de alkalomadtán variálhatta is: „Tudom forgatni magamat, hogy én az ő keze alá dolgozzak, hogy szebb legyen az összhangzat [...] Hol ő segített énnekem kontrázni, hol én őneki”. (Horváth Gyula) Kontrabrácsozás: itt is a G–D húrokon játszanak, de a kontrázással ellentétben kvintnél kisebb hangközöket fognak (keresztfogás). Horváth Gyula így magyarázza: „A kontrabrács az azt jelenti minálunk, hogy [...] C-húrt nem használhatsz hozzá, de ez már úgy szép, ha van mellette C-húr (brácsa) is. A G–D húron kell kontrázni is, kontrabrácsozni is, de nem szabad átnyúkálni keresztfogásokra, mert az már kontrabrács.” Az alábbi kottapéldában egy Északkelet-Magyarországon közismert csárdás-dallamot és annak különféle kíséretét mutatom be. A közölt harmóniákat a két borsodi brácsás játéka és elmondása alapján írtam le, ám pedagógiai okokból és a tévesztések kiküszöbölése végett a pontos lejegyzést nem tartottam célravezetőnek. Így olyan „kicsit igazított” változatokat mutatok be, amelyekből az itt vázolt szerkesztési módok világosan kitűnnek. A brácsakották alatt az akkordok betűkottával is olvashatók. A gyakorlatban természetesen a különféle brácsázási módok némiképp keveredhetnek. Aki brácsázik, egy-egy „menet” erejéig bátran felmehet a G–D húrokra; vagy például a kontrás is játszik időnként kvintnél kisebb hangközöket. Az alapvető cél a kísérendő dallam hangjainak minél pontosabb követése oly módon, hogy ezzel egy szép ellenszólamot hozunk létre. Ehhez kívánok sok jó muzsikálást minden brácsás kollégának! Árendás Péter
Horváth Gyula brácsás Borsodbóta, 2001. november 3. fotó: Árendás Péter
43