__MAIN_TEXT__

Page 12

A Az újhelyjókai születésű Budai Lászlót, a jókai „Malmos” Hagyományőrző Folklórcsoport táncosát a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2004 őszén nagy megtiszteltetésben, a Népművészet Mestere kitüntetésben részesítette.

B

izony, Laci bácsi, hát ide táncoltad magad. Gondoltad volna, amikor jó 25 évvel ezelőtt Szakál Mária, Júlia, meg Görföl Jenő arról győzködött, hogy úgy, ahogyan Te tudod a jókai hagyományos táncokat, úgy azt Jókán talán senki nem tudja. A rábeszélésnek eredménye lett – beléptél az akkor éppen formálódó, alakuló Jókai Hagyományőrző Folklórcsoportba. Aztán, az élet folyását, a szorgalmas csoport mind feljebb és feljebb jutását már nem lehetett megállítani. Táncoddal, remek szép férfias kiállásoddal vitted őket – és ők is vittek Tégedet. aci bácsi, emlékszel, a múlt évben, amikor a jókai hagyományos táncokat igyekeztem könyvbe formálni, sokat és sokszor beszélgettünk. Azt mondtad... „Jókán a ’Bertóké’ verbunkot a legjobban a Budaiak tudták, nagybátyáim, meg az apám. Ezektől lett ellesve, hogy hogyan is táncolják. Én is azoktól ’loptam’ el, tanultam el a táncokat: a Bertókét, a Bársony verbunkot, a Hogy a csibe, hogy..., a négyes táncot, a padegattát, a dudacsárdást, a seprűst, az üvegest, a gólyatáncot, a páros csárdásokat, a bőgőtemetést, meg a többieket, de a kozáktáncot azt a második világháborúból hazajött Horváth Györgytől tanultam, Ő a fogságból, Ukrajnából hozta magával. Ezt ma már csak én tudom Jókán, illetve tudtam, mert azt guggolva kell táncolni, a derekam pedig már nem engedi.” o lám, a „lopott” kincs segítségeddel, meg a jókai „Malmosok” szorgalmas „világjáró” munkája nyomán az egész magyar nemzeti kultúra közkincse lett. Ti ezekkel a kincsekkel szorgalmasan jártátok az országunkat, Magyarországot, és további európai országokat is. Azt a sok helyet, ahol megfordultatok, ahol szerepeltetek a 25 táncos évad alatt, nem tudom felsorolni, hát csak a nagyobbakat említem. Otthon, Jókán és a galántai járásban számtalanszor felléptetek, s ez nagyon fontos, mert ez erősbíti a műsor igazát, tisztaságát, nemzeti és helyi hűségét. Nem kerültétek el szűkebb hazátokat, a Mátyusföldet és a Csallóközt sem. Mindenüvé hívtak, vittek Benneteket. Ez az út aztán egyenesen Zselízre, az Országos Népművészeti Fesztiválunkra vezetett, majd onnan Gombaszögre, az országos kulturális ünnepélyre, Myjavára, a nyugat-szlovákiai kerület folklórfesztiváljára és Vychodnára, Szlovákia Országos Folklórfesztiváljára jutottatok. Közben pedig televíziós és néprajzi filmek készültek veletek. Az általatok feltárt, felújított hagyománykincs így bekerült a nemzet akadémiai adattárába, meg iskolai tananyag lett a csoportvezetők, a koreográfusok, a zenészek számára, tanítási táncanyag a táncházakban. A „Bertóké” verbunkot úgy is tanítják, hogy a jókai Budai László tánca.

L

N

ztán szűk lett az ország és eljutottatok Kalocsára, Szekszárdra, a Duna Menti Népek Nemzetközi Folklórfesztiváljára. Volt ott vagy 1200 táncos, főleg a Duna menti államokból, de Európa és a világ más részeiről is. Persze, hogy ott is nagy sikert arattatok, helyt álltatok a Jókáról hozott táncokkal, muzsikával. Szekszárdon a parkban, egy szobor előtt szerepeltetek. Ott kérdeztem, hogy tudod-e, kit ábrázol a szobor. Prométheuszt – mondtam –, a görög mitológia titánját, aki lehozta az emberek közé a tüzet, hogy melegedjenek mellette. Hát Laci bácsi, Ti jókai hagyományőrzők is ilyen prométheuszai vagytok a felvidéki magyar tánchagyomány-kultúrának. Ti is elviszitek az emberek közé a jókai táncokat, nem sajnáljátok, megmutatjátok nekik, hogy gyönyörködhessenek benne, átadjátok nekik, tanítjátok őket, nem félve, hogy elfogy. Tudjátok, hogy minél többen élnek majd vele, veszik birtokukba, annál nagyobb értéke lesz e kincsnek. ljutottatok vele Spanyolországba is, ha nem tévedek a Kalocsán szövődött barátság eredményeként – viszonozták is a spanyolok a Ti látogatásotokat. Ők is megismerték Jókát, a nagy kiterjedésű mátyusföldi falut. Még nem árultátok el nekem, hogy közülük nem járt-e úgy valaki, mint annak idején a Jókán keresztül hazafelé tartó obsitos huszár, aki annyira eltévedt Jóka akkor még nagyon kacskaringós, minden lápot és tavat-tavacskát kikerülő útvesztőjében, hogy nagyszakállú öregemberként talán még mindig ott bolyong valahol. Kár, ha a lányok nem voltak ügyesek, mert egy spanyol családi rokonság sem válna kárára a folklórcsoport sikerének. zóval, Budai úr, azáltal, hogy hagytad magad színpadra csábítani, úgy beleszerettél az apádtól, nagybátyáidtól és a tőlük még öregebbektől örökölt táncokba, hogy annak mestere lettél – világjáróvá és világlátóvá váltál. Gondoltad volna ezt fiatal süvölvény legényke korodban, abban a háború utáni zűrzavaros, magyart üldöző években? Gondoltad, amikor Neked „csak” kőműveskanál jutott a kezedbe, hogy a szorgalom, a falu szeretete, az öregek, a nemzet, a fajta tisztelete, megbecsülése valamikor azt is eredményezi, hogy ország-világ előtt, becsületes kultúraápoló munkád megbecsülése jeléül, ilyen magas állami kitüntetésben lesz részed?! Talán nem gondoltad, ahogyan ismerlek, szerénységednél fogva most sem számítottál rá. De nekem minden találkozásunk alkalmával azt mondtad: „Te Bandi bácsi – mert így kölcsönösen bácsizzuk egymást –, én olyan jól érzem magam ebben a csoportban, olyan jó barátaim ők mindannyian,... igen mindannyian, és úgy szeretek táncolni, velük együtt mulatni, hogy e nélkül az életem nagyon szegény lenne.” Most pedig megtoldanád: Ez a kitüntetés is, ... nem az enyém, hanem a miénk. Az együttes munkánk eredménye. A fénykép másolatát berámáztatva kitesszük a kultúrház falára. Ebben benne van a ti munkátok is: a Quittner Jancsié, a Takács Bandié, a Czingel Lacié, meg a többi, név szerint fel nem soroltaké, akik biztattatok, tanítottatok bennünket, no meg a mindenkori zenészeké. A kitüntetés annyiból az enyém, hogy a nevemre állították ki a „passzust”. Annyiból az enyém, hogy hagytam magam a társakkal erre a jó útra elragadni. Én a táncom eredményeként láttam a világot, legalábbis annak egy európai részét, én lelkileg nagyon gazdag lettem, nincs az a földi jó, ami ezt helyettesíteni tudná. Ezt kaptam én a tánctól, ezt örököltem én apámtól, meg azok elődjeitől. ngedd meg, kedves Laci bácsi, hogy gratuláljak a felvidéki magyar, ifjú és idősb táncosok nevében is a magas kitüntetésedhez, kívánva Neked: viseld még hosszú ideig büszkén, erőben, egészségben. Magunknak meg azt kívánom, hogy e tény is segítsen tudatosítanunk: mi, Kárpát-medence magyarjai szellemi egységben élünk, a kultúránk közös, és ápolói azonos értékű elismerésben részesülhetnek, részesülnek. Takács András

E

S

E E-mail: bela@szerenyi.hu Honlap: www.szerenyi.hu

12

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

folkMAGazin 2004/6  

A TARTALOMBÓL: Széki Soós János: Rózsasikátor; Kóka Rozália: „Míg egy gyufaszál...”; Bolya Mátyás: Hodorog András új CD-je; Bolya Mátyás: Ál...

Advertisement