Page 28

Előkerült a Juhait kereső pásztor Halmos Béla emlékei Ádám István „Icsán” széki prímásról (III. rész) Sokan gondolták úgy a hetvenes években, hogy már nemigen van mit gyűjteni, hiszen Bartókék és követőik már mindent felgyűjtöttek. Ám a hangszeres népzene rögzítése, dokumentálása akkoriban még igen sok munkát adott a népzenekutatóknak. A tudomány számára ismeretlen dallamot, műfajt viszont már csak ritkán lehetett találni, de Halmos Bélának Ádám István segítségével ez is sikerült. Úgy mentem ki gyűjteni – évente egyszer, esetleg kétszer –, hogy amit Icsántól korábban mások (Novák Ferenc, Martin György, Kallós Zoltán stb.) gyűjtöttek, azt lejegyeztem, aztán amit már én vettem föl, azt is feldolgoztam, s az így felmerülő kérdéseket tettem fel a következő gyűjtéskor. Így – jól felkészülve és Martin segítségére támaszkodva – egyre mélyebbre áshattam bele magam a széki muzsika rejtelmeibe. A gyűjtés nem nyaralás volt, komoly lelki és anyagi teherrel járt – említettem már például a határon való átjutás körülményeit –, s az ember nem önkínzó fakír, hogy keresse az ilyen helyzeteket, de a várható eredmények és az élmények miatt vállalta a nehézségeket, kellemetlenségeket. Fantasztikus dolgokat éltem meg Ádám Istvánékhoz járva. Későbbi gyűjtői tapasztalataim alapján azt is elmondhatom, hogy még abban is szerencsém volt, hogy Icsánhoz minden különös szervezés, értesítés nélkül mehettem gyűjteni, ő mindig otthon volt. A kiutazás előtt sohasem írtam vagy telefonáltam neki – telefon nem is volt –, nehogy a szekusok megtudják, mire készülök. Sosem aludtam nála, mert 1974 után a nem elsőfokú rokonnak tilos volt például magánszemélyeknél megszállnia. Vakrepülés volt minden utam, hiszen amikor elindultam Székre, nem tudhattam, hogy mi vár odakinn. Rendszerint azzal a vonat-

Az egyik, mégis efféle újdonságnak számító anyag – amit én gyűjtöttem először Széken – az a „Juhait kereső pásztor” története volt, illetve annak a zenéje. Martin György hívta fel a figyelmemet arra, hogy Erdélyből kevés botos táncra utaló adat van. Elmondta, hogy Széken nem sokkal korábban élhetett még az a szokás, hogy a Juhait kereső pásztor táncos történetét előadták juhméréskor, mert egy Elekes Dénes nevű kolozsvári kutató le is írta, hogy ezt a táncot bottal – laskanyújtóval – járták. „Tinka” mindig kérte, hogy kérdezzek rá Icsánnál, ismeri-e ezt, játszott-e már ilyet, s mit látott táncolni. Ráadásul Pesovár Ferenc jóvoltából – aki összegyűjtötte a Juhait kereső pásztor zenéit, s tudtam, hogy Erdélyben szinte mindenütt élt ez a szokás – hallottam ilyen zenét, de Székről még nem volt ilyen felvétel. Ezért valahányszor Icsánnál jártam, mindig megkérdeztem, hogy nem ismeri-e azt, amikor a juhász elveszíti a juhait, s keservest játszik, s amikor megtalálja, frisset, ám kiderül, hogy mégsem, akkor megint keservest, de végül valóban rájuk talál, s akkor ismét frisset. Icsán mindig azt mondta, hogy nem ismeri, nem tudja. Éreztem, hogy nem titkolni akarja, hiszen jó kapcsolatban voltunk, hanem tényleg fogalma sincs róla, miről van szó. S az egyik ilyen alkalommal, amikor már vagy négyszer-ötször Ádám István „Icsán” prímás, Ádám Sándor kontrás, ifj. Moldován György bőgős megkérdeztem, de mindig azt Hetvenes évek vége, Szék (fotó: Kása Béla - FO 2537) felelte, hogy nem ismeri, majd ismét megkérdeztem, s valahogy egyszer csak eszébe jutott, és elkezdte játszani a keservest. Ráadásul c-mollban, tehát egy Széken ritkán használt hangnemben. Ez olyan gyűjtés alkalmával történt, amikor Icsánnak mindkét fia otthon volt, Pityu bácsi kontrázott, Sanyi pedig bőgőzött. Ez volt Ádám István „Icsán” bandájának a „csúcs-felállása”. Segíthetett abban, hogy eszébe jutott a dallam, hogy a fiai kísérték, akikkel harminc éve játszott már, tehát az összeszokott banda muzsikált. S nagyon kihallatszik a felvételen, hogy ezt a dallamot tényleg már jó ideje nem játszották. A bőgős

28

tal indultam el, amelyik hajnalban futott be Kolozsvárra, onnan egy másik vonattal utaztam Szamosújvárig, ott buszra szálltam, s azzal érkeztem meg Székre. Manapság persze könnyen előfordulhatna, hogy kimegyek gyűjteni mondjuk Zerkula Jánoshoz Gyimesközéplokra, s kiderül, hogy éppen Hollandiában vendégszerepel, igaz, ma már telefonálni sem veszélyes, ráadásul akár mobilon is hívható a gyimesi prímás. Annak idején, a hetvenes években, gyakorta kérdezték, hogy mit lehet még gyűjteni, hiszen Bartók, Kodály és követőik mindent felgyűjtöttek. Nos, a hangszeres népzene, a vonószenekari muzsika, a tánczene rögzítése, dokumentálása akkoriban még igen sok munkát adott a gyűjtőknek. A széki hangszeres népi muzsika gyűjtését Lajtha László kezdte el a harmincas években, először fonográffal a helyszínen, majd a rádióban, felhozott muzsikusokkal, de Székről például ez csak húsz-harminc dallamot jelentett, miközben Ádám István „Icsántól” 280 dallamot őrzünk. Akadtak olyanok is, akik a gyűjtést úgy képzelték el, hogy ismeretlen dallamokra bukkan az ember – ilyesmi ma már alig fordul elő. Az már gyakoribb eset, hogy más helyről felgyűjtött muzsikára Széken is rátaláltam. Olyan is előfordult, hogy egy Székről már ismert dallamot Icsántól még nem vette fel senki, hát akkor én felvettem.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

Advertisement