan hallják, és öntudatlanul tanulják meg, válik zenei anyanyelvükké. Közös éneklésükkor különösen jól érzékelhető, hogy mennyire azonos módon, könnyedén és természetesen értelmezik a díszítések, a ritmusok bonyolultnak tűnő rendszerét. Mindegy, hogy szimmetrikus csárdás-nótáról, sánta ritmusú lassú magyarosról vagy éppen kötetlen beszédritmusú keservesről van-e szó.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

Advertisement